„Mégis hogy képzelik az összefogás pártjai, hogy megpróbálják Niedermüller Pétert lenyomni az erzsébetvárosiak torkán?”

Budapest
2019 augusztus 12., 12:30
  • Három ellenzéki jelölt áll fel a Fidesszel szemben Erzsébetvárosban.
  • A DK felrúgta a szocialistákkal kötött titkos megállapodását.
  • A játék arról szól, hogy ki lesz az ellenzéki térfél ura.
  • Az Erzsébetváros Niedermüller Péter vigaszdíja.
  • Hunvald Györgyöt beáldozták a szocialisták.
  • Éjféli záróra a bulinegyedben.  

Az egykori LMP-s Moldván László, augusztus 7-én bejelentette, hogy Civil támogatással, független polgármesterjelöltként indul el az erzsébetvárosi önkormányzati választáson. Így a DK-s Niedermüller Péter és Hunvald György után ő a harmadik kihívója a fideszes Vattamány Zsolt polgármesternek az őszi önkormányzati választáson. A volt LMP-s önkormányzati képviselő azt mondja, hogy  a sikertelen ellenzéki egyeztetések hátterében zsarolás, szószegés és sértettség húzódik meg.

Az egyáltalán szóba jött, hogy ön legyen a közös ellenzéki jelölt?

Úgy nézett ki, hogy én leszek a közös polgármester-jelölt, aztán ezt a DK megfúrta. A hetedik kerületben még a 2018-as országgyűlési választás előtt született egy nem nyilvános MSZP-DK megállapodás, ami szerint az országgyűlési választáson a Demokratikus Koalíció az önkormányzati választáson pedig az MSZP jelölhet indulót. Na, most ezt a megállapodást felrúgta a DK. A budapesti egyeztetéseken nagyon hamar kiderült, hogy egyik párt sem hajlandó elfogadni az MSZP javaslatát, hogy Hunvald György legyen a közös jelölt. 

Eközben a pártok helyi szervezetei számára nyilvánvaló volt, hogy én leszek a közös jelölt. Kilenc éve vagyok önkormányzati képviselő. Lehet, hogy nagyképűség de az egyik legaktívabb, legismertebb politikus vagyok a kerületben. Itt lakom, beágyazott vagyok, átlátom az önkormányzat működését, logikus volt, hogy én legyek az ellenzéki polgármester-jelölt. Támogattak a pártok. De aztán jött a DK, és kijelentették, hogy nekik kell a kerület. Azt mondták, ők jelölnek és kész. Megvétózták a jelölésemet. Ez egyébként az MSZP-vel kötött szerződés felrúgását jelentette. Pedig a DK-nak helyben nem is volt alkalmas jelöltje. Első körben Somogyi Zoltán politológusban gondolkodtak, akinek nincs önkormányzati tapasztalata. Aztán kitalálták a Niedermüllert, aki a rossz nyelvek szerint azért kapta meg a lehetőséget, mert az EP képviselőségből kigolyózták. Fájdalomdíjként megkapja a hetedik kerületet. Röhejes a dolog. Niedermüller Péternek semmi köze Erzsébetvároshoz. A kerület életében soha nem vett részt. A DK azt állítja, hogy 67 éve itt született. Ez egy vicc. 

Erre mondom azt, hogy az MSZP-nek és a DK-nak fontosabb az, hogy az ellenzéki térfelet uralja, és ne engedjen oda másokat. A Fidesz leváltása másodlagos. Legelső, hogy ők maradjanak az ellenzéki térfélen a meghatározó tényező. 

Akkor ön most bosszúból indul el? 

Szó sincs róla, hogy bosszúból indulok el. Az Erzsébetvárosiak most már nem fogadják el, hogy a DK vagy az MSZP vagy bármelyik párt felülről le akarjon tolni a torkukon bármit is. Az önkormányzati választás arról szól, hogy az itt élők, a helyi közösségek dönthetnek az életüket alapvetően meghatározó ügyekben. Az erzsébetvárosiak már korábban is, például a belső-erzsébetvárosi problémák kapcsán megszervezték magukat, és kiálltak az érdekeikért, a ligetvédelemben is aktívan kivették a részüket, ők fel vannak háborodva, hogy mégis hogy képzelik az összefogás pártjai, hogy megpróbálják a Niedermüller Pétert lenyomni a torkukon. A civil szervezetek, a helyi lakosok megkerestek engem, az Élhető Erzsébetváros csoport céljait egyedüli ellenzéki képviselőként támogattam a kezdetektől fogva, tehát logikus volt, hogy engem kértek fel, hogy vállaljam a polgármester-jelöltséget.

Honnan lesz pénzük a kampányra? 

Nyilván labdába sem rúghatunk az összefogás meg a Fidesz mellett. 50-100 milliókat fognak elkölteni csak ebben a kerületben, mint ahogy ez 2014-ben is megtörtént. Sajnos mi abból tudunk főzni, amink van: lelkesedés, és remélem, hogy sok-sok aktivistánk lesz. 

Mi lesz a csapásirány a kampányban?

Két óriási probléma van. Az egyik, amit bulinegyedként szoktak aposztrofálni, de én ezt gyűlölöm, mert nem pont az a probléma, hogy itt bulinegyed van. A lakók alkotmányos alapjoga, az egészséges életkörülményekhez és a pihenéshez való joga durván sérült az elmúlt években. Több ezer ember menekült már el Belső-Erzsébetvárosból az elmúlt évek során, mert nem kapnak segítséget sem az államtól, sem a kerületi fideszes vezetéstől. Az egész kerületben be szeretnénk vezetni az éjféli zárórát. 

A másik pedig, hogy ez a belváros közepe, ami egy betondzsungel. Az itt élők két-három évvel kevesebbet élnek, mint a szerencsésebb kerületekben élők. Radikális zöldfelület növelésre van szükség. A parkolás miatt pedig néhány héten belül feljelentést kívánok tenni. 

(A hetedik kerületben is nagykoalíciós szocialista és fideszes megállapodás alapján a régi centrumos Kupper Andráshoz köthető magáncégek szedik be a parkolási pénzeket. A szerződéssekkel kapcsolatban már évekkel korábban felmerült, hogy jogszerűtlenek.)

Mit szól Hunvald György indulásához?

Hunvald György furcsa módon még mindig népszerű az itt élők egy része körében. Ő nyilván azt gondolja, hogy komoly támogatással bír. Azt gondolom, hogy ő meg van sértődve. Egyrészt azért, mert a pártja hagyta, hogy a DK lenyúlta a jelölés lehetőségét, és azért is mert az MSZP nem állt ki mellette. Hunvald egyébként egy négyszemközti beszélgetésen azt mondta nekem, hogy ha én lennék a közös jelölt, akkor azt elfogadná, akkor nem indulna el. 

Niedermüller Péter nem egy kompromisszumos jelölt?

Mindig azt hallom, hogy milyen összefogás van az ellenzéki pártok között, meg kompromisszumkészség. Az LMP budapesti elnökeként részt vettem ezeken a tárgyalásokon. Nem kompromisszumot kötnek, hanem zsarolják egymást, és a zsarolási potenciálok csapnak össze. A DK itt megzsarolta az MSZP-t, hogy ha nem Niedermüller lesz a jelölt, akkor mondjuk ők nem támogatják az ötödik kerületben Tüttő Katát vagy Zuglóban a Horváth Csabát, tehát a teljesen inkompetens és nem beágyazott jelöltjeiket. Így működik a baloldal elég rég óta, és nekem meggyőződésem, hogy részben ez tartja Orbánt hatalmon.