Kilenc évet kapott a szíriai késelő, aki miatt tízezrek tüntettek tavaly Chemnitzben

Tüntetés Chemnitzben 2018. augusztus 27-énFotó: ODD ANDERSEN/AFP

A tartományi bíróság emberölésért és súlyos testi sértésért több mint kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a 24 éves szíriai férfit (Alaa S.-t), aki nagyjából egy évvel ezelőtt, 2018. augusztus 26-án megkéselt és megölt egy 35 éves kubai származású német férfit (Daniel H.-t), egy másikat pedig megszúrt és megsebesített.  

Az incidens során két másik ember ellen is vádat emeltek. Egy 22 éves iraki férfi feltehetően elmenekült az országból, egy másik iraki férfit pedig bizonyítékok hiányában felmentettek a vád alól. 

Az eset nyomán a kelet-németországi városban heves tüntetések kezdődtek: tízezrek vonultak utcára a menekültek kitoloncolását követelve, velük szemben pedig antifasiszta demonstrálók sorakoztak fel (jóval kisebb számban). A demonstrációkról itt írtunk részletesen.

Emlékezetes, hogy a tüntetések után elterjedt: szélsőjobboldali tüntetők valóságos vadászatot indítottak bevándorlók, és külföldinek látszó személyek ellen. A demonstrációval párhuzamosan maszkos alakok támadtak rá a városban egy zsidó étteremre és vendégeire. 

A tüntetések idején támogatólag lépett fel a szélsőjobboldali Pegida politikai mozgalom és a parlamentbe jutott AfD is. 

Az ügyben jelentősnek mondható kormányválság alakult ki, miután a CDU-s Angela Merkel kancellár megerősítette, hogy ártatlan embereket üldöztek a szászországi város utcáin a gyilkosság utáni első nagy demonstráción, de a német titkosszolgálatokat vezető viszont Hans-Georg Maassen tagadta ezt, és kiállt mellette a CSU-s belügyminiszter Horst Seehofer, továbbá a tartományi miniszterelnök is.

Maassent végül eltávolították az Alkotmányvédelmi Hivatal éléről, de a belügyminisztérium államtitkáraként dolgozhatott tovább Seehofer mellett. 

Az ítélet nem jogerős. (Deutsche Welle)