Semmit sem hajlandó elárulni az operatív törzs a borsodnádasdi idősotthonban és már az egész településen terjedő járványról

Egészségügy
2020 április 16., 02:25
  • Két, párhuzamosan futó történet, ami megmutatja, hogyan kommunikálnak ma hivatalosan a járványról. 
  • Az egyik a Pesti úti idősotthon, aminek a főváros a fenntartója. Karácsony Gergely főpolgármester maga jelentette be a járvány megjelenését. Azóta nagyon részletesen tájékoztat az intézményben tomboló járványról az operatív törzstől a Fideszen át, Orbán Viktoron keresztül a kormányhivatalig mindenki. 
  • A másik az agyonhallgatott borsodnádasdi idősotthon, ahol a lakók legalább fele elkapta a vírust, sőt, már önkormányzati dolgozók is koronások. A településnek tetőtől talpig semmi köze az ellenzékhez. 

„Több vidéki és fővárosi idősotthonban is felütötte a fejét a koronavírus” - közölte Müller Cecília tisztifőorvos az operatív törzs szerdai online „sajtótájékoztatóján”. Hogy milyen települések melyik idősotthonairól van szó, azt Müller Cecília már nem árulta el. 

Pedig ott van például a borsodnádasdi idősotthon. Az ott lakók több mint felét megfertőzhezze a vírus. Ezt nem az operatív törzs tájékoztatóiból tudni. A település - egyébként fideszes - polgármestere, Kormos Krisztián április 9-én közölte a hírt, hogy a településen is megjelent a koronavírus. 

A másnapi, újabb bejegyezéséből már az is kiderült, hogy az idősotthonról van szó, az ott lakók közül ekkor már négynek volt pozitív a tesztje. Erről egyébként hivatalos tájékoztatást nem kapott, az idősotthon ugyanis nem önkormányzati, hanem állami fenntartású. A polgármester azt írta, hogy „nem hivatalos, de teljesen hiteles helyről” megerősítést kapott a négy betegről. Közölte azt is, hogy 9-én „minden ellátotton és gondozón tesztet végeztek”, ezek eredményéről 11-én lesz információ. 

A polgármester 11-én jelentkezett is, „döbbenetesen rossz hírekkel”. Hivatalos értesítést továbbra sem kapott, de több forrásból tájékozódott, és úgy értesült, hogy a 41 fős intézmény több mint fele fertőzött.

A polgármester már ekkor jelezte, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy a fertőzés kikerült az intézmény falain kívülre is, vagy onnan került be. Ezért kijárási korlátozásokat vezetett be a településen. 

Megkeresett közben minket az idősotthon egy lakójának a rokona. 

Az ő hozzátartozója is elkapta a vírust, de nem szállították kórházba, mert nem voltak tünetei. Vagyis hivatalosan is pozitív teszt után maradt az otthonban. 

(Párhuzamos történetünk másik szereplőjénél, a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonból az M1 élő közvetítésében elszállították az összes megfertőződött lakót, függetlenül attól, milyen volt az egészségügyi állapotuk. Müller Cecília ezt azzal indokolta, hogy „az idős embereknél előfordulhat, hogy a lappangási idő után gyorsan romlik az állapotuk, ezt pedig korán észlelni kell. A betegek biztonsága érdekében ez volt a leghatékonyabb intézkedés”.)

Az érthetően aggódó rokon tájékoztatása szerint a borsodnádasdi otthonban már azelőtt látogatási tilalom volt 4 hete, hogy megjelent a vírus. A pozitív teszt után az idősekkel foglalkozó gondozók házi karanténba kerültek, köztük is lehet tudni olyanokról, akik szintén megfertőzödtek. Ózdról jött helyettük új személyzet, ők naponta 6-7 alkalommal mérik a lakók hőmérsékletét. Az idősek nem mehetnek ki a szobáikból, ami viszont nem jelentette azt, hogy el vannak különítve a többiektől. Zömmel ugyanis 2-4 ágyas szobák vannak az otthonban. A fertőzöttek elkülönítést mostanra úgy lehet megoldani jobban, hogy több lakót, mármint akiknek voltak tünetei, elvittek a miskolci kórházba. A lakók a közös étkezőt nem használhatják, a szobájukban esznek. Ugyanakkor a vizesblokk is közös, nincs minden szobában wc és zuhanyzó.

A lakókat egy hete csütörtökön tesztelték, másnap megjött az eredmény. Húsvét vasárnap a második körben újabb teszteket végeztek, de ezek eredményéről a hozzátartozók hiába érdeklődtek azóta is már három napja délelőtt és délután - legutóbb szerda délután- , nem kaptak róla tájékoztatást. Közben a településen - ahogy a hatóságok végzik a kontaktkutatást - egyre több helyen bukkan fel a hatósági karantént jelző piros tábla. Ez gyorsan terjed a település lakói között.

A polgármestert leszámítva ugyanakkor teljes a hallgatás. 

Többször írtunk az operatív törzsnek, hogy hány lakó/alkalmazott fertőzödőtt meg a borsodnádasdi idősotthonban, de egyáltalán nem kaptunk választ. 

(A megyei térképen közben 13-ról 48-ra nőtt a borsodi igazolt fertőzöttek száma. A helyiek szerint ez legfeljebb úgy jöhet ki, ha több karaténban lévőnél nem végeztek tesztet.) 

Az operatív törzs azokra a kérdéseinkre sem válaszolt, hogy indítottak-e vizsgálatot és az milyen eredménnyel járt. Kerestük a Borsod megyei kormányhivatalt, ugyanezekkel a kérdésekkel, onnan sem kaptunk választ. Írtunk az intézménynek is, de szintén nem válaszoltak. 

A borsodnádasdi intézmény állami fenntartója az Észak-Borsodi Integrált Szociális Intézmény. Hat otthon tartozik ide, a borsodnádasdi mellett 3 putnoki, egy ózdi és egy ormosbányai. Telefonon elértük az intézmény vezetőjét, Beik-Sike Ildikót. Nem nyilatkozott, az operatív törzshöz irányított minket, vagyis belekerültünk egy végtelen hurokba. Az Észak-Borsodi Integrált Szociális Intézmény vezetője, Beik-Sike Ildikó egyébként Putnokon önkormányzati képviselő, fideszes színekben. 

Közben a polgármester szerda este folytatta magányos küzdelmét a helyiek tájékoztatásában. 

link Forrás

Azt írta, hogy 

„a helyzetet továbbra sem szeretném szépíteni - most már biztosra mondható, hogy jelen van városunkban a vírus. Akik hivatásukat végezték és településünkön élnek, azok között sajnos első tesztek mutattak pozitivitást - de az őszinteséghez az is hozzátartozik, hogy önkormányzatunknál is vannak olyanok, akik tesztje elsőre pozitív lett.”

Vagyis a járvány nem maradt meg az idősotthon falai között, ha egyáltalán onnan terjedt el a vírus a településen. 

A polgármesteri hivatalban csak a település vezetője és a jegyzője állt munkába. Önkormányzati forrásból és vállalkozók támogatásával olyan teszteket szereztek be, melyekkel megvizsgálják az összes alkalmazottat, „akik a frontvonalban érintkeznek a lakossággal”. Ők azok, akik járnak körben a településen és ellátják az időseket, takarítanak, bevásárolnak stb. Ezek szerint őket állami tesztekkel nem vizsgálják. Kormos azt írta: „ez ügyben célirányosan - elég nagy óvintézkedések kíséretében Budapestre mentünk - és sikerrel is jártunk. Hangsúlyozom - ez szinte csak az első vonalban dolgozók tesztelésére lesz elegendő - de talán ebből is kapunk egy képet, hogy van-e baj és mekkora baj van az ellátórendszerben - mert ezen ismeretek nélkül én nem engedem meg a megszokott, normális munkát és visszatérést.”

Gondot okoz, hogy a betöltetlen háziorvosi praxisok miatt eleve problémás volt az ügyeleti ellátás. (Négy településen hét orvosnak kellene lenni, ebből ténylegesen három orvos lát el ügyeletet.) Eddig sikerült külsős orvosokat bevonni, csakhogy a polgármester szerint „a helyzet az, hogy a járványügyre hivatkozással a külsős orvosok elkezdték visszamondani az ügyeletet a településünkön”. Emiatt szerdán ellátatlan maradt a tepelülésen az ügyelet.

„A négy település több körzetében szolgáló orvosai már eddig is túlvállalták magukat- és gondoljanak bele: annak ellenére, hogy a személyes orvos-beteg találkozó a minimálisra van szorítva- a fertőzésveszély kockázata mennyire magas - ráadásul a járvány miatt hatalmas adminisztrációs teher is hárul rájuk. Az első ellátatlan nap a mai, szerdai ügyeleti nap. Jelenleg azt sikerült elérni, hogy az Ügyeletet az Ózdon szolgáló orvossal látjuk el együttműködési megállapodás keretében, mely állapotot a diszpécserszolgálat fog kezelni és irányítani, így ha valakinek sürgős, életveszélyes orvosi ellátásra van szüksége - a megszokott telefonszámon kérhet segítséget. Sajnos a Nádasdi Ügyeletben ma csak szakápoló és sofőr teljesít szolgálatot. Hatóságokkal egyeztetünk, mit lehet ilyen esetben tenni - ugyanis mindazok ellenére, hogy megállapodásokkal alátámasztott és törvényes az ellátás - nem látom pont ebben a helyzetben a legstabilabb megoldásnak” - írja a polgármester. 

További probléma, hogy a borsodnádasdiak nemkívánatos személyek lettek máshol. 

A polgármester ezt így foglalta össze: 

„Saját szűk köreimben és visszajelzések alapján is egy másik sajnálatos dolgot is okozott a településünket érintő fertőzés. Rendkívül negatív híre lett településünknek - és vannak helyek, ahol igencsak rossz szemmel néznek a Borsodnádasdiakra. Valahol érthető ez - mindenki próbálja védeni , távol tartani a veszélytől magát - és ez konfliktusokhoz vezethet. Tehát már nemhogy csak ide nem jönnek nagy kedvvel az emberek , de a tőlünk érkezőeket sem látják szívesen. Ez mindaddig kezelhető - míg az ember arra nem kényszerül, hogy más településre menjen be dolgozni vagy halaszthatatlan ügyet intézzen. Ezen helyzetre jó megoldást megint csak nem tudok javasolni - ezt a keresztet most viselnünk kell.”

Kormos polgármester a teendőkről azt írta, hogy az egészségügyi szakemberekkel egyeztettek arról, hogy mit lehetne még tenni a jelenlegi korlátozások, figyelemfelhívások erősítésén kívül annak érdekében , hogy csökkentsék a kockázatokat és biztosabbakat tudjunk mondani. „Ennek első lépéseit a hatóságok megtették, a második lépést mi fogjuk megtenni. Ha 50-60 embert letesztelünk a saját kollégáink közül - véleményünk szerint abból fogunk látni egy képet a terjedésről. Mielőbb szeretném Önöket is és saját magunkat is megnyugtatni. Azért az bizakodásra ad okot, hogy robbanásszerű tünetek nem jelentkeznek a településen - sőt elmondható, hogy a megyében és országosan sem . Úgy látjuk, főleg a nagyon összezárt emberek fertőzték egymást - én bízom ebben.”

Erről a helyzetről nem ad információt az operatív törzs és a megyei kormányhivatal sem. 

Miközben az operatív törzs a Pesti úti idősotthonról már olyan automatikusan közli a napi adatokat, mint az országban felfedezett új fertőzöttekről, az elhunytakról és a gyógyultakról. Még akkor is, amikor húsvéti szabadságra ment a napi „sajtótájékoztató”, a honlapon megjelenő napi statisztikának része maradt a főváros fenntartásában lévő intézményben megfertőzöttek száma, és azoké az áldozatéké is, akiket innen szállítottak kórházba. (A fertőzöttek száma szerdán 212, az elhunytaké 13.)

Abban nincs, vita, hogy a Pesti úti otthon figyelmet érdemel. Müller Cecília például először használta a góc kifejezést, amikor a XVII. kerületi intézményről beszélt. Vizsgálatokat indított el, személyesen vett részt ellenőrzésen. Közben a politikai kommunikáció is rátelepedett az intézményre, Orbán Viktor is beleszőtte a múlt pénteki rádióinterjújába a Pesti úti otthon, mint ami igazolja az ellenzék alkalmatlanságát. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pedig ízléstelennek nevezte, ahogy a főpolgármester „menekül az egyenes kiállás és a felelősség elől”, „a balliberális média pedig napok óta szerecsenmosdatja”. (Karácsony egyébként maga jelentette be, hogy megjelent a vírus az intézményben, korábban védőeszközöket kért, a főváros saját költségen végeztett teszteket. A főpolgármester azt próbálta elérni, hogy a kórházakból visszatérő lakókat mindenképpen teszteljék, de a tesztelést Sára Botond, a kormány fővárosi biztosa feleslegesnek tartotta,  és Müller Cecília tiszti főorvos is azt mondta, hogy a tesztnél jobb, ha kéthetes karanténba kerülnek a kórházi kezelés után az otthonokban visszatérő lakók. Karácsony jelentette be azt is, hogy a Rózsa utcai idősotthon 96 lakójából 60-an koronavírusosak. A vizsgálatokat a főváros végeztette, a saját költségén.) Kocsis Máté a maga részéről arra jutott, hogy szerinte ha „egy intézménynek az önkormányzat a fenntartója, akkor az ott történtekért az önkormányzat a felelős. Ebben az esetben a fővárosi”.

Több országban is az idősotthonokban szedett sok áldozatot a vírus, kiemelt figyelmet fordítanak ezért ezekre az intézményekre. A briteknél az idősotthonok dolgozóit tesztelik majd. Friss hírek szerint egy zuglói idősotthonban 5 lakó fertőződött meg, dabasi idősotthonban is megjelent a vírus, Debrecenben a biztonság kedvéért végigtesztelik az otthonokat

Müller Cecília szerdán azt mondta, hogy 1035 létesítményben végeznek majd ellenőrzést, hogy betartanak-e minden szabályt. Ugyanakkor azt nem mondta, hogy teszteket is végeznek majd az otthonokban.