Ha bénázásról van szó, a magyar kispályás bűnözőnél nincs nagyobb király

bűnözés
2018 augusztus 14., 21:28

Vannak az igazán nagypályás magyar bűnözők, akik eurómilliárdokkal képesek átejteni minisztereket, olajat szőkítettek a 90-es években, esetleg bérgyilkoltak. És vannak azok, akik csak cigit akartak szívni, esetleg traktorozni, vagy csak simán elsunnyogták a rájuk bízott útburkolást.

Ők az igazi kispályások, akik zsákmány nélkül mennek haza a betörésből, és mindig összehozzák maguknak a lebukást. Íme, egy tucat magyar bűnöző 2018-ból, akik a bénaságukkal megoldották, hogy tele legyenek velük az újságok:

Elek, aki annyira elfáradt egy budai ház kirámolása közben, hogy belealudt a betörésbe

A 48 éves B. Elek igazán megküldött egy rablást a nyár elején: június 5. és június 14. között minden mozdítható tárgyat ellopott egy II. kerületi házból, festményeket, kristálycsillárt, antik faliórát, de még a paplant és az ágyneműhuzatokat is.

Elek a teraszajtó üveges részét betörve ment be a házba. A nagy cipekedés azért nem tűnt fel senkinek, mert tulajdonos nem lakott a házban, azt albérletbe akarta kiadni.

Talált is egy érdeklődőt, akinek június 14-én akarta megmutatni a lakást. De amikor bementek észrevették, hogy több tárgyat elloptak,

és megtalálták Eleket, aki éppen az emeleti kanapén horpasztott.

A tulajdonos rögtön értesítette a kerületi rendőröket, akik a helyszínen elfogták a férfit.

A vásárhelyi aszfaltos csaló, aki olyat pózolt egy köteg pénzzel az áldozatának, hogy az lett a körözési fotója is

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság júniusban a lakosság segítségét kérte egy férfi azonosításában, aki egy helybelitől pénzt csalt ki. Megegyeztek, hogy a férfi leaszfaltozza a háza előtti utcarészt, de végül nem aszfaltozott le semmit, hanem lelépett 140 ezer forinttal.

A körözéshez csatoltak egy képet is a csalóról, amelyet az átejtett megrendelő készített róla. Ez a kép pedig többet mond minden szónál:

photo_camera Fotó: police.hu

Mit állapíthatunk meg?

  • A férfi tulajdonképpen felkészült a munkavégzésre, felvette a munkapozíciót, hiszen olyan, mintha egy láthatatlan lapátra támaszkodna.
  • Aztán rögtön el is rendelt magának egy cigiszünetet.
  • A fizetést már munkakezdés előtt előtt megkapta, készpénzben, amelyre kifejezetten büszke.
  • Láthatóan nem érdekli, hogy az átvert megrendelő éppen fotókat készít róla, valószínűleg nem számított rá, hogy a rendőrségnél fog kikötni az egyik kép.

A borsodi tolvajok, akik egész éjszaka próbálkoztak, mégsem tudtak ellopni semmit se

Egy 20 éves oszlári férfi és a társai egy januári estén nekivágtak Borsodnak azzal, hogy lopni fognak, ha a fene fenét eszik is. Nem egészen úgy sült el a dolog, ahogy eltervezték. Az alapvető gondot az jelentette, hogy nem volt átgondolt a terv, az elkövetők valószínűleg megérzésekre, intuícióikra hallgattak.

  • Először Oszláron megrongáltak egy nyilvános telefont. Pénzérméket próbáltak kipasszírozni valahogy a készülékből, de nem jártak sikerrel. 
  • A következő célpont egy egyházi épület volt. Sikerült a behatolás, de itt sem találtak semmi mozdíthatót, így innen is továbbálltak.
  • Ezek után egy lakatlan házat néztek ki maguknak. A házban, mivel lakatlan volt, nem találtak semmi értékeset, így csak szerszámokat vittek el.
  • Viszont a közeli udvaron találtak egy gépkocsit, amit elkötöttek és meg sem álltak vele Tiszaújvárosig.
  • Tiszaújvárosban feltörtek egy másik autót, loptak is belőle egy táskát, de a táskában csak iratok voltak, aminek annyi hasznát se vették mint a szerszámoknak.
  • Hajnalban hajtottak vissza Oszlárra, de ekkor már valószínűleg nyomukban lehettek a rendőrök, mert az autót egy külvárosi telken hagyták. A nyomozók végül vasárnap hajnalban gyűjtötték be a bandát, mindhárom férfit őrizetbe vették, lopással gyanúsítják őket.

Egy szerszámosládával és néhány személyes irattal zárult a portya.

Benjámin, aki a saját testvérének adta ki magát, hogy ellophasson 21 doboz cigit meg egy kis pénzt a trafikból

G. Benjámin ellen márciusban körözés volt kiadva, ezért a budapesti srác fifikás tervet eszelt ki arra, hogy cigihez meg egy kis pénzhez jusson:

a testvére adatait felhasználva jelentkezett eladónak egy dohányboltba, majd ellopta a kasszában lévő pénzt és 21 doboz cigarettát.

A 26 éves fiú a betanulás után, már az első napon elcsórta a pénzt és a cigiket, de ennyi nem volt elég: pár nap után visszament, betört a dohányboltba és megint ellopta a kasszában lévő pénz.

Sajnos azonban Benjámin nem számolt az üzlet biztonsági kamerájával, aminek segítségével a rendőrök azonosították, keresni kezdték, és végül meg is találták.

Ekkor Bejámin újra bedobta a trükköt, és egy útlevéllel igazolta magát, amelyen a saját fényképe mellett testvére adatai szerepeltek. A rendőrök eszén azonban nem tudott túljárni, azok megállapították, hogy Benjámin nem a saját testvére, és hogy körözés van ellene, ezért elfogták.

A komlói ruhatolvajok, akik majdnem megúsztak egy áruházi lopást, de végül mégis túl hülyék voltak

Júniusi vasárnap Komlón, egy magyarhertelendi párnak pedig az az ötlete támad, hogy próbáljanak ruhákat lopni egy áruházból. A legnagyobb akadályt parádésan le is küzdötték: a ruhákra helyezett áruvédelmi eszközt, amely beindítja a riasztót, ha a boltból valaki ki akarná csempészni a ruhát, leszedték. A ruhákat pedig elrejtették a táskájukba, és elindultak kifelé.

Aztán mégiscsak bejelzett a riasztó. Hogy miért? Mert a termékekről eltávolított áruvédelmi eszközöket a férfi zsebre vágta, és velük együtt próbált kimenni a kapun.

A biztonsági őrök visszatartották, majd rendőrök állították elő őket.

János, a mestertolvaj, aki ellopott egy autót, amiben benne volt az indítókulcs, majd felborult vele

A 23 éves U. János bűnlajstroma elég hosszú: garázdaság, lopások. János lopott már számítástechnikai üzletből, élelmiszerboltból többször is, de valószínűleg egy januári autólopása az, ami miatt a leginkább emlékezni fognak rá:

kibontotta egy autókereskedés telephelyének kerítését, majd elkötött egy autót, amiben benne volt az indítókulcs. Az autóval kitörte a telephely kapuját, nekiment egy táblának, majd egy villanyoszlopnak, végül felborult az autóval.

Jánost akkor nem fogták el, csak később, addig pedig még csapott egy görbe hétvégét Szegeden, ahol három napon keresztül ivott és henyélt egy apartmanházban, majd fizetés nélkül távozott.

A pesti fiatalok, akik annyira bénán fizettek lopott kártyával, hogy az még a taxisnak is feltűnt

A 18 éves budapesti B. Krisztián és a 21 éves szintén budapesti B. Dávid február 25-én késő éjszaka a Deák Ferenc téri villamosmegállóban kifosztott egy alvó férfit. Majd leintettek egy taxit, amivel az Örs vezér tere felé vették az irányt.

És itt jön a trükk: közölték a sofőrrel, hogy 5000 forintonként fizetik az utat, ezért négy alkalommal meg is álltak, és négyszer 5000 forintot fizettek a lopott bankkártyájával.

A gond csak az, hogy ma már mindenki tudja, hogy ez a limithatár, amely fölött már tudni kell a kártya PIN-kódját a fizetéshez. A taxisofőrnek gyanússá is vált a két fiatal, ezért üzenetet küldött az egyik kollégájának, hogy értesítse a rendőröket. A járőrök a XVI. kerületben, a Veres Péter úton megállították a taxit, majd igazoltatták az utasokat. A ruhájuk átvizsgálásakor B. Krisztiánnál megtalálták a lopott pénztárcát, társánál pedig a tárcában lévő pénzt.

A baranyai Ocean’s 3, akik rámentek egy széfre, szétflexelték, de semmi nem volt benne

Las Vegasban hajtanak csak végre ilyen akciókat. Egy 24 éves hiricsi férfi januárban betört egy házba, talált egy széfet, de nem tudta kinyitni. Így végül csak egy mikrohullámú sütővel távozott, de a dolgot nem hagyta annyiban, leadta a drótot két társának, egy 17 éves és egy 49 éves férfinak.

Ők nála sokkal profibb betörők voltak, felkészültek az akcióra, ami jelen esetben azt jelenti, hogy vittek magukkal egy sarokcsiszolót, amellyel annak rendje és módja szerint szétflexelték a széfet.

Ezt a széfet:

photo_camera Forrás: police.hu Illusztráció: police.hu

Profi terv, kifogástalan kivitelezés. A 17 éves fiú a bejáratnál figyelt, amíg a 47 éves férfi szétszedte a széfet,

amelyről kiderült, hogy töküres.

A siklósi rendőrök nyomozni kezdtek az ügyben, majd elfogták a három férfit. Mindhárman beismerték, hogy betörtek a házba.

A nagyvisnyói tizenéves, aki a játszóterévé változtatott egy használtautótelepet fényes nappal, a rendőrök szeme láttára

2018. július 29-én a kora reggeli órákban, fényes napsütésben, Ózdon megtörtént a világ legértelmetlenebb bűncselekménye. Botos Tamás összefoglalója következik:

Egy 17 éves nagyvisnyói fiatal

  • bemászott egy ózdi használtautó telepre,
  • több autóba beült,
  • többet be is indított,
  • néhánnyal közlekedett is a telepen belül;
  • egy autó sebességváltóját kitörte,
  • egy másiknak megrongálta a lökhárítóját,
  • az egyikben pedig a mobiltelefonját hagyta;
  • a műhely hűtőjéből kiszolgálta magát,
  • továbbá magához vett öt liter kenőolajat.

A sor csak azért nem folytatódik, mert az arra járó rendőrök feltűnt, hogy a zárva tartó telepen nyitva vannak az autók.

A tetten ért fiatal mindent tagadott. Egészen addig, amíg nem szóltak neki, hogy mindent felvett a biztonsági kamera.

link Forrás

A több órás kamerafelvétel láttán mindent elismert, jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének kísérlete miatt indult ellene eljárás.

A nyíregyházi traktoros, aki azzal bukott le, hogy tötyögött a főúton

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrök márciusban Nyíregyházán igazoltattak egy 31 éves besztereci férfit, aki a város egyik főútján túl lassan közlekedett a járművével,

egy kis traktorral.

photo_camera Forrás: police.hu

Azért állították meg, mert az útra be sem hajthatott volna traktorral, ki volt ugyanis téve a „mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel behajtani tilos” jelzőtábla. De ő behajtott, ráadásul nagyon lassan.

Az ellenőrzés során pedig kiderült, hogy egy igazi traktorbűnözőt csíptek el:

  • a járműre egy másik, ugyanolyan típusú traktor rendszámát szerelte fel,
  • a saját traktorja nem is volt nyilvántartásba véve,
  • és nem rendelkezett érvényes kötelező felelősségbiztosítással sem.

A férfit előállították és büntetőeljárást indítottak ellene.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.