A CEU újraindítja az elismert menekülteket célzó oktatási programját, amit a Soros-adó miatt függesztettek fel

Az OLIve október 24-e óta újrakezdte a tevékenységét

- gyakorlatilag ezzel a mondattal, a Facebookon jelentette be a CEU, hogy újraindítják az elismert menekülteket célzó oktatási progamjukat, az OLIve-t.

Ez egyébként egy teljesen hagyományos oktatási program, volt benne például angol nyelvtanfolyam, üzleti tudományok óra, stb. Az volt a cél, hogy elsősorban a Magyarországon élő elismert menekültek beilleszkedését segítsék.

A CEU augusztus végén viszont azt jelentette be, hogy felfüggesztik a programot, miután felmerült, hogy az "bevándorlást segítő" tevékenységnek minősülhet, és így a kormány 25 százalékos adót vethet ki rá. A bevándorlási különadóról szóló jogszabály szerint

„bevándorlást segítő tevékenységnek minősül minden olyan program, akció, tevékenység, amely közvetlenül vagy közvetve előmozdítja a bevándorlást (az emberek véglegesnek szánt áttelepülését lakóhelyük szerinti országból másik országba)”

és a "szemináriumok tartását" külön fel is sorolták, mint lehetséges bevándorlást segítő tevékenységet.

A CEU hatósági állásfoglalást kért az ügyben, hogy kiderüljön,

  • az elismert menekültek estén egy angol tanfolyam például bevándorlást segítő tevékenységnek minősül-e,
  • illetve, hogy annak minősül, és büntetőadót kellene emiatt fizetniük, akkor az csak az OLIve program költségvetésének vagy a teljes CEU büdzsének a 25 százaléka volna.

Az egyetemen augusztusban arról beszéltek, hogy adó és jogi tanácsadóik javaslatára függesztik fel a programot, mert a teljes CEU költségvetésének 25 százalékát nem akarják kockáztatni. Úgy tudjuk, a magyar államtól egyébként azóta sem kaptak hivatalos állásfoglalást, de a programot most mégis újraindítják, talán nem függetlenül attól, hogy október 25-én bejelentették, hogy lényegében elhagyják Magyarországot.

A következő évfolyam a tervek szerint 2019 februárjában indul majd, és november 8. és december 2. között lehet rá jelentkezni.