Elkezdtek hullani a fejek a négy éve eltűnt maláj gép miatt

külföld
2018 július 31., 08:21
comments 30

Lemondott kedden a malajziai polgári légügyi hatóság vezetője, mert a több mint négy éve eltűnt MH370-es légi járat ügyében folytatott vizsgálat előző nap nyilvánosságra hozott eredményei szerint a fővárosi légi irányítás hibákat követett el a katasztrófa idején.

Az utasszállító gép 2014. március 8-án 239 emberrel a fedélzetén Kuala Lumpurból Pekingbe tartott, de egy órával a felszállás után eltűnt. Azóta intenzív kutatásokat folytattak utána Ausztráliától nyugatra az Indiai-óceánban, 26 ország közreműködésével, de nem sok eredménnyel. A most nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentés sem derített fényt a világ egyik legtalányosabb légügyi rejtélyének okaira.

A malajziai polgári légügyi hatóságot eddig vezető Azsaruddin Abdul Rahmán a lemondás keddi bejelentésekor azt mondta, bár a jelentés szerint a légi irányítás egyes eljárási szabályok alkalmazásában hibázott, de a gép elvesztéséért nem vádolták meg. A tisztviselő kifejtette, hogy sajnálattal és hosszas gondolkodás után határozott arról, hogy benyújtja lemondását, amely két hét múlva lép érvénybe.

A katasztrófa okaival foglalkozó, 495 oldalas jelentésben a nyomozók azt állították, a gép műszereit minden valószínűség szerint szándékosan manipulálták, hogy letérjen eredeti útvonaláról, de lehetetlen kimutatni, ki a felelős ezért.

A jelentés szerint a fővárosi légi irányítók elmulasztották kezdeményezni a vészhelyzeti eljárásrend bevezetését, és nincs írásos nyoma annak, hogy bármilyen módon riadóztatták volna a légierőt, vagy folyamatosan figyelték volna a radar képernyőjét.

Anthony Loke malajziai közlekedési miniszter a parlamentben tartott sajtóértekezletén azt mondta, egy belső bizottságot alakítanak, amely ajánlásokat fogalmaz majd meg, és javaslatot tesz arra is, hogy a katasztrófa idején szolgálatot teljesítő légi irányítókkal szemben milyen intézkedéseket tegyenek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.