„Lehet kísérletezni, mert nincs pénz betonra”

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.
  • Ezen a nyáron minden hétvégén a városlakóké lehetett a pesti alsó rakpart, ami akár ajándéknak is beillik az idén tíz éves fennállását ünneplő Város és Folyó Egyesületnek.
  • A céljuk, hogy a nyári napsütés alatt egyelőre élhetetlen partszakaszból zöld folyosó legyen, de már azt is nagy sikernek tartják, hogy a városvezetés kísérletezni kezdett a városi terekkel.
  • A nagy nyilvánosságnak azért nem adnának tippeket, hol vannak még a Duna-parton felvirágoztatásra váró területek.
  • Tömör Miklóssal és Lohász Cilivel, a Valyo vezetőivel beszélgettünk.

A legutolsó nyilvános közlésetek arról szólt, hogy a járványhelyzet miatt 2020-ban nem rendezitek meg a Szabihidat, az egyik legismertebb, legsikeresebb projekteteket. A járványhelyzet összességében milyen hatással volt arra az ügyre, amivel a Valyo foglalkozik, ami tágabban a városi tér élhetőbbé tétele?

Tömör Miklós: Szerintem jó kísérleti terep volt ez a járvány. Nagyot csökkent az autós forgalom, és a főváros meg tudta lépni, hogy hétvégente megnyitja az alsó rakpartot, vagy új kerékpárutakat hoz létre szerte a városban. Szeretjük ezt a kísérletezést, kipróbálni dolgokat, mielőtt véglegesítenénk. A járvány egyedül azt nehezítette, hogy találkozni tudjunk és ötletelni újabb és újabb ilyen kísérletekről.

Lohász Cili és Tömör MiklósFotó: Halász Júlia

Lohász Cili: A nagy, jó levegőjű, természetközeli, szabad terek jelentősége egészen felértékelődött, sokkal jobban, mint a járvány előtt. Olyan mértékben érezte mindenki a bőrén, hogy ezekre mekkora szükség van egy városban, hogy az felért egy szemléletformáló kampánnyal.

A rakpart hétvégi lezárása nektek volt olyan öröm, mint a kerékpáros szervezeteknek lehetett az új bringasávok létesítése?

L. C.: Abszolút. Ha nincs a járvány, a rakpart hétvégi megnyitása nem lett volna.

T. M.: Lett volna mondjuk más. A fővárosi önkormányzat megbízott minket, hogy kezdjünk el előkészíteni egy nyári három hetes időszakot, amikor az autósforgalom elterelésével a városlakók számára megnyílik a rakpart. Az egy kísérlet lett volna, hogy hogyan tudjuk használni kisebb szakaszon, egy egybefüggő időszakban azt a teret. Kicsit megtöltöttük volna élettel: növényeket, árnyékolást helyeztünk volna ki, lettek volna bútorok, játékok, eszközök a rakparton. Erre el is készült a terv, viszont sajnos a covid elmosta. De lett helyette egy másik kísérlet, ami látszik, hogy egész jól sült el.

L. C.: Az első hétvégén, amikor a rakpartot megnyitották, azonnal kimentünk megnézni, hogy mi történik egy ilyen történelmi pillanatban. Amikor először valóban nem egy futóverseny miatt, hanem a lakosoknak használható a teljes rakpart, és kiszabadul a város. Ráadásul az eredetileg tervezettnél nagyobb szakaszt nyitottak meg végül. Úgy volt, hogy csak a Lánchíd és a Margit-híd között lesz a lezárás.

T. M.: Ez egy óriási politikai bevállalásnak tűnik, de közben meg azt látjuk, hogy semmilyen zavaró hatással nincs a város autós forgalmára, ahogy a Szabihíd sem volt. A belvárosi utcákon egyik hétvégén sem volt a lezárás miatt komolyabb autós forgalom. Ezért javasoljuk, hogy tovább kéne folytatni október végéig. Szerintünk őszi hétvégéken sem okozna gondot a pesti rakpart lezárása, de próbáljuk ki, mi történik!

Főleg a lezárások elején többször átbicikliztem a lezárt rakparton, és az volt az érzésem, hogy ez a lehetőség kicsit kihasználatlanul maradt. Azt az életet legalábbis sosem láttam rajta, amit például a Szabihídon tapasztalni lehetett. Pedig a két hullám között azért a városban is beindult valamennyire a nyüzsgés. Mi volt az akadálya, hogy például a rakpartra programokat vigyetek?

T. M.: Sokáig ment a dobálózás, hogy akkor ez most egy civil vagy önkormányzati feladat. Mi azt gondoljuk, hogy magának a rendezőnek, a fővárosnak a feladata, hogy megtöltse tartalommal. Néhány kisebb eseményt ugyan szerveztünk, de most már mi is látjuk: elszalasztott lehetőség, hogy nem jött ide sokkal több program. Nagyon rossz volt a rakpart kommunikációja, amit sajnálok. Viszont szeptember 12-én, szombaton a Valyo-szülinapon megpróbálunk ebből valamit pótolni.

L. C.: Közben kicsit védeném a helyzetet, mert ez nem egy átlagos nyár volt. Követve a számokat, félő volt, hogy ha elkezdünk nagyobb eseményeket csinálni, annak nem lesz jó vége.

A lezárt pesti alsó rakpart 2020. május 16-án.Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

T. M.: Az is egy szempont, hogy ha hosszú távon tervezünk a rakparttal, akkor nem lenne jó, ha az egész egy nagy vurstlivá válna. A Szabihíd is túl sok volt már ilyen szempontból az utóbbi két évben. A rakpartnak szerintünk köztérré kellene válnia, olyanná, mint a Gellért-hegy vagy a Városliget. Ahova kimész, mert jó a levegő, mert szabad a tér, mert van hely leülni. Az eseményeknek csak figyelemfelkeltő szerepük kell, hogy legyen, utána a normál használatban már az volna jó, ha park jellegű funkciót kapna a rakpart. Egy zöld folyosót képzelünk itt el hosszútávon. 

Többször utaltatok arra, hogy folyamatos párbeszédben vagytok az önkormányzattal. Az előző, Tarlós-féle városvezetéshez képest most milyen a viszony a városházával?

L. C.: Most teljesen más a dialógus a civil szervezetek és az önkormányzat között. Nagyobb nyitottságot érzékelünk arra, hogy a civilek tapasztalatait, tudását becsatornázzák stratégiákba, fejlesztésekbe, partnerként kezelnek minket. Persze látszik, hogy ezt még mindkét félnek nagyon tanulnia kell.

Fotó: Halász Júlia

T. M.: Tarlós alatt azért volt egy ilyen kioktató hangnem. Ők tudják, mi minek szólunk bele? Ez most eltűnt, sokkal jobban számít a véleményünk. De rengeteg megoldandó feladat van, úgyhogy kicsit türelmetlenek is vagyunk. Már tíz éve megvannak a konkrét javaslataink, amiket lépésről lépésre próbálunk átadni, de ez egy lassú folyamat.

Tíz év átlagában, látszik egy limit, aminél több javaslatotok nem tud átmenni a városvezetésen egy évben?

T. M.: Eddig nem is volt ilyen kommunikáció.

L. C.: Egy óriási dolog, ami átment a városon, az a Szabihíd-jelenség. Lezártak egy teret, hogy a városlakók ideiglenesen máshogy használhassák, aztán majd meglátjuk, ezt hogy lehet beépíteni a város életébe. Most, a járvány idején lehet látni, hogy a főváros már ilyen módon kísérletezik több dologgal. A teret ideiglenesen átalakítja, és utána keresi a végleges megoldást. Három évvel ezelőtt ilyen elképzelhetetlen lett volna.

Jóga a Szabihídon 2019 júliusábanFotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

T. M.: Mindent egyszerre megpályáztattak, betonba öntöttek. Nyilván ezt az egész kísérletezést segítette a covid, és hogy nincs pénze az önkormányzatoknak. Lehet kísérletezni, mert nincs pénz betonra.

A turizmus leállásával a szállodahajók helye a városban is újratárgyalhatóvá vált. Ebben ti persze legfeljebb javaslatokat tudtok megfogalmazni, de mégis:, milyen megoldást tartanátok ideálisnak?

T. M.: Nagyon konkrét javaslatot fogalmaztunk meg: ahol lépcsős rakpart van a Duna budapesti szakaszán, tehát lehetőség van közelebb férkőzni a folyóhoz, ott ne álljanak szállodahajók. Persze az is jó lenne, ha minél kijjebb kerülnének a belvárosból, hogy a partoknál álló rendezvényhajókkal együtt ne takarják el az emberek elől a dunai panorámát.

Fontos lenne a Dunát a városi közlekedésbe is becsatornázni. A BKK-nak ugyan van egy vízi közlekedési rendszere, de ez a járvány alatt nem is működött, és egyébként is, a hajók menetsebessége miatt inkább a turisták igényeit tudják kiszolgálni. Középtávon fontos lenne, hogy használjuk közlekedésre a Dunát. Született is erre javaslat, csak meg kellene nyomni a gombot, és megvalósulhatna.

A másik ügy az atlétikai stadion és környéke. Nagy veszteségélmény lehet nektek, akik behoztátok a Lágymányosi híd alatti pesti partszakaszt a köztudatba, hogy az lesz vele, ami. Hogy értékelitek a IX. kerület döntését, hogy kompromisszumokkal, de elfogadták a stadion megépülését?

L. C.: A plusz ígéretek, amiket az önkormányzat feltételül szabott a stadionprojekthez, egyelőre semennyire nem látszanak a közbeszerzésekben. Szerintem ez egy óriási veszteség a városnak. Az meg elég sovány vigasz, hogy a stadion valamekkora részét majd lebontják. Lehet, hogy öt méterrel alacsonyabb meg keskenyebb lesz, de attól még ott marad a teljes terület nagy részét elfoglaló épület. Teljesen abszurd egy ilyen épülért, lelátótérért küzdeni most, egy járványos helyzetben, amikor látjuk, hogy egy ideig inkább zárt kapus nagy sportrendezvények lesznek. Pedig a nagyon idealista elképzeléseink szerint ott ártéri ligeterdő, kvázi a déli Római-part lehetett volna.

Fotó: Halász Júlia

Azért mégiscsak egy rozsdaövezetet rehabilitációja történik majd ott. Azt jól veszem ki, hogy ebben azért szeretnétek valahogyan részt venni?

T. M.: Ha tényleg lesznek tervek, arra persze, rá fogunk nézni, de egyelőre nem látszik, mi történik a beígért homokos plázzsal, játszótérrel, kutyafuttatóval.

Egy másik konkrét ügy, amit viszont ti kezdtetek el, így talán közelebb is áll hozzátok, az a szabad strand a Római-parton. Egy tavaly kora őszi videóban még azt mondtátok, hogy reményeitek szerint még abban az évben elkészül, ez miért nem történt meg?

T. M.: A téma onnan jött, hogy a Római-part árvízvédelméről való vitában kialakult állóháború helyett szerettünk volna inkább elkezdeni arról beszélni, mi mit szeretnénk kezdeni a területtel egyébként. Ekkor született meg a strand ötlete, ami annyira beakadt az embereknek, hogy azóta már az óbudai önkormányzat is felkarolta. Most ott tart az ügy, hogy hamarosan kiírnak egy pályázatot a szabad strand kialakítására és üzemeltetésére. Mindenkit buzdítunk, hogy pályázzon erre a lehetőségre, próbálja meg kitalálni, hogy lehet ez egy hosszú távon működtethető, teljesen ingyenes fürdőhely. Mi is sokat gondolkozunk rajta, mert nekünk a szabad strand szimbolikus ügy. Minden benne van a Valyo alapvetései közül: lehessen minél több helyen érinthető a Duna vize, és fogyasztási kényszer nélkül lehessen használni minél több Duna-menti területet.

Van-e most a szemetek előtt valamilyen még kiaknázatlan terület, amit érdemes lenne behozni a köztudatba, vagy felvirágoztatni, ahogy a Kikötővel tettétek? Vagy azért ezek idővel elfogynak?

T. M.: Rengeteg van.

L. C.: De ezeket nem szoktuk elárulni interjúkban.

T. M.: Ha odajön hozzánk egy önkormányzati vezető, hogy mondjunk egy ilyen területet, akkor nagyon szívesen leülünk vele beszélgetni. De általában az van, hogy ha behozunk egy területet a köztudatba, akkor arra a gazdasági szereplők egyből rámennek. Így volt ez a Lánchíd pesti hídfőjénél lévő területtel. Rengeteg ilyen hely van még Budapesten, amit vonzóvá lehetne tenni, de nagyon fontos lenne a társadalmi szemlélet ezeknél a fejlesztéseknél.

Fotó: Halász Júlia

L. C.: És a mértékletesség. A szóba hozott terület szerintem most egy ilyen túlhasznált hely. Ezer ember összetömörül egy-egy este, nem biztos, hogy hosszú távon ez jó irány. Látszik is, hogy változás indult el: a tömeg miatt történt két baleset, mostanra rács került a rakpart szélére.

T. M.: Hozzá kell tennem, a végére már a Kikötő is túlhasznált hely lett.

L. C.: És talán a Szabihíd is: mainstream lett, túl sok lett, ki kell találni, hol van az egyensúly.

Akkor ezek szerint nektek a kezdeti időszakok a legszebbek.

L. C.: Igen. Új tereket kialakítani. És aztán, hogy hogyan él tovább, az már egy másik kérdés.

T. M.: Nagyon nehéz ez, mert látszik, hogy akkora igény van ilyen helyekre, amekkorát már nem tudunk kielégíteni.

A Valyo önkéntesei által készített színes utcabútorok a Dunatanösvény 2013 programsorozat megnyitóján a budapesti Nehru partonFotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

L. C.: A VII. kerület, a bulinegyed egy tökéletes példa arra, mennyire rossz irányba tudnak menni az ilyen fejlesztések. Eleinte nagyon szerethető volt, aztán egy ponton átbillent, és egy lefelé menő spirál alakult ki. Ettől próbálnak most ellépni, de látszik, hogy mennyire nehéz. Már bármi iszonyú nagy korlátozásnak tűnik, miközben annyi történik, hogy visszaalakítjuk egy olyan területté, ami nem sérti a lakosság érdekeit. De ez is azért van, mert nincs nagyon társadalmi meg várostervezési tapasztalat arra, hogyan lehet egy rendszeren menet közben alakítani. Hiányoznak ezek a jól átgondolt, 1-2-3 évig tartó kísérletezési, közös tervezési szakaszok. Azért kell kis lépésben haladni, hogy ha valami rossz irányba indul el, ne legyen akkora meló korrigálni. Ez teljesen más hozzáállást igényel a városvezetéstől. Most rengeteg ilyen közösségi tervezési folyamat indult be Budapesten, de ezt egyelőre még tanulni kell a közösségnek.

Ez a szemléletváltás a városvezetés politikájában tőletek is igényel valamiféle stratégiaváltást?

T. M.: Igen, sokkal konkrétabb dolgokra van szükség. Amikor elindultunk, azt gondoltuk, hogy szemléletformáló munkát kell végeznünk. Mostanra a város és a folyó szorosabb kapcsolata a döntéshozóknak és a lakosságnak is fontos, ezt kipipálhatjuk. Most jönne a cselekvés, de egyelőre ehhez nincsenek meg a megfelelő kompetenciák - sem a városvezetésnél, sem az itt élőknél, és teljesen nálunk sem. Végső soron az a cél, hogy tényleg legyenek olyan emberek a városházán, akik dedikáltan foglalkoznak ezzel az üggyel.

A Római-parti szabadstrand tesztnapja 2019. június 19-én.Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

A felfedezésre váró területek témánál kicsit elsikkadt, de eláruljátok, min dolgoztok mostanában?

T. M.: Nyitunk egy közösségi irodát a Kosztolányi Dezső téren, egy olyan teret, ahol előadásokon, workshopokon a városi térhez kapcsolódó témákról lehet beszélgetni. Ott fogunk tovább vinni olyan projekteket, mint például az «árvíztűrő közterek». Ez olyan terek tervezéséről szól, amik elbírnak egy árvizet, sőt, akár új funkciót is nyerhetnek általa.

L. C.: Óriási tabu lett az árvíz, pedig együtt is élhetnénk vele, olyan terekben, amik tudnak alkalmazkodni hozzá. Itt van megint egy tökéletes urbanisztikai szimbólum: egy ilyen erős változást a környezetedben, mint egy áradás, csak rugalmassággal, alkalmazkodással tudsz kezelni.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem