Decemberben írtuk meg a cikkünkben Antal atyának nevezett katolikus pap történetét. Az ügy egyik legfontosabb tanulságának az látszott, hogy a katolikus egyház egyes vezetői nem csak a nyilvánossággal, hanem egymással sem kommunikálnak, és ebből veszélyes helyzetek alakulhatnak ki. Egyelőre ezt a benyomást erősíti a cikk utóélete is.

Antal atya ellen a nyolcvanas években indult először vizsgálat a pesti Piarista Gimnáziumban, amely megállapította, hogy szexuális molesztálást követett el egy 15 éves fiú ellen. Erről a bejelentést tevő egykori diák is mesélt a 444-nek, és állította, hogy több társával ugyanez történt. A szerzetesrend kis szünet és pszichológusi értékelés után egy vidéki iskolájába küldte tanítani, de ott is szinte rögtön „felmerült egy eset”, ezért Jelenits István akkori tartományfőnök arra kérte, lépjen ki a piaristáktól, és a gyerekek helyett idősgondozással foglalkozzon.

A szerzetes azonban inkább a plébánosi pályát választotta, a piaristák pedig úgy engedték el a Szeged-Csanádi Egyházmegyébe, hogy a múltjáról nem tájékoztatták az akkori püspököt. Ezek után Antal atya 30 éven át vezetett egyre fontosabb plébániákat és tanított egyházi iskolákban. 2010-ben a Vatikán kikérte a rá vonatkozó dokumentumokat a piaristáktól, de azt nem lehet tudni, hogy erre milyen ügy miatt volt szükség, ugyanis a nuncius, vagyis a Szentszék nagykövete nem értesítette a szegedi püspökséget.

Antal atya így aztán zavartalanul végezhette munkáját, egészen 2019 tavaszáig, amikor - pár héttel azután, hogy először kérdéseket küldtem róla a nunciatúrának - betegszabadságot engedélyezett neki Kiss-Rigó László püspök. De Antal atya nem vonult vissza kúráltatni magát valamilyen egészségügyi intézménybe, hanem lelkészi munkát kezdett végezni az ország másik felén, egy dunántúli városban, ránézésre egészségesen. Az ottani plébános, aki mellé beosztották, tőlem tudta meg, hogy korábban molesztálásért szankcionálták a vele egy fedél alatt élő papot.

Miután kiderült

A történet decemberben azzal ért véget, hogy miután telefonon beszéltem Antal atyával, néhány nap múlva távozott a dunántúli városból, hogy aztán a neve feltűnjön a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola oktatói között. 

A cikk megjelenése után az adatlapját törölték a főiskola honlapjáról, de hiába kérdeztem még aznap és később is újra, Varga István megbízott rektor nem árulta el, mikor és kinek a kezdeményezésére került Antal atya a főiskolára, végzett-e tényleges oktatási tevékenységet, és miért váltak meg tőle ilyen hamar (már ha megváltak).

A pap továbbra is a Szeged-Csanádi Egyházmegye kötelékébe tartozik, és mivel ott eddig elvileg nem tudtak a korábbi ügyeiről, ezért vártam másfél hónapot, hogy legyen idejük átgondolni a szükséges lépéseket. Ezután küldtem el kérdéseimet arról, mi az egyházmegye, illetve Antal atya felettese, Kiss-Rigó László püspök reakciója a cikkből kiderülő eseményekre; illetve milyen lépéseket tettek és terveznek, indítottak-e vizsgálatot Antal atya elmúlt harminc éves tevékenységével kapcsolatban. 

A püspök egyáltalán nem reagált, helyettese, Kovács József általános helynök pedig ezt válaszolta, majdnem három héttel később (a pap igazi nevét itt is megváltoztattuk): 

„Az egyházmegye honlapján az elmúlt évben gyermek- és ifjúságvédelmi oldalt indítottunk. [Antal atya] egyházmegyénkben való tartózkodása alatt nem érkezett ellene feljelentés. Vizsgálatot csak feljelentés alapján tudunk indítani.”

A helynök válaszában megismételte, amit már korábban is írt a 444-nek, hogy amikor betölti 65. életévét, nyugdíjba helyezik a tavaly tavasz óta betegállományban lévő papot, „mert beteg”. Egy előző válaszából az derült ki, hogy nem tudják, merre jár Antal atya, de most úgy fogalmazott: „Természetesen ismerjük a tartózkodásai helyét.”

Mit jelent ez?

Az egyházmegye válaszából nem csak az következik, hogy a magyar katolikus egyházban ilyen múlttal pap maradhat valaki, hanem hogy a püspök saját hatáskörben nem indíthat semmilyen vizsgálatot gyerekmolesztálási ügyben, csak ha közvetlenül hozzájuk érkezik „feljelentés”. 

Ez azért hangzik meglepően, mert Kiss-Rigó László felelős az egyházmegyéje minden papjáért és fontos döntéséért. A hatályos Egyházi Törvénykönyv szerint „a rábízott egyházmegyében a megyéspüspököt megilleti mindaz a rendes, saját és közvetlen hatalom”, amit a pápa nem tart fenn magának vagy más egyházi hatóságnak, az 1717. kánon pedig fel is szólítja a megyéspüspököt, hogy amennyiben „valószínű tudomást szerez egy büntetendő cselekményről, személyesen vagy más alkalmas személy útján óvatosan vizsgálja ki a tényeket és körülményeket”. Ha viszont helytálló az egyházmegye jogértelmezése, akkor ez sokkal nagyobb és általánosabb probléma, hiszen

ha tényleg nincs lehetősége a püspöknek ilyenkor vizsgálatot indítani, az erősen beszűkíti az egész katolikus egyház mozgásterét gyerekmolesztálási ügyekben.

Legalább két okból. Az egyik problémás körülmény, hogy a gyerekekkel szembeni szexuális visszaéléseknek nagyon kis százalékát jelentik be. Maga Ferenc pápa egy olyan tanulmányt idézett nagy hatású beszédében, amely szerint össztársadalmi szinten az elszenvedett bántalmazásokról csak a gyerekek fele számol be bárkinek, és közülük is csak 15 százalék esetében történik bejelentés. Rengeteg statisztika létezik eltérő számokkal, és vannak ennél meredekebbek, de abban mindegyik egyezik, hogy az áldozatok döntő többsége nem fordul se világi, se egyházi hatóságokhoz. 

Vegyünk egy másik példát a számos magyar eset közül: tavaly egy baranyai férfi részletesen elmesélte, kamaszkorában hogyan zaklatta egy pap hónapokon keresztül, de amikor ezt megírtuk a pécsi püspöknek, és rákérdeztünk, folyt-e bármilyen eljárás az érintett pap ellen, az azóta veszprémi érsekké előléptetett Udvardy György nem válaszolt. A titkárságvezetője pedig azt javasolta, hogy tegyek én feljelentést, ha bűncselekményről van tudomásom. Az áldozat nem tett bejelentést, mert „nem akar semmit” a katolikus egyháztól, a pár éve nyugdíjazott papnak pedig azóta is vannak nyilvános szereplései, és egy országos hírű intézmény etikai bizottságában is helyet kapott. 

Antal atya azon ritka esetek egyike, ahol volt bejelentés, sőt egyházi vizsgálat is, de ez együtt sem elegendő ok a szegedi püspökségnek a cselekvéshez.

A másik aggasztó tényező, ami az Antal atyáról szóló decemberi cikkben is szerepel, hogy a kiskorú fiúkkal szexuálisan visszaélők között kiemelten magas a visszaesés aránya. Az ilyen bűncselekményért elítéltek 35 százaléka másfél évtizeden belül újra a vádlottak padján ül az erre szakosodott amerikai hivatal részletes adatelemzése szerint, és a visszaesési kockázat azoknál a legmagasabb, konkrétan 77 százalékos, akik soha nem házasodtak meg, és az áldozatuk családon kívüli fiú.

Antal atya is ilyen visszaeső a piaristák vizsgálatai szerint, akit a bejelentés és az iskolából való kizárás sem tartott vissza attól, hogy új szolgálati helyén is szinte azonnal „felmerüljön egy eset”. Még csak sugallni sem szeretném, hogy a pap az elmúlt harminc évben is elkövette, vagy a jövőben is elköveti azt, amit korábban többször – erről fogalmunk sincs. 

De az előtörténete és a fent ismertetett statisztikák nyomós érvek egy vizsgálat mellett.

Ami akár tisztázhatná is Antal atyát a gyanú alól, de így marad az a helyzet, hogy egy kiskorú molesztálása miatt többször büntetett férfi továbbra is pap marad, és az egyház semmilyen garanciát nem ad, hogy igyekszik távol tartani a gyerekektől.