Itt a világ első rovarméretű robotja, amely már magától is tud repülni

TECH
2018 november 03., 11:57
comments 98

Egy rovarméretű kis robot elképesztően hasznos tudni lenni akkor, amikor kis helyeken kell feladatokat megoldani, például gázcsövekben lyukakat befoltozni, vagy a virágföldben kártevők után kutakodni. Tulajdonképpen nagyon kisméretű, repülő drónokról van szó.

Ilyet azonban nehéz építeni, a szárnyai ugyanis annyi elektromosságot igényelnek, amely megköveteli, hogy a robotszúnyoghoz állandóan kapcsolódjon egy kis kábel.

Ennek azonban lassan vége, a washingtoni egyetemen ugyanis egy csapat mérnök előállított egy robotrovart, amely képes kábel nélkül, önállóan is működni, illetve repülni. Na jó, nem teljesen önállóan,

az áramot egy a rovarra irányított lézerrel jutatják el a robotba, mégpedig úgy, hogy a lézer által adott fényt a robot energiává alakítja.

Sawyer Fuller, a mérnökcsapat vezetője azt mondta, a kisméretű robotok megalkotása rengeteg kihívással jár, hiszen minden újra meg kell tervezni, csak miniatűrben: kamerákat, szenzorokat, a lézert.

A most elkészített robot egyelőre csak annyira képes, hogy felszálljon, majd landoljon, ezt is csak úgy, hogy folyamatosan világítani kell a lézerrel, különben elfogy az energiája és kénytelen kényszerleszállást végrehajtani. A kutatók azonban reménykednek benne, hogy nemsokára a robot ennél többre is képes lesz, például repkedni, ehhez azonban fejlettebb navigációs rendszerre lesz szüksége.

Itt van róla egy videó:

University of Washington engineers created the RoboFly, a small, flying robot that goes where humans can't from CNBC.

Egy teljesen önálló robot kifejlesztéséhez még évekre van szükség. De ha kész lesz, a mezőgazdaságban nagy hasznát vehetik. (CNBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.