Egyre tovább élünk, de nincs, aki ellásson minket

  • Egyre több az idős ember Magyarországon, és ez csak fokozódni fog.
  • A szociális ellátások viszont alulfinanszírozottak, több tízezren várakoznak arra, hogy bekerüljenek az idősotthonokba, de nincs elég hely.
  • Félmillió idős ember él otthon egyedül, másokat a saját gyerekeik gondoznak.
  • A szociális gondozók közben kiöregszenek a szakmájukból, az utánpótlás pedig szűkös.

“Három gyermekem van, édesanyám demenciával él. Szendvicsgeneráció, informális gondozó, formális gondozó, nem is tudom mi vagyok.”

Ezt egy miskolci háziorvos mondta magáról hétfőn a Friedrich-Ebert-Stiftung által szervezett eseményen, amelynek a témája az idősödés volt Magyarországon. Az idézet arra utal, hogy a háziorvos hiába foglalkozik hivatásszerűen emberek gondozásával, otthon is hasonló feladatok várják: nem csak a gyermekeit kell gondoznia, hanem mellettük a demens édesanyját is.

Mindezzel nincs egyedül, a társadalom idősödése egyre nagyobb feladatot ró a fiatalabb generációra és az államra, épp csak úgy tűnik, hogy az állam nem igazán tud mit kezdeni az egyre bővülő szükségletekkel.

Márpedig a helyzet idővel csak rosszabb lesz, erre jutott az eseményre írt tanulmányában Gyarmati Andrea kutató, a Jó-lét Alapítvány munkatársa.

  • Magyarországon 1990 és 2017 között a 65 éves és ennél idősebb népesség aránya 13 százalékról 19 százalékra növekedett.
  • Jelenleg 1,8 millió 65 évnél idősebb ember él az országban.
  • Köztük egyre többen vannak azok, akik 80 évnél is idősebbek.
  • Ez idővel csak nőni fog, a várható élettartam ugyanis folyamatosan nő.
  • Ez azonban nem jelenti azt, hogy az idős emberek egészségesebbek is lesznek, 2016-ban a 65 évesek csupán 6-7 év egészségben eltöltött évre számíthattak még.
  • 2014-ben a 65 év felettiek 18 százaléka ítélte rossznak, 10 százaléka pedig nagyon rossznak az egészségi állapotát-
  • Sokan súlyos mozgásszervi vagy érzékszervi korlátozottságokkal, krónikus betegségekkel küzdenek.
  • A demens idősek száma egyre csak nő, Európában a 60 év feletti lakosság 6 százaléka szenved a demencia valamelyik típusában. A demens emberek magyarországi számáról csak becslések vannak, e szerint körülbelül 200–250 ezer főt érinthet a demencia Magyarországon..
  • A betegség végső stádiumában az idős, demens embernek állandó felügyeletre van szüksége.

Mégis, a 2016-is mikrocenzus adatai alapján rengeteg idős ember él egyedül, a 65 éves és idősebb népesség 31 százaléka, 554 ezer fő.

Az ő számuk valószínűleg szintén tovább fog nőni, az egyedüllét egyik fő oka ugyanis nem csak a megözvegyülés, hanem a válások növekvő aránya is. Egy válás következtében az emberek nagyobb eséllyel maradnak egyedül idős korukra, hiszen nincs mellettük a házastársuk, hogy gondozza őket.

Gyarmati szerint mindez azt jelenti, hogy az államnak egyre növekvő szükséglettel kellene számolnia a szociális ellátórendszerben. De nem számol.

Jelenleg az ellátórendszer egy sor olyan szolgáltatást nyújt, amibe az idősek be tudnak kapcsolódni. Ennek az egyik vége a tanyagondnoki szolgálat, amely ha kell, kiviszi az ebédet és ránéz a tanyákon élő idősekre, a másik vége pedig a bentlakásos idősotthonok. Ezek a szolgáltatások mindössze 441 ezer embert érnek el az 1,8 millióból.

Mindenkinek nincs is szüksége ezekre a szolgáltatásokra, de az látszik, hogy a két legfontosabb idősellátáshoz kapcsolódó szociális szolgáltatás

  • a bentlakásos idősek otthona,
  • és a házi segítségnyújtás

súlyos kapacitásbeli problémákkal küszködik.

A házi segítségnyújtást az idősek 7 százaléka, míg idősek otthonában ellátást csupán 3 százaléka tud igénybe venni - írja Gyarmati. Ráadásul a szolgáltatások eloszlása területileg is egyenlőtlen.

A házi segítségnyújtás (azaz, amikor egy gondozó napi pár órára házhoz megy az érintetthez) 2015-ben ugyan a települések 91 százalékában elérhető volt, de Gyarmati szerint sok település csak “bevont településként” tudja nyújtani a szolgáltatást, azaz egy központi településről járnak ki a gondozók. Így a házi segítségnyújtás helyben csupán a települések harmadában működik, ahol pedig helyben nincs szolgáltatás, ott információt is nehéz szerezni róla. Eközben vannak, akik igényelnék, mégsem jut már rájuk gondozó.

2019-es várólista adatok szerint házi segítségnyújtásra országszerte 679-en várakoztak. Az idősek otthonába való bekerülésre pedig majdnem 25 ezren.

Idősek otthonába jellemzően a legrászorultabbak tudnak csak bekerülni, 2011-es adatok szerint a tartós bentlakást nyújtó intézményekben az ellátottak 63 százaléka 75 év fölötti volt, a felük pedig nagy gondozási szükséglettel rendelkező csoportba tartozott. A 23 százalékuk pedig demens.

Ha valaki be akar kerülni az otthonba, átlagosan két évet kell várnia, ez alatt az idő alatt azonban a kérelmek közel fele megszűnik, valószínűleg azért, mert a kérelmező meghal.

A kérelmek száma viszont egyre csak nő, 2016-ban még csak 16 853-an szerepeltek a várólistán, ez a szám nőtt aztán három év alatt 25 ezerre. “Ezért is különösen nehezen magyarázható, hogy az utóbbi 8 évben központi állami fenntartásban működő idősek otthonában új férőhely nem jött létre” - írja Gyarmati.

Leginkább idős nők gondozzák a rászorultakat

A szociális ágazatban dolgozókról Gyarmati szerint 2013-as összesített adatok állnak rendelkezésre. A legtöbben a szociális szakellátásban dolgoznak, azaz valamilyen ápolási, gondozási otthonban, és nem feltétlenül csak idős emberek ellátásával foglalkoznak.

Azt azonban tudni róluk, hogy a szakmai munkát végző alkalmazottak 91 százaléka nő. Ez nemzetközi szinten is kimagasló arány

Az ágazatban dolgozók korösszetétele ráadásul erősen eltolódott az idősebbek irányába. A főállásban szakmai munkát végzők kicsit több mint harmada 50 évesnél idősebb, és mindössze 7,5 százalékuk fiatalabb 30 évesnél, azaz a szociális dolgozók egy nagy része hamarosan maga is eléri a nyugdíjas kort, azaz új szakemberekre lesz szükség.

Eközben azonban egyáltalán nem egy vonzó szakmáról van szó. Az ellátotti szám folyamatosan növekszik, 1995-ben egy gondozóra átlagosan 3,6 gondozott jutott, 2015-ben már 8,4. Közben a KSH adatai szerint 2018-ban szociális területen

az átlagos kereset nettó 101 000 forint volt.

Ezt árnyalja ugyan, hogy az átlagot valószínűleg az ágazatban dolgozó közmunkások bérei húzzák le, de ez akkor is a legkevésbé megfizetett szakma. Mindez meglátszik a felsőoktatásban is, 2005-ben még több mint 7300-an, a 2014/2015- ös tanévben viszont már csupán 1300-an kezdtek szociális munkás és szociálpedagógusi tanulmányokba. A szociális szférában lévő betöltetlen álláshelyek száma is évek óta növekszik, jelenleg 3600 körül van.

Ha viszont az állami, önkormányzati és egyéb fenntartású intézményekben nincs elég férőhely és gondozó sem, akkor az idős emberekre vagy az egyedüllét vár, vagy a családtagjaiknak kell gondoskodniuk róluk.

Arról, hogy Magyarországon hányan gondoznak otthon idős hozzátartozót, nincsenek pontos adatok. Egy 2011-es KSH jelentés szerint a 15–64 éves népesség 5,6 százaléka gondoz rendszeresen rászoruló beteg, fogyatékossággal élő 14 évesnél idősebb személyt. Ez a személy lehet gyerek, szülő, de akár férj vagy feleség is.

Gyarmati szerint ennél talán frissebb adat az European Social Survey 2014-es adatsora. E szerint a felmérésben részt vett 22 országban átlagosan a felnőtt népesség 34 százaléka gondoz otthon idős hozzátartozót.

Ezen belül a magyar adatok messze a legalacsonyabbak, nálunk ez a szám mindössze 8,2 százalék. Azaz Magyarországon 2014-ben 400–600 ezer fő gondozott otthon felnőtt családtagot.

Itt a kutató szerint érdemes rávilágítani egy fontos összefüggésre: az, hogy a statisztika szerint Magyarországon kifejezetten kevesen gondozzák otthon az idős családtagjukat, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy a gondozási probléma kevés embert érint. Sőt!

Gyarmati szerint minél nagyobb ez a szám, annál kevésbé megterhelő egy gondozó számára a gondozó munka. Ez logikus, ha egy társadalomban többen foglalkoznak gondozással, akkor egy főre kevesebb munka jut (például ha a férj és a feleség is gondozza otthon a nagymamát, akkor megosztják egymás között a munkát).

Másrészt összefüggés van a jóléti állam típusa és a családok gondozási tevékenységének mértéke között is. Minél nagyobb az állami részvétel (több a férőhely, tehermentesítő szolgáltatások vannak, a családi gondozók munkáját elismerik és honorálják), annál nagyobb arányban vesznek részt a családok is a gondozásban. “Ilyen esetekben ugyanis megoszlik a teher, így sokkal nagyobb az önkéntes bevonódás” - írja Gyarmati. Ellenkező esetben viszont csak azok veszik magukra a gondozással járó terheket, akiknek tényleg nincs más választásuk. Ugyanezen felmérés szerint például Finnországban a felnőtt népesség 43,6 százaléka mondta azt, hogy idős hozzátartozót gondoz otthon.

Fotó: Leyla Vidal/BELGA/AFP

Magyarországon a felnőtt családtagot ápoló 400–600 ezer ember közül mindössze 20 ezer fő kap alanyi jogú ápolási díjat. A díj összege maximálisan 67 000 forint. A kormány ugyan idén megemelte az ápolási díj összegét, ez azonban még az érintettek szerint is csak félmegoldás, az idős szüleiket gondozók pedig továbbra sem jogosultak az emelt összegű díjra (az ő nehézségeikről itt olvashat bővebben). A gondozási feladatok nagy részét ráadásul nők végzik.

Gyarmati szerint a magyar állam jelenleg a GDP 0,4 százalékát költi idősek ellátására. Ez az összeg évről évre csak minimálisan emelkedik, a kapacitások be vannak fagyasztva, azaz bentlakásos ellátásokban új férőhelyet létrehozni nehéz és külön engedélyekhez kötött. A KSH adatai szerint amúgy az idősek otthonaiban gondozott ellátottak száma 2010 óta mindössze háromezer fővel emelkedett.

A rokonok a feketepiacon keresik a megoldást

“A gyerekekre 3 százalék megy, idősekre 0,4. Erről lehetne beszélni” - mondta a tanulmánybemutató utánra szervezett kerekasztalbeszélgetésen Adamik Mária szociológus. Szerinte többet kellene arról beszélni, hogy itt a halálbamenésről van szó, ami az élet természetes része. “Ha így lenne, akkor nem csak bölcsődékről gondolkodnánk, hanem hospice szolgáltatásról is” - mondta.

Gál Róbert Iván, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa arról beszélt, hogy nem feltétlen kell ennyire borúsan látni a jövőt, az ugyanis látszik, hogy a 60-as éveikben járók ma sokkal jobb helyzetben vannak, mint évtizedekkel ezelőtt, és már az sem feltétlen áll meg, hogy 65 évnél kezdődik az időskor.

“Az időskor máshol kezdődik Svédországban, mint Bulgáriában, máskor kezdődik ma, mint kezdődött 25 évvel ezelőtt” - mondta. Egyre nő a várható élettartam és a munkával töltött idő. Az emberek képzettebbek, tovább dolgoznak, “a 40 az új 30”. Szerinte éppen ezért már nem is 65, illetve 80 évesekről kellene beszélni akkor, amikor gondozási szükségletről van szó, és arról, mennyire elöregedik a társadalom, hanem arról, hányan lesznek majd, akik az életük utolsó 5 évében vannak.

Kázár Ágnes, a cikk elején idézett háziorvos minderre később azt mondta, a 65-ik életév azért vízválasztó még mindig, mert az egészségben töltött évek általában ott fordulnak át.

“Onnantól kezdve már betegről beszélünk, átcsúsznak az emberek a beteg titulusba” - mondta.

“Bejön a beteg, látom a problémáit, fáj a válla, nem tud dolgozni, de amikor megkérdezem, azt mondja, még 6 évet kell dolgoznia” - magyarázta. A táppénz nem elég, leszázalékolni nem lehet olyan mértékben, az átképzés már nem működik, “így vagy úgy, de vissza kell mennie dolgozni”.

Kérdésként felmerült, hogy a piaci szolgáltatások mennyire tudják kipótolni azt, amit az állam nem tud megadni. Gyarmati Andrea szerint a piaci alapon működő idősotthonok átláthatatlanok, nem igazán vannak róluk adatok. Adamik Mária felhozta, a jelenleg nyugdíjba vonuló aktív korúak egy jelentős része nem is fog megfelelő mennyiségű nyugdíjat kapni. Talyigás Katalin a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesülettől azt mondta, az esemény előtt körbetelefonált, mennyi egy használati jog egy Budapest-közeli idősotthonban, azt a választ kapta, hogy 27 millió forint egy 35 négyzetméteres lakás.

“Piac létezik, biztos jól működik, de megfizethetetlen sok ember számára” - mondta.

Gál Róbert Iván azt ajánlotta, hogy érdemes lenne bevezetni egy idősgondozási biztosítást. “Hogy kinek mennyi gondozásra lesz szüksége, az bizonytalan, de erre lehet biztosítást kötni, és ezt nem befolyásolja a nyugdíjak egyenletlensége” - mondta. Hiszen a biztosítást el lehet kezdeni fizetni időben, apró részletekben. Talyigás erre azt mondta, hogy a biztosítás lényege a bizalom. “Akkor kötök biztosítást, ha bízom az államban, cégben, hogy teljesíti azt, amire szerződést kötök” - mondta. Ő azonban bizonytalan benne, hogy megvan-e ma ez a bizalom, példaként a magánnyugdíjpénztárak államosítását hozta fel.

Szokoli Erzsébet szociálpolitikus később azzal érvelt, hogy a piaci idősellátás egy része ma már a feketepiacon zajlik: ápolók adják-veszik az ellátottakat a Facebookon és kétségbeesett hozzátartozók keresik a megoldásokat a szürkezónában. “Én sem mennék el legálisan házigondozónak, mert abból az óradíjból nem tudnék megélni” - mondta.