A Választási Bizottság nem szeretné összehasonlítani Berki és Tarlós ajánlásait

Ellenzéki javaslatra csütörtökön tárgyalt volna a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) arról, hogy van-e átfedés Berki Krisztián és Tarlós István fideszes főpolgármester-jelöltek ajánlásai között. Az ügyet azonban az NVB végül inkább nem tűzte napirendre, a szavazáson csak az 5 ellenzéki párt által delegált tag támogatta a napirendi pont tárgyalását.

Fotó: Czinkóczi Sándor

Korábban is többen vádolták már azzal Berkit, hogy nem tisztán szerezte meg az induláshoz szükséges aláírásokat, hanem a Fidesz segítségével. Puzsér Róbert stábja is szeretett volna eljárást indítani az ügyben, azt mondták, ők figyelték Berki aláírásgyűjtő pultjait, és a saját pultjaikkal összehasonlítva egyszerűen ezeknek nem volt akkora forgalmuk, hogy reálisan összejöhettek volna az aláírások Berkinek, aki egyébként nem is igazán vett részt az aláírásgyűjtésben. Az NVB végül Puzsérék beadványát is elutasította.

Az is tény, hogy Berkit előszeretettel szerepelteti a fideszes média, fideszes és fideszközeli politikusok meg szervezetek pedig gyakran Berkivel igyekeznek összemosni a másik két ellenzéki főpolgármester-jelöltet is, bulvárcirkusznak beállítva a választást.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.