Négy év után hazaért a családjához Ahmed H.

jog
2019 szeptember 28., 07:10

A ciprusi hatóságok megengedték Ahmed H.-nak, hogy négy év után hazatérjen a családjához, közölte az Amnesty International Magyarország. A jogvédő szervezett szerint a Magyrországról kitoloncolt férfi szombat hajnalban érkezett meg Ciprusra. 

A szír férfit még 2015. szeptember 19-én tartóztatták le a győri vasútállomáson a TEK emberei, és már akkor azzal vádolták, hogy részt vett a röszkei határátkelőnél történt szeptember 16-i zavargásokban, ami a 2015-ös menekültválság legerőszakosabb magyarországi pillanata volt.

A szíriai születésű Ahmed nem a 2015-ös hullámban, hanem jóval korábban érkezett Európába, Cipruson élt feleségével és érvényes ciprusi útlevele is volt. Bár ő maga szabadon utazhatott volna bárhova az Európai Unióban, saját állítása szerint azért keveredett a többi külföldivel együtt 2015 szeptemberében mégis Röszkére, mert a családtagjai az akkori hullámban tartottak Németország felé, és nekik akart segíteni az úton.

A magyar hatóságok eleinte „tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette” miatt indítottak Ahmed ellen eljárást, később viszont terrorizmussal vádolták meg. A hatóságok lényegében azt állították, hogy Ahmed szeptember közepén a magyar rendőröket dobálta Röszkénél, hangosbemondójával irányította a tömeget, és arra akarta rávenni a magyarokat, hogy nyissák meg a határt, így komoly szerepe volt az ott kialakult zavargásban.

Az Ahmed ügyében eljáró elsőfokú bíróság elfogadta ezt az érvelést, és 10 évre ítélte a férfit, másodfokon viszont váratlanul megsemmisítették a korábbi ítéletet, és új eljárást rendeltek el.

Ahmed H. a bíróságon
photo_camera Ahmed H. a bíróságon Fotó: Halász Júlia/444

A másodfokú bíróság szerint pont az kellett az új eljárásban jobban tisztázni, hogy Ahmed azért dobált-e, mert remélte, hogy ettől majd megnyitják a határt, vagy a dobálás inkább indulati cselekmény volt, és valójában nem akart vele a magyar államra nyomást gyakorolni. Az utóbbi esetben nincs szó terrorizmusról, viszont a férfinak egy súlyos bűncselekményért, hivatalos személy elleni erőszakért ekkor is felelnie kellett volna.

A megismételt eljárásnak végül 2018 szeptemberében, a röszkei zavargás után három évvel lett vége, és a bíróság jogerősen azt állapította meg, hogy terrorizmus történt, ezért pedig 5 év börtönre ítélték Ahmedet.

Mivel az eljárás alatt a férfi végig rács mögött volt, ezért lehetett rá számítani, hogy idén év elején, miután a büntetésének kétharmadát letöltötte, kiengedik a börtönből, és kitoloncolják Ciprusra. Ténylegesen azonban nem szabadult, mert a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a kiutasítás végrehajtása miatt elrendelte az idegenrendészeti őrizetét. A Nyírbátori Járásbíróság legutóbb szeptember 15-ig meghosszabbította Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét.