Perelheti a United légitársaságot a repülőn egy nő által szexuálisan zaklatott amerikaifutballista

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Egy szövetségi bíró zöld utat adott annak az NFL-ben játszó amerikaifocistának, aki azért kívánja beperelni a United Airlines nevű légitársaságot, mert annak egyik járatán a stewardess állítólag annak ellenére sem intézkedett, hogy a sportoló többször is segítséget kért tőle, amiért egy utastársa, egy nő, szexuálisan zaklatta - írja a The Athletic. A bíró ugyanakkor nem talált jogalapot arra, hogy az illető faji diszkrimináció miatt is perelhessen, bár mind a játékos, mind az a szintén fekete szomszédje, aki az ügy koronatanúja, azt állították, hogy a panaszukkal a bőrszínük, illetve az állítólagos zaklató bőrszíne (fehér) miatt nem foglalkoztak.

Az eset idén február 10-én történt egy éjszakai Los Angeles-Newark járaton. A középső ülésen helyet foglaló játékos szerint az ablaknál ülő szomszédja a felszállás után zaklatni kezdte, majd gyógyszereket szedett be, amire alkoholt ivott. A sportoló túloldali szomszédja, látva a történteket, ekkor jelezte először az ügyet egy stewardessnek, aki azonban sem ekkor, sem a második figyelmeztetésre nem volt hajlandó közbeavatkozni. A friss bírói döntés szerint a zaklatás ekkorra - nagyjából 75 perccel a felszállás után - intenzívebbé és fizikaivá vált. A felperes szerint a szomszédja előbb megfogta, majd simogatni kezdte a combját, majd az ölében matatott a belső combján, a nemi szerve közelében. A dolog addig jutott, hogy a nő a sportoló szerint megragadta a péniszét, majd lerántotta a maszkot az arcáról.

A másik szomszéd és a focista állításuk szerint a dologra sorozatban többször is felhívták az arra haladó személyzet figyelmét, de ők nem foglalkoztak velük, a felperesek szerint azért, mert nem fogadták el, hogy fiatal fekete férfiakat is lehet zaklatni. (Amikor a játékos egy időre elhagyta a helyét, a nő annak állítása szerint a másik szomszédját kezdte zaklatni.)

A bíró most a következő döntést hozta: 

A két férfi jogosan perelheti a légitársaságot, de a bíró nem talált bizonyítékot a rasszista indítékra. Azt a lehetőséget ugyanakkor meghagyta, hogy az érintettek újra benyújtsák a faji diszkriminációs keresetet. Érdekesség, hogy bár a cég elleni kereset zöld utat kapott, a két férfi anyagi kártérítésért nem perelhet, azt ugyanis nem tudták megfelelően bizonyítani, hogy a United Airlines cégként elnézte vagy bátorította volna az alkalmazottai a viselkedését az ügyben.

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót