Semjén Zsolt: Az egyház nem egy emberbaráti egyesület

ünnep
2019 április 22., 19:04
comments 644

Az emberiség megváltásának ünnepének alkalmából a Hír TV Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest kérdezte meg arról, mi jut eszébe kereszténydemokrataként Ferenc pápa húsvéti üzenetéről. A KDNP elnöke pedig elmondta.  

Semjén Zsolt először hosszú fejtegetésbe kezdett, miszerint az egyháznak nem lenne szabad kompromisszumokat kötnie, mert az egyházra leselkedő legnagyobb veszély, ha alkalmazkodni akar olyan ideológiákhoz, amelyek időlegesek „legyen az valamilyen szabadkőműves befolyás, legyen valamilyen liberális vagy baloldali ideológia”. A környezetvédelemmel vagy a jótékonykodással kokettáló egyháziakra rátérve megállapította: 

„Az egyház az nem egy emberbaráti egyesület.” 

link Forrás

Semjén Zsolt fontosnak tartja azt is, hogy 

„hűségesnek kell lennünk az igazi keresztény örökséghez, nem pedig a világ fülének a csiklandozásához”.

Példának hozta fel, hogy ki kell állni a család, a házasság és a megfogant élet joga mellett, valamint „a halál kultúrája helyett az élet kultúráját képviselni”. Azokban a kérdésekben is, ami nem találkozik a közízléssel.

Nyilaskomcsilibsi

De Semjén Zsolt nem lenne az, aki, ha az ünnepi beszélgetés első három perce ne lett volna elég neki arra, hogy a krisztusi tanításból kiindulva egyenlőségjelent tegyen a nyilasok, a kommunisták és az SZDSZ közé: 

„A Kereszténydemokrata Néppárt mindig is ezt a programot képviseli 1944 óta. Volt, hogy a nyilasokkal szemben. Volt, hogy a kommunistákkal szemben, aztán egy évtizedes harcunk volt az SZDSZ-szel szemben.”

link Forrás

A KDNP közelebb feladatairól szólva pedig azt mondta, hogy akár prófétai jel módjára is képviselni kell az igazságot, és megpróbálni úgy átalakítani a társadalmat, a társadalom felfogását, hogy akár törvények formájában is el tudja fogadni ezeket az értékeket. 

Amerikai őrület, Notre Dame, iszlám, magyarul nem túl jól beszélő Gyurcsány

Majd a keresztényi szeretettel átkötve persze előkerült a migráció kérdése is, amiről a miniszterelnök-helyettes megállapította, hogy ezt a problémát nem Magyarország okozta, hiszem soha nem voltak gyarmataink, mint a franciáknak vagy a briteknek.

„A másik az, hogy bocsánat, nem mi találtuk ki az arab tavaszt, az amerikaiaknak ezt az őrültségét, amivel lerombolták a Mubarak-rendszert, végeredményben az Aszad-rendszert és így tovább. És azt látjuk, hogy ami utána jött, az sokkal rosszabb, mint ami volt.”

Persze szóba került a Notre Dame kigyulladása is, amiről Semjén megállapította, hogy „ebben a francia szekularista, egyházellenes politika vastagon benne van”, mivel államosították a templomokat, és az állam töredékét sem akarta adni a Notre Dame tatarozásához. És jött megint a sokat ígérő másrészt:

A másik az, hogy ha nemzetközi mozgalom indul a Notre Dame támogatására, Magyarország mint keresztény ország nyilván ezt meg fogja fontolni. Na de az a helyzet, hogy Franciaország egy gazdag ország. Hát Macron elnöknek nem azt kellett volna bejelentenie, hogy Franciaország újraépíti a Notre Dame-ot?

Persze Semjén Zsolt szerint is az lett volna a legegyszerűbb, ha nem hagyták volna leromlani a templom állapotát. És szigorúan magánemberként tragikus szimbólumot is lát az épület leégésében, mert Franciaország sok minden mellett a saját kereszténységét is megtagadta. 

Amikor pedig a beszélgetés visszakanyarodott a bevándorlásra, Semjén Zsolt elmondta, mennyire élesen tiltakozik az ellen, hogy az európai kultúrának része lenne az iszlám. Szerinte nem része, 

sőt a magyar identitásnak az a nagyon fontos része, hogy olyan sok évszázadon keresztül harcoltunk az iszlámmal szemben, hogy kapásból össze sem tudta számolni. 

link Forrás

De még mielőtt az identitáspolitikába nagyon belelendült miniszterelnök-helyettes eljutott volna az arab számok megszüntetéséig, a műsorvezető gyorsan feltett egy kérdést a DK európai parlamenti kampányáról, amiről Semjén megjegyezte:

„A magyarul beszélő, azt se túl jól, de mondjuk magyarul beszélő Gyurcsány házaspár és politikai csapata tekintetében a helyzet az, hogy ők világ életükben zsigerileg utálták a magyar szuverenitást, azt, hogy Magyarország a saját gyökereiből, a saját arcának, adottságainak, lelkének megfelelő országot és államot építsen.”

Meglátása szerint Gyurcsányék ugyanolyan konglomerátumot keresnek az Európai Egyesült Államokban, mint korábban a Szovjetunióban, a lényeg az, hogy ne legyen magyar szuverenitás. Ezt Magyarország miniszterelnök-helyettese egészen egyszerűen szabadkőműves, bolsevik mentalitásnak minősítette. Szerinte a nemzetet és a keresztény civilizációt zsigerileg gyűlölik. Ezért akarnak perszer bevándorlót.

Végül azért áldott Húsvétot kívánt mindenkinek.

A sodró lendületű beszélgetést itt lehet megnézni egészben:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.