Könnygázfelhő pénteken is volt, mégsem lett háború a Kossuth téren

POLITIKA
2018 december 14., 23:56

A Tordai Bence szavai szerint gumibotokkal egységbe kovácsolódott ellenzék politikai beszédeivel indult, háromórás, némileg céltalan, de a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron is átvezető városi sétával folytatódott, aztán a Kossuth térre tért vissza a pénteki, ezen a héten már a harmadik kormányellenes tüntetés. Fél tíz körül  2-3 ezren voltak a téren. 

photo_camera Fotó: Halász Juli

A rendőrség felállást váltott, az első két naptól eltérően nem szorították be magukat a főlépcsőre, a tüntetők szintjén állították fel a sorfalat. Így kevésbé jó célpontot nyújtottak a dobálóknak. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Hamar felállt a két sorfal egymással szemben, a rendőrök előtt pár agresszívabb figura, de most elmaradt a nagyobb tusakodás, a tüntetők többsége megpróbálta leállítani a dobálásokat is, ennek ellenére petárdák, egy-egy, a csütörtökinél jóval kevesebb füstfáklya és több tojás is repült a rendőrök közé. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Új volt az is, hogy egy monoton rendőrségi géphang folyamatosan azt közölte, hogy tilos dobálni, rendőrt lökdösni és arcot eltakarni, a tüntetés pedig elveszítette békés jellegét. Ezután viszonylag hamar könnygázazni kezdtek a rendőrök, ezúttal nem azért, mert a tüntetők dulakodni kezdtek, hanem - az eddig eltűrt - dobálás miatt. 

photo_camera Fotó: PETER KOHALMI/AFP

A könnygázra a tüntetők -  a szurkolói kántálások alapján a rendőrök előtt ultrák állhattak - már jobban felkészültek, a könnygázazás után pedig szólt az eddig a válogatottnak címzett kurvagyenge. 

photo_camera Fotó: PETER KOHALMI/AFP

Egy idő után saját maguk szórakoztatására a pár ezres tömeg új szlogeneket talált ki. A folyamatosan sugárzott rendőrségi figyelmeztetésre, hogy mi ütközik jogszabályba a téren, az volt a tüntetők válasza hogy „Jogszabálya ütközik a lóóóóóóóóóóóóópás is!” 

De a kötött pálya lett az igazán népszerű: 

  • Még több kisvasutat 
  • Stadionba kisvasutat. 
photo_camera A szánkók megvoltak Fotó: botost/444.hu

Annak ellenére, hogy a rendőrök szinte körbevették a teret, egészen vidám volt a hangulat, a hidegben a tüntetők padlófűtést követeltek a Kossuth térre, amikor 11 körül újra könnygázt fújtak a rendőrök, de annyira váratlanul, hogy az első sorban értetlenül kérdezték, hogy ezt most miért kapták. Egy emberre azért rántott rá három rendőr, mert lisztet szórt a korábban tojással megdobott rendőrökre.   

link Forrás

Ezután feszültebb lett a hangulat, de aztán nagy összecsapás nem volt, a dobálókra pedig rászóltak.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A rendőrség tájékoztatása szerint pénteken a Kossuth téren három embert állítottak elő, mert rárontottak a sorfalra. Sérült rendőrről ezúttal írtak (az előtte lévő két napban 14-en sérültek meg). Igaz, arról sem írtak bővebben a kérdésünkre, csak egy rövid választ, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy még csütörtökön egy tüntető diákot az állítása szerint - amit a telefonjával rögzített beszélgetéssel támasztott alá - megvertek egy rendőrautóban. Egy másik előállított tüntetőről pedig másfél napig nem adtak tájékoztatást az anyjának. Közben kiderült, hogy szerdán aligha volt törvényes, hogy a körbevett tüntetőkkel a rendőrök kamerába mondatták a nevüket. 

Éjjel fél 12 után elkezdett kiürülni a Kossuth tér, ekkora már erősen havazott és fújt a szél. Többen elkezdték összeszedni a szemetet, bár nem olyan alaposak, mint a japán szurkolók a focivébén. És felirat is maradt hátra. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A tüntetők egy része, 4-500 ember momentumosok vezetésével 11 után elindult a Sándor-palotához. Rendőri kísérettel felmentek, felszólították az üres hivatal előtt Áder Jánost, hogy ne írja alá a túlóratörvényt. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Aztán a Várban zúgott a mocskos Fidesz. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.