Az 1943-as bengáli éhínség az egyetlen olyan éhínség volt India modernkori történelmében, ami nem súlyos szárazság miatt történt, állítja egy most megjelent tudományos kutatás. 

Indiai és amerikai kutatók vizsgálták meg az Indiát 1873 és 1943 között hat alkalommal sújtó éhínségek idejéből elérhető meteorológiai adatokat, és azt találták, hogy az hatból öt alkalommal kimutathatóak voltak azok a fizikai feltételek, azaz például a talaj alacsony nedvességtartalma, mely alapján igazolható, hogy a rendkívüli szárazság járult hozzá az éhínséghez. 1896-97-ben például 11 százalékkal alacsonyabb talajnedvességről számoltak be az adatok, mint a megelőző évben, az ekkor bekövetkezett éhínség következtében pedig a becslések szerint ötmillió ember halt meg. 

Az 1943-as bengáli éhínség, melyben hárommillió ember halhatott éhen, viszont más volt a kutatók szerint, akiknek eredményét a Guardian ismertette. India keleti régióit a negyvenes években végig szárazság sújtotta, a legrosszabb a helyzet 1941-ben volt, évekkel az éhínség legkeményebb időszaka előtt. 1943-ban pedig az esőzés mértéke az átlagos szint fölött volt a Geophysical Research Letters című folyóiratban megjelent tanulmány szerint. 

A tanulmány vezető kutatója, Vimal Mishra szerint ez egy egyedi éhínség volt, mivel nem szárazság, hanem politikai hibák okozták. Az közismert, hogy az időszakban több tényező is összejátszott a bengáli élelmiszerfelhalmozás ellen: 1943 előtt természeti csapások, gabonajárványok és a Japánok által elfoglalt, jelentős rizsimportőr Burma kiesése is komoly gondot okozott. 

De mint a Guardian írja, a Nobel-díjas indiai közgazdász, Amartya Sen már 1981-ben azzal érvelt, hogy még így is kellett  volna legyen elegendő élelmiszer a régió ellátására, és a tömeges halálozáshoz a háborús infláció, a spekulatív felvásárlások és a pánikszerű felhalmozás vezetett. 

Az újabb kutatások, melyekhez kapcsolódik Madhushree Mukerjee kutatása is, azzal érvelnek, hogy az éhínséget felerősítette Winston Churchill háborús kabinetjének tevékenysége is. Mukerjee több bizonyítékot is bemutatott már azzal kapcsolatban, hogy a londoni kormányt több alkalommal is figyelmeztették, hogy a háború ideje alatt az indiai erőforrások ilyen mértékű felhasználása éhezést okozhat a gyarmati országban, de ennek ellenére folyamatosan vitték ki a rizst Indiából a birodalom többi országa számára. 

Még akkor is vittek ki rizst az országból, amikor 1942-ben London már visszautasította az indiai birodalmi helytartók sürgős kérését, hogy azonnal biztosítsanak egymillió tonnányi  gabonát az ország számára. Churchill a feljegyzések szerint az indiaiakat okolta az éhínségért, akik úgy szaporodnak, mint nyulak, és azt kérdezte, hogy ha valóban ennyire nagy az élelmiszerhiány, akkor hogy lehet még életben Mahatma Gandhi. 

A problémát súlyosbította, hogy mivel London egy esetleges japán inváziótól féltette Indiát, a bengáli régió partvidékein rengeteg teherhajót lefoglaltak, hogy ha esetleg megtörténne a hatalomátvétel, Japán ne tudja azokat nyersanyagszállításra használni. 

Ugyanebben az időszakban Bihar régiójában a helyi kormány Sir Richard Temple vezetésével élelmiszert hozott be és jóléti programokat működtetett, így szinte senki nem halt meg éhezés miatt. Viszont Templét sok kritika érte Londonból, hogy túl sokat költ, ezért a déli és a nyugati államok támogatását csökkentette, ott pedig megugrottak a halálozási számok. (via Guardian)