Akkora szeméthegy áll Újdelhi határában, hogy lassan ki kell világítani, nehogy nekimenjenek a repülőgépek

külföld
2019 június 04., 15:29
comments 200

Már mintegy 60 méter magas az indiai főváros, Újdelhi keleti peremvárosában elterülő szeméthegy, amely jövőre magasabb lesz mint az ország ikonikus műemléke, a Tádzs Mahal. A Gázipurban lévő, több mint 40 futballpályányi területen húzódó szemétlerakó évente mintegy 10 méterrel növekszik. Arún Kumar Kelet-Delhi térségért felelős főmérnök szerint ha a jelenlegi trend folytatódik, jövőre magasabb lesz, mint a 73 méteres Tádzs Mahal.

Az indiai legfelső bíróság tavaly már arra figyelmeztetett, hogy hamarosan vörös lámpákat kell felállítani körülötte a repülőgépek figyelmeztetésére.

A gázipuri szemétlerakót 1984-ben nyitották meg és 2002-re elérte kapacitása határát, ekkor be kellett volna zárni. Ám azóta is több száz teherautó érkezik naponta az indiai fővárosban összegyűjtött szeméttel. "Naponta mintegy kétezer tonna szemetet raknak le Gázipurban" - mondta az indiai főváros önkormányzatának egyik illetékese.

photo_camera Fotó: PRAKASH SINGH/AFP

2018-ban a szeméthegy egy része leomlott a heves esőzések következtében megölve két embert. Bár akkor betiltották a szemétlerakást, az intézkedés csak néhány napig tartott, mert a hatóságok nem találtak alternatívát a szemétlerakásra.

A szeméthegyből kiszivárgó metángáz rendszeresen okoz tüzeket, amelyek eloltása napokba telik.

Sámbhavi Sukla, az újdelhi tudományos és környezetkutató központ kutatója szerint a metánszivárgás akár halálos is lehet, ha a légkörbe vegyül. A szemétlerakóból fekete mérgező folyadék folyik ki a helyi csatornába. "Ezt mind meg kell állítani, mivel a folyamatos szemétlerakás súlyosan szennyezi a levegőt és a talajvizet" - közölte Csitra Mukerdzsi, a Csinta környezetvédő csoport igazgatója.

photo_camera Fotó: MONEY SHARMA/AFP

Helyi lakosok szerint a szemétlerakó körzetében szinte lehetetlen levegőt venni. Sokan el is költöznek a térségből. Egy minapi tanulmány szerint a szemétlerakó ötkilométeres körzetben veszélyezteti az emberek egészségét, rákot okozhat.

A lakosok szerint nem jelent megoldást a szemétlerakó mellett létesült, szemétből energiát előállító üzem, mivel a szemét elégetése nyomán keletkező füst szintén mérgező. Egy helyi orvos elmondta, hogy naponta mintegy 70 embert, köztük gyermekeket kezel légzőszervi és gyomorbántalmakkal, amelyeket a szennyezett levegő okoz.

photo_camera Fotó: PRAKASH SINGH/AFP

Az indiai városok a világ legnagyobb szeméttermelői, évente mintegy 62 millió szemetet generálnak, ami 2030-ra a 165 millió tonnát is elérheti a kormány előrejelzései szerint. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.