Kálmán Olga: az EP-választás eredménye miatt döntött úgy, hogy belecsap a politikába

A Népszava és a 24.hu is hosszú interjút közölt szombaton Kálmán Olgával tévés műsorvezetővel, aki pár napja a Demokratikus Koalíció frissiben bejelentett főpolgármester-jelöltje.

Kálmán mindkét interjúban elmondja, hogy bár korábban is több megkeresését kapott a posztra, és tudott arról is, hogy felmérések ismertebb baloldali politikusnál is esélyesebbnek mérték a posztra, Dobrev Klára és a DK választási szereplése győzte meg arról, hogy érdemes megpóbálnia, mert az eredmények azt mutatják, gyengült a Fidesz Budapesten, sőt legyőzhető ellenzéki összefogással csak egy közös, népszerű nevező hiányzik.

„Április elején ez szóról szóra így volt igaz, hiszen az ellenzéki oldalon állóvizet láttunk, ment a teszetoszaság, a „tán részt veszek az előválasztáson, tán nem”. Aztán az EP-választás megmutatta, hogy az ország, de különösen Budapest új szereplőket vár a közéletbe. És azzal, hogy a Momentum erre az igényre reagálva bedobott egy új főpolgármesterjelölt nevet, új, számomra inspiráló helyzet született” - mondta a 24.hu-nak.

Kálmán hangúlyozza, továbbra sem párttag, nem DK-s, civil jelöltnek tartja magát. 

„Cselekedni kell, és nem a kifogásokat kell sorolni. (...) az igazságot éppen Dobrev Klára személyes szerepvállalása hitelesítette. Egyenes, őszinte, erős, hiteles. Kőkeményen végigdolgozta az EP-kampányt, és tiszteletreméltó eredményt ért el a pártjával.”

Azzal, hogy a DK csütörtökön váratlanul jelöltként mutatta be Kálmánt, alaposan megkavarta az előválasztásra készülő ellenzéki oldalt, ahol eddig Karácsony Gergely képviselte a baloldali ellenzéket az MSZP és a Párbeszéd jelöltjeként, akinek a szintén független Puzsér Róbert lett volna a kihívója, aki viszont kiszállt az előválasztási küzdelemből, de a főpolgármesterjelölti székért elindulna. 

Kálmán szerint az EP-választáson szintén jó eredmény elérő Momentum mozdította ki a holtpontról a helyzetet, amikor bejelentette, elindítja saját jelöltjét, Kerpel-Fronius Gábort is az előválasztáson.

Kálmán szerint az előválasztási küzdelem eldönti majd, ki lenne a legesélyesebb arra, hogy legyőzze Tarlós Istvánt októberben az önkormányzati választáson, arról viszont nem fogja lebeszélni Puzsért, hogy elinduljon harmadikként.

Kálmán a programjáról elmondta, van neki, de még azért nem ismerteti, mert szeretne a városlakókkal is konzultálni róla, erre pedig az előválasztásban lesz lehetőség.