A valóság ezzel szemben az, hogy nemzetstratégiai közérdek

Kormányhatározatban minősítette nemzetstratégiai jelentőségűnek a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány összeolvadását Orbán Viktor. A lépést számos kritikus hang azzal magyarázza, hogy a miniszterelnök így vonja ki az ügyletet a legendásan éber figyelmű Gazdasági Versenyhivatal hatásköre alól, mások egyenesen azt feszegetik, hogy a Tiborczék elleni nyomozás leállítása után ez is újabb példája annak, hogy Orbán Viktor és köre a törvények felett áll.

Pedig a miniszterelnök feketén-fehéren, mindenféle szócséplés nélkül megindokolta, miért nemzetstratégiai jelentőségű dolog ez: 

közérdekből. 

Az érintett lapok utóbbi hónapokban mutatott teljesítményét végignézve pedig pontosan látszik, hogy ami itt folyik, az minden magyar érdeke.

Valótlanul állították, de nemzetstratégiai okból

Nem nehéz például kiolvasni a közérdeket az Origo Soros a teljes ellenzéket leváltja, és saját maga nevezi ki az új ellenzéket című cikkéből, aminek az alábbi kiegészítés sem csökkentheti a jelentőségét:

„Valótlanul állítottuk, hogy Gulyás Márton kitartottja Soros Györgynek és megkapta tőle az új ellenzék megszervezésének feladatát. Valótlanul állítottuk, hogy Gulyás Márton a választás utáni hétvégére tüntetést szervez. Valótlanul állítottuk, hogy Gulyás Márton Soros György magyarországi fő embere, a majdani ellenzék vezetője és tüntetés szervez. Valótlanul állítottuk továbbá, hogy Soros György Gulyás Mártont nevezte ki az ellenzék új vezetőjének, akitől azt a feladatot kapta, hogy megszervezze az új ellenzéket.”

Közérdekű, még ha valótlan is

Előre tudták a Soros-médiumok, kit kell filmezni, hol a provokátor, írta az Origo, világosan közérdekből, és stratégiai szempontból, a nagy képet nézve kár lenne túlértékelni ezt a kis lábjegyzetet: 

„Az Index által közzétett - Tusnádfürdőn a miniszterelnök beszédét fütyüléssel megzavarni akaró nő földre rántásáról és kivezetéséről készült - videofelvétel kapcsán a cikkben valótlanul állítottuk, hogy az Index előre tudta kit kell filmezni, hol a provokátor, valótlanul állítottuk, hogy az Indexnek a videofelvételen rögzítettekhez bármilyen köze volt.”

Ugyan nem igaz, de mindannyiunk érdekében történik

„Mindenszentek napján muszlim szent helyeket látogat Vona Gábor” című cikkben számolt be az Origo arról, amiről minden magyarnak tudnia kell. Olvassuk is el a cikket!

„A portálunkon 2018. november 1-én Mindenszentek napján muszlim szent helyeket látogat Vona Gábor címmel megjelent cikkben valótlanul híreszteltük, hogy 2018-ban mindenszentek napján és halottak napján a feleségével a muszlim politikai elvbarátait és az iszlám szent helyeit látogatta meg Vona Gábor Isztambulban, ahol ezeket a napokat muszlim barátai körében töltötte.

Valótlanul állítottuk, hogy Vona Gábor Isztambul egyik luxusszállodájában szállt meg, és onnan jelentkezett be a Facebookon egy poszttal.

Valótlanul állítottuk, hogy Vona Gábor a halottak napi hosszú hétvégén Isztambulban a muszlim kapcsolatait biztosította be, ott politikai tárgyalásokat folytatott, és találkozott a török kapcsolataival, köztük Musa Serdar Celebivel, és azt is, hogy Musa Serdar Celebi Vona Gábor muszlim kapcsolatrendszerét irányítja, szervezi.”

Tényszerűen nem igaz, de stratégiailag igen

A stratégiai gondolkodás tankönyvi példája a Figyelő Formálódik a Vona-Gyurcsány-koalíció (képekkel!) című közérdekű cikke, aminek ugyan összes állításáról le kellett írniuk, hogy nem volt igaz, de mit ér az igazság a közérdekkel szemben?

„Az internetes portálunkon 2018. március 10-én Formálódik a Vona-Gyurcsány - koalíció - (képekkel) címmel megjelent cikkben valótlanul állítottuk, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Demokratikus Koalícióval egyeztetett a szentesi választókerületben. Valótlanul állítottuk, hogy a két párt között több választókerületben is folynak még a tárgyalások.

Valótlanul állítottuk továbbá, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke Kiss Csabával, a Demokratikus Koalíció szentesi elnökével tárgyalt egy szentesi étteremben.

A valóság ezzel szemben az, hogy a cikkünkben szereplő időpontban Vona Gábor egy szentesi kampányrendezvény után ebédelni állt meg a szentesi Páterház étteremben, asztaltársaságában csak munkatársai és helyi jobbikos vezetők foglaltak helyet. Vona Gábor nem tárgyalt egyetlen egy DK-s politikussal sem, a cikkünkben említett Kiss Csaba pedig ott sem volt az étteremben. A cikkben megjelent fotón pedig nem a DK-s Kiss Csaba, hanem a Vona Gábort és munkatársait szállító mikrobusz sofőrje látható. A Jobbik és a DK között pedig sem Szentesen, sem más választókerületben nem folyik semmilyen tárgyalás.”

A valóság ezzel szemben az, hogy közérdek

20 milliós luxusautóval kenyerezte le Vonát Simicska, írta a Magyar Idők. Közérdekű sorok következnek:

„A portálunkon 2018. április 5-én 20 milliós luxusautóval kenyerezte le Vonát Simicska címmel megjelent cikkben valótlanul híreszteltük, hogy Vona Gábor 20 millió forint értékű Audi A6-os autót kapott Simicska Lajostól. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Vona Gábor azt kérte, ne írassák át az autót a nevére, ezért az papíron Faragó Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom gyöngyösi kampányfőnökének tulajdonába került.

A valóság ezzel szemben az, hogy Vona Gábor Simicska Lajostól soha semmilyen autót nem kapott, a cikkünkben látható fényképen bemutatott szürke Audi, amely 2013-as évjáratú, és értéke a 20 millió forintot meg sem közelíti, soha nem volt Vona Gábor tulajdonában, azt soha nem is használta. Azt Faragó Tamás vásárolta meg Németországban 2017-ben, azóta is az ő tulajdonában van.”

És még

Nemzetstratégiai pecsét kerül ezen kívül többek között a tanárok feljelentésére buzdító kampányra, a „Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével” címlapra és a fideszes médiabirodalom 100 hazugsága című összeállításunk nagy részére is.