• 2019 két választása (EP és önkormányzati) megmutatta, hogy összefogás nélkül az ellenzék semmire sem megy, összefogással viszont komoly eredményre is képes lehet.
• A 2022-es parlamenti választásra azonban sokkal nehezebb lesz összefogni, mint a tavalyi önkormányzatira. Mások lesznek a szabályok, sokkal több egyezkedésre lenne szükség.
• Az ellenzék megerősödése máris kitermelt egy rég nem látott politikai jelenséget Magyarországon: a kompromisszumot. A budapesti atlétikai vébé ügyét sikerült megegyezéssel rendezni, amihez minden oldalnak kellett engednie. 
• A Fidesz láthatóan kommunikációs zavarba került: egyszerre kellene választói harci kedvét fenntartani, és közben enyhíteni a nyomást az ellenzéken. Az ellenzék ugyanis minél kilátástalanabbnak érzi a helyzetét, annál könnyebben fog össze.

2019 két választása teljesen ellentétes eredményt hozott az ellenzék számára: A májusi EP-választás sokadjára mutatta meg, hogy mennyire gyengék. Az októberi önkormányzati választáson viszont az ország öt legnagyobb városából négyben legyőzték a Fideszt. Megszerezték Budapestet, és még 10 megyei jogú várost is. 

A tavaszi EP-választáson Budapesten 282 583 fő szavazott a Fidesz-KDNP listájára. Az őszi önkormányzatin 306 608 fő szavazott Tarlós Istvánra, a Fidesz - KDNP által támogatott főpolgármester-jelöltre. 

Azt tehát semmiképpen sem gondolhatjuk, hogy a Fidesz népszerűsége gyengült volna 2019 nyarán. Azt sem mondhatjuk, hogy a fideszes jelöltek jelentősen népszerűtlenebbekké váltak az előző önkormányzati választás óta, Tarlós István például több szavazatot kapott, mint 2014-es győzelmekor. 

A 2006-os önkormányzati választástól kezdve minden országos választást elképesztő fölénnyel nyert meg a Fidesz-KDNP, egészen mostanáig, a 2019-es önkormányzatiig. A 2010 óta tartott három parlamenti választás közül a tavalyin szavaztak a legtöbben a Fideszre, 2,8 millióan, 500 ezer fővel többen, mint ahányan 2014-ben. 

A Fideszt támogató tömeg nemhogy nem morzsolódik, hanem inkább növekszik. Mégis, 2019 végére a magyar belpolitikai versengés tétje, értelme és jelentősége nagyobbat változott, mint korábban 10 év alatt összesen, mert októberben érdemi erőt mutatott az ellenzék.

A változás egyetlen oka, hogy ősszel az ellenzéki pártok a városok kétharmadában nem indítottak egymás ellen jelölteket. Egyszerűen kiderült, hogy a Fideszt támogató választók hiába vannak nagyon sokan, az ország nagyobb településeinek legalább a felében kisebbségben vannak. 

Ez a matematikai szinten eddig is kimutatható, de 15 éve a gyakorlatban nem látszó jelenség olyan pozíciókhoz juttatta az ellenzéki pártokat, amelyekről az elmúlt évtizedben legfeljebb csak álmodhattak. Politikai és gazdasági hatalomhoz jutottak, és testületek sorában ellenzékbe szorították a fideszes politikusokat. Megérezték a siker ízét, és ahogy ezt a jászberényi megismételt választás eredménye is mutatja, az esélyesség még jobban mozgósíthatja a választóikat. 

A Fideszben is pontosan tudják, hogy a kis darabokra forgácsolt ellenzék a nagy győzelmeik legfontosabb záloga volt. Terjednek olyan pletykák, hogy amikor Márki-Zay Péter 2018 februárjában először győzött a teljes összefogás jelöltjeként a hódmezővásárhelyi időközin, akkor Orbán Viktor másnap üzent Simicska Lajosnak, hogy ha kiszáll a Jobbik kampányából, akkor megegyezhetnek a cégei méltányos eladásáról. 

Ugyanazon a héten az akkor még Jobbik-alelnök Toroczkai László bejelentette, hogy mindent megtesz azért, hogy a Jobbik semmilyen formában se egyezkedjen a baloldali pártokkal a következő választáson. Toroczkairól a Jobbikban azóta már úgy tartják, hogy a Fidesszel együttműködve alapította meg a Mi Hazánk nevű pártot, hogy gyengítse a Jobbikot, illetve segítsen visszaépíteni a centrális erőteret. A Fidesz győzelmeihez ugyanis az kellett, hogy a párttól jobbra és balra álló ellenzéki erők között nem volt átjárás. 2018-ra viszont a Fidesztől jobbra már nem volt párt. 

Persze a 2018-as teljes ellenzéki egység nem csak Jobbikon ment el, hiszen balról is elzárkóztak tőle. Az viszont látszott már akkor is, hogy a Fidesz sok követ megmozgat, ha a teljes összefogás fenyegetése élessé válik. Most, hogy valósággá vált, különösen sok követ fog megmozgatni a következő két évben. 

Elvben most mindegyik ellenzéki párt vezetése fogadkozik, hogy megtanulták a leckét, és akármennyi ideológiai ellentét és régről őrzött személyes sértettség is van bennük, a 2022-es parlamenti választásra meg kell ismételni az őszi mutatványukat. Egyelőre azonban semmilyen érdemi egyezkedés nem kezdődött közöttük arról, hogyan lehetne a mutatványt megismételni.

A Fidesz ellentmondásos feladata

Az ellenzéki kényszerkoalíció tíz év sorozatos kudarcai után alakulhatott meg idén őszre, és fő összetartó ereje a reménytelenség volt, annak a belátása, hogy másképpen biztosan nem megy. Ráadásul minél nagyobb a választók sértettsége, annál könnyebb egyben tartani és mozgósítani az egyébként meglehetősen heterogén ellenzéki választókat is. 

Úgyhogy minél brutálisabbnak, kegyetlenebbnek látszik a Fidesz, annál jobb esélye lesz az ellenzéknek az összefogás fenntartására. E logika szerint a Fidesznek enyhítenie kellene az ellenzéken lévő nyomást. Csakhogy közben harci lázban kellene tartania a saját választóit is. 

A Fidesz egyik problémája, hogy kezd unalmassá válni, és 12 év kormányzása után még inkább az lesz. Ráadásul a migránsozás 2015-ös beizzítása óta nem sikerült mindent elsöprő új üzenettel fordulni a választóihoz. Márpedig a Fidesznek a valami vagy valaki elleni mozgósítás volt mindig is a legerősebb képessége - még amikor a földgáz világpiaci árának csökkenéséből csináltak kampánytémát 2014-ben, akkor is úgy állították ezt be, hogy rezsiháborúba kell mennie a lakosságnak. 

Hogyan lehet egyszerre fenntartani a háborús pszichózist, és közben oldani az ellenzéken a nyomást, hogy ne érezzék annyira sarokba szorítva magukat, hogy muszáj legyen összefogniuk? Erre 2019 végére még nem találták meg a választ a párt kommunikációs szakemberei. 

A zavart jól mutatja, hogy a kormány vezető politikusa egyik nap lebetegezi Greta Thunberget, a másik nap meg Orbán Viktor azzal áll elő, hogy "Magyarország egy klímabajnok". Ellentmondásos üzenetek érkeznek párhuzamosan a kormány és a Fidesz irányából sok témában, láthatóan egyelőre nem tudták eldönteni, hogy milyen kommunikációs stratégiával reagáljanak az új helyzetre. Partnerek vagy ellenségek az ellenzéki önkormányzatok? Az ellenzéki törekvéseket keményen el kell utasítani, vagy egyes ügyeket át kell venni tőlük? Mindkét elv mentén látszanak lépések.

E bizonytalankodás közben elképesztő szintre süllyedt a kommunikációs csata, a névtelen vádakon alapuló szexbotrányok léptek a politikai érvelések helyébe, egy éjszakai valóságshowá változtatva a politikát. 

Ki a hibás?

Kétélű fegyver az önkormányzatok törvényi szorongatása is. Ha az eddiginél is több pénzt és feladatot vesznek el tőlük, ahogy erre látszanak törekvések a törvényalkotásban, akkor az ellenzéknek muníciót adhatnak, hogy minden kudarcért a kormányt tegyék felelőssé. Például amikor a budapesti színházi előadások néhány napra politikai demonstrációkká váltak, akkor látszott, hogy az ellenzék akár erőt is meríthet abból, ha a kormányoldal szorongatja. 

Ugyanígy, ha például leállna a metró Budapesten, mert a kormány nem ad pénzt a működtetésére, akkor kommunikációs kérdéssé válik, hogy kit hibáztatnak majd a fővárosiak: Orbánnak hisznek-e, hogy az alkalmatlan Karácsony elrontotta a metrót; vagy Karácsonynak, hogy Orbán bosszúja miatt nem lehet munkába járni? Ugyan a kommunikációs versenyben Orbánnak lenne több eszköze és pénze a saját változatát terjeszteni, viszont érzelmileg a fővárosiak többsége inkább Karácsony oldalán áll, így nyitottabb lesz a fővárosi változat elfogadására. 

A kölcsönös óvatosság látszik az első hónapok után abban, hogy e blame game (azaz hibáztatási verseny) alakítása hogyan menjen. 

Ennek az óvatosságnak volt az eredménye egy rég nem látott belpolitikai fejlemény villámgyors kitermelése: a kompromisszumé. 

Az atlétikai vébé és stadion körül kialakult vitában a fővárosi és ferencvárosi igényeket a kormány elfogadta, a tervek támogatásáért cserébe. Közben mindkét oldal kockáztatott is: a kormány azt, hogy tárgyalóképes, azaz alkalmas partnernek tekinti az új budapesti vezetőket; az ellenzékiek pedig azt, hogy radikálisabb közönségük megalkuvónak tekinti őket. Az első komoly ütközés megoldása persze nem jelenti még azt, hogy az egyezkedéses módszer lesz irányadó. Ahogy telik az idő, egyre többször merülhet fel, hogy a másik oldalt lehessen hibáztatni népszerűtlen helyzetek kialakulásáért.

A Fidesz egyik lehetséges útja a következő ellenzéki összefogás megakadályozására, ha sikerül felerősítenie az egyébként sem túl mélyen lévő ellentéteket a színes koalícióban. Egyes szocialista önkormányzati politikusokat már a kampányban is ki tudtak vásárolni például, de a választás után is sikerült kisebb eredményeket elérniük a párt egyes embereinél, például a 22. kerületi szocialista képviselőknél. Néha pedig nem is kell beavatkozniuk, elég kivárniuk, hogy egy-egy konfliktus elmérgesedjen, például olyasmik nyomán, mint amikor a DK-s polgármesterek a Momentum felháborodása ellenére is leszerződtek Czeglédy Csabával. 

Kínkeserves osztozkodás elé néznek

Az ellenzéki oldalon a közös siker átélése ellenére is nagyon komolyak a törésvonalak, nem véletlen, hogy egyelőre egyáltalán nem beszélnek egymással a 2022-es felállásról. Egy világos: a mostani választási törvény alapján - amit a fideszes kétharmados parlamenti többség bármikor módosíthat még - az egyéni körzetekben nem éri meg egymás ellen indulniuk, viszont ebből az is következik, hogy legfeljebb három országos listát tudnának állítani, ugyanis a 106 egyéni körzetből legalább 27 helyen kell jelöltet állítani ahhoz, hogy a jelölő szervezetnek országos listája legyen. 

És anyagilag már ezzel is rosszul járnának. A most hatályos törvény ugyanis azt a pártot jutalmazza anyagilag, azaz az kapja a kampányra a legtöbb támogatást, amelyiknek minden választókerületben van egyéni jelöltje. Azzal pedig, hogy 2019 végén a fideszesek áterőltették a frakcióalapítás szigorítását a parlamentben, előre megnehezítették a közös listák állítását.

Az LMP és a Jobbik részéről információink szerint vannak törekvések, hogy közös listát állítsanak, de szeretnék megnyerni a Momentumot is harmadiknak. Ideológiai szempontból ez rémálomnak tűnik, hiszen a Momentum piacbarát liberalizmusa, a Jobbik nemzeti radikalizmusa és az LMP globalizációkritikus ökopolitikája nem látszik összeegyeztethetőnek. Közben ezek az elvek a mai magyar politikában valójában nem sokat számítanak, mert a választók érzelmi elkötelezettségei nem ezek mentén alakulnak. 

Az önkormányzati kampányban vidéki települések sorában jöttek ki egymással remekül a Jobbik és a Momentum aktivistái, miközben Budapesten az LMP választói fordultak nagy számban a Momentum felé. Mivel az LMP jelenleg a bejutási küszöb alatt van, és a Jobbik leszálló ágba került, ha létrejönne egy ilyen pártszövetség, akkor a Momentum diktálhatná a feltételeket. Csakhogy a három párt között a Momentum legnépszerűbb most, így nekik érdemes kivárni egy ilyen alkuhoz, hiszen lehet, hogy 2022-re a másik két párt közül egyikre, vagy egyikre sem lenne szükségük, és akkor minek vigyenek be a parlamentbe tőlük távol állókat is. 

Ha a fenti hármas összeállna, akkor az MSZP és a DK is lépéskényszerbe kerülne, mert a "kormányon még sosem volt" pártok koalíciójánál várhatóan gyengébben szerepelnének külön-külön. Viszont jelenleg esélytelen a két párt újraegyesülése (a DK az MSZP-ből vált ki 2011-ben), ahhoz információink szerint túl sok a személyes konfliktus a pártok jelenlegi vezetői között. 

Semmi garancia sincs rá, hogy sikerül két listára csökkenteni az ellenzéki oldal indulóit, ahogy arra sincs, hogy a Mi Hazánkon kívül más, a Fidesz érdekeit is szem előtt tartó új párt nem bonyolíthatja tovább a helyzetet 2022-ig. 

De ha meg is lenne a két ellenzéki lista, ami egy jó eredményhez most elengedhetetlennek látszik, az egyéni jelöltekről is meg kellene állapodniuk, ami még nehezebbnek ígérkezik. Előválasztást tartani 106 körzetben rettenetesen költséges, és óriási kölcsönös bizalmat feltételező szervezést igényel. A pártvezetők alkudozásai a helyiek ellenállásába ütközhetnek. És mivel nem lesz országos választás már addig, nehéz lesz mindenki számára elfogadható mércét találni arról, hogy mi az erősorrend a pártok között. A legfrissebb kutatások - amelyekben amúgy is egyre kevésbé bíznak a politikusok - szinte holtversenyt látnak a DK, a Momentum és a Jobbik között. 

És akkor még ott lesz a legnehezebb feladat, megegyezni egy közös miniszterelnök-jelöltben. Az önkormányzati kampányt végig lehetett csinálni vezető nélkül, de egy parlamenti megmérettetéshez kell egy ember, akit minden oldal elfogad.