Vissza tudja-e venni a koronát Messi Cristiano Ronaldótól?
2013 november 13., 23:55
Messié az idei Aranylabda
Néhány napja már sejteni lehetett, hogy ő lesz az idei nyertes, hétfőn Párizsban pedig tényleg Lionel Messi vehette át a 2019-es Aranylabdát, az év legjobb focistájának járó díjat. A holland Virgil van Dijkot és a portugál Cristiano Ronaldót előzte meg. A Barcelona argentin játékosa ötödik Aranylabdáját még 2015-ben nyerte el, a mostani hatodikkal pedig nem csak az örökranglistán lépett a szintén ötször díjazott Cristiano Ronaldo elé, hanem egyúttal vissza is került a szakma csúcsára. Már ha az ember egy csapatsport szakmai csúcsát zsűrik által kiosztott egyéni díjakban méri.
Bár ez a hatodik címe, a 2019-es tulajdonképpen csak Messi második igazi Aranylabdája. A díjat 1956-ban a France Football francia szaklap alapította, és eredetileg Európa legjobb sportújságírói szavazták meg a kontinens legjobb játékosát (1967-ben például Albert Flóriánt). 2010 és 2015 között az Aranylabdát összevonták a FIFA hasonló díjával, Messi pedig a 2009-es első címe után ebben a periódusban nyerte a következő négyet.
Ma az Aranylabdát ismét a francia lap adja át, de már nem csak újságírók, hanem az egyes nemzeti válogatottak szövetségi- és csapatkapitányainak szavazatai is számítanak, és nem csak európai focistákra lehet szavazni, hanem mindenkire. Hosszú irodalma van annak, hogy az Aranylabda mennyire a támadó játékosokat – irányító középpályásokat és csatárokat – favorizálja, és annak is, hogy az egyes országok képviselői milyen személyes preferenciák mentén szavaznak. De az Aranylabdával kapcsolatban a legérdekesebb kérdés mindig is az volt, amit idén is fel kell tenni: a legjobb focistánk kell adni vagy a legjobb csapat legjobbjának?
Évtizedeken át inkább az utóbbi volt a tendencia. 1982-ben valószínűleg nem Paolo Rossi volt a legjobb európai játékos, de nyáron ő lett a világbajnok olasz válogatott kulcsembere, valamint a torna gólkirálya, így nagyon simán nyert. 1996-ban Matthias Sammer EB-győztesként meg tudta verni az éppen mindenen átgázoló Ronaldót. 2010-ben azonban éppen Messivel lett vége ennek: hiába nyertek a spanyolok vébét, Iniesta és Xavi csak a dobogó alsóbb fokaira fértek fel barcelonai csapattársuk mögött.
Az utóbbi években, ahogy a Bajnokok Ligája fokozatosan nagyobb lett még a világbajnokságoknál is, az Aranylabdát rendszeresen a BL-győztes csapat legjobbja kapta. A Real Madrid 2014-18 között négy BL-t nyert, és ezek éveiben háromszor Cristiano Ronaldo kapta a díjat, csak tavaly győzte le madridi csapattársa, Luka Modric, aki 2018-ban a horvát válogatottat is vébédöntőig vezette.
2019-ben a BL-t az a Liverpool nyerte, amely az elődöntőben előbb 3:0-ra kikapott a Camp Nouban, majd egy örökké emlékezetes meccsen 4:0-ra verte Messi Barcelonáját az Anfield Roadon. A Liverpool jelenleg toronymagasan vezeti az angol bajnokságot, kevesen vitatkoznának azzal, hogy 2019-ben ők voltak a világ legjobb csapata. Virgil van Dijk pedig kétségtelenül a világ legjobb hátvédje. Messi viszont továbbra is Messi. Nem véletlenül nyerte meg idén már Van Dijk és Cristiano Ronaldo előtt az Aranylabdától különválasztott FIFA-díjat, a The Bestet is.
Akárcsak amellett, hogy ő minden idők legjobbja, elég komoly érvek vannak amellett is, hogy Messinek nem a hatodik, hanem a tizenvalahanyadik Aranylabdáját kellett volna most Párizsban megnyernie. 2005-ben mutatkozott be a Barcelona felnőttcsapatában, és bár egyből látszott, hogy nagyon nagy játékos lehet, arra, amit 2008-tól kezdve művelt, nem lehetett számítani. Ekkor ült le a Barcelona kispadjára az a Pep Guardiola, aki a következő években a futballtörténelem egyik legjobb csapatát szervezte Messi köré-mögé.
Ha Messi első, 2009-es Aranylabdája óta az összeset megnyeri, sokan morogtak volna, de olyan különösebben nagy igazságtalanságról sem lehetett volna beszélni. 2013-ban, miután Guardiola otthagyta a Barcelonát, volt egy kisebb hullámvölgye, és az sem vitás, hogy Modricnak nagyon jó éve volt tavaly, de sem ő, sem Cristiano Ronaldo nem tudtak tartósan Messi fölé kerekedni.
Hogy ez a bő évtized mennyire Messi korszaka volt, a számok is elég világosan bizonyítják. Hatszor nyerte el a legjobb európai gólszerzőnek járó Aranycipőt. Az utóbbi öt évben lényegesen több gólt szerzett szabadrúgásból, mint bármelyik európai csapat. De nem csak gólszerzésben és távoli lövésekben, hanem a támadójáték gyakorlatilag minden egyéb aspektusában (na jó, a fejelésen kívül) ő volt ebben az időszakban a legjobb, a cselezéstől a gólpasszokig. És egyébként védekezni is tud, ha akar, kevesen tudnak úgy rárontani az ellenfélre, mint Messi, amikor egy elvesztett labdát megpróbál visszaszerezni.
2010 óta mindössze egyetlen játékos, a Marseille kapusa, Steve Mandanda játszott több percet Messinél az európai topligákban. Messi 701 felnőtt klubmeccsét mind a Barcelonában játszotta le, a világ két legjobb bajnokságának egyikében, és persze a Bajnokok Ligájában, korunk legerősebb futballtornáján. A két játékos, akit vele egyáltalán egy lapon lehet emlegetni, Maradona és Pelé egyaránt kevesebb meccset játszott nála, ilyen színvonalon pedig végképp jóval kevesebbet. Messi nem versenyezhet Pelé három világbajnoki címével, Maradona labdazsonglőr trükkjeivel, és az argentin válogatottal nyújtott felemás teljesítménye is örök folt marad a karrierjén, de ettől még tény, hogy olyan magas színvonalú meccseken, olyan sokszor, olyan magas színvonalon mint ő, soha, senki nem játszott. Még megközelítőleg sem.
A 2019-es Aranylabda azonban nem életműdíj hanem az év legjobb focistája kapta. Aki a párizsi gála előtti estén látta az Atlético Madrid-Barcelona mérkőzést, meg is nézhette, hogy miért továbbra is Messi a legnagyobb. A meccset jó ideig a hazaiak uralták, aztán a 86. percben jött az argentin, és berúgta a győztes gólt. Nem is akármilyet, hanem a klasszikus Messi-gólt: jobbról elkezdett befelé cselezni, csapattársához (ezúttal Luis Suárezhez) passzolt, de csak hogy az visszagurítsa neki a labdát, amit ő még a tizenhatoson kívülről, bal belsővel a jobb alsóba kanyarintott.
Hiába láthattuk már ezt több tucatszor, hiába tudta mindenki a pályán és a tévéképernyők előtt is már az akció legelején, hogy Messi mit akar csinálni, lehetetlen volt megállítani. Aki már állt focipályán nála sokkal jobb játékossal szemben, ismeri a tehetetlen érzést, hogy hiába mondja meg az ellenfél előre, hogy mit fog csinálni, nem lehet nemhogy elvenni tőle a labdát, de még felrúgni sem. Messi ezt a tehetetlenséget dörgölte a világ egyik legjobb kapusa, Jan Oblak, és a világ egyik legjobb védelmének orra alá. 32 évesen is gyakorlatilag azt csinál, amit akar.
Az említett liverpooli 4:0-t leszámítva Messi az utóbbi 12 hónapban diadalt diadalra halmozott. Annak a megalázó vereségnek a jelentőségét persze nem szabad kicsinyíteni – pláne hogy éppen egy évvel azután történt, hogy a Barcelona Rómában is ugyanígy járt –, de az sem lenne fair, ha az az egy rövidzárlat alapján ítélnénk még ez argentin évét. Amelyben többek közt spanyol bajnoki címet és sorozatban harmadik európai Aranycipőjét nyerte meg. Már nem olyan gyors, mint tíz évvel ezelőtt, de három-négy védő kicselezése még így is rendszeresen összejön. Az öregedés tüneteit pedig megtanulta mással kompenzálni, leginkább azzal, hogy passzaival és szabadrúgásaival is úgy tudja helyezni a labdát, ahogy senki más. Különösen az utóbbiak terén elképesztő a fejlődése, ritka, hogy egy focista a karrierje B-oldalán még ekkorát tudjon előre lépni.
Ősszel ugyan, részben egy sérülésnek köszönhetően, a szokásosnál lassabban vette fel a tempót de már az Atlético elleni meccs előtti hetekben is volt több olyan produkciója, amilyenre rajta kívül senki sem képes a mai futballban. A magához képest kifejezetten gyenge Barcelona neki, és a kapus Ter Stegennek köszönhetően van ma ott, ahol – a spanyol bajnokság és BL-csoportja élén. Hogy a szezon végén ebből lesznek-e ismét csapattrófeák és egyéni címek, majd kiderül, de egyik sem lenne meglepetés, mint ahogy az sem, ha Messinek nem az idei lenne az utolsó Aranylabdája.
A hamarosan 35. születésnapját ünneplő Cristiano Ronaldót a Juventusnál Dybala, a portugál válogatottban pedig Bernardo Silva és Joao Felix kezdik elhomályosítani, és bár már többször bebizonyította, hogy soha nem lehet leírni, egyre valószínűtlenebb, hogy még egyszer le tudja nyomni Messit. Ezen talán csak egy újabb portugál EB-cím segíthetne 2020-ban. Neymar, akit sokan Messi és Cristiano örökösének hittek ma már egyáltalán nem olyan fényes csillag. Mbappé kétségtelenül hatalmas tehetség, de 12 hónap kevésnek tűnik ahhoz, hogy felérjen Messi szintjére. Vagy Messi le az övére. Mert Messi idei teljesítményéből kiindulva addig lesz ő a világ legjobbja, amíg vissza nem vonul, vagy legalábbis alaposan vissza nem esik a teljesítménye. Behozni őt lehetetlennek tűnik.