Egyáltalán nem helyes korán kelteni a kamaszokat

Egészségügy
2019 január 13., 07:47
comments 512

Párizsban a 15-18 éves tanulóknak 9-kor is kezdődhet az iskola, az oktatási miniszter egy frissen kiadott engedélye alapján. 

Egyre több tudományos kutatás mutatott rá ugyanis, hogy a kamaszok biológiai órája másképpen működik, mint a kisgyerekeké és a felnőtteké. Később lesznek álmosak, de tovább is aludnának. Az egy-két órás eltolódás a belső órájukban a serdüléssel függ össze, ahogy egy kutató fogalmazott: 

"a tinédzserek egy másik időzónában élnek"

Nagy-Britanniában is felmerült, hogy érdemes lenne későbbre tolni a középiskolákban a tanítás kezdetét, sőt, akár felső tagozaton is. Sok gyerek szenved a kimerültségtől, és még az elhízásnak is köze lehet a kialvatlansághoz. 

Az iskolákat két körülmény tartotta vissza Nagy-Britanniában a változtatástól: 

  • A szülőknek nehezebb a gyerekeket szállítani, ha a munkaidő kezdete után indul az iskola.
  • Eddig nem bizonyították be egyértelműen, hogy jót tesz a kamaszoknak a későbbi ébredés.

Az utóbbi ügyben viszont jelentős haladást értek el a kutatók az USA-ban és Európában is, és egyre világosabb, hogy bizonyítható az elmélet. Úgyhogy komoly kampányok indulnak sok helyen a párizsi minta másolására, például Angliában is. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.