WHO: Mégsem hatásos a COVID-19 ellen a remdesivir

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

30 ország 11 ezer koronavírusos betegén végzett vizsgálatot az Egészségügyi Világszervezet, ezek után pedig arra jutott, hogy a remdesivir nevű gyógyszernek nincs igazán szignifikáns hatása, ettől nem halnak bele kevesebben a fertőzésbe és nem épülnek fel gyorsabban a betegek. 

A kutatás eredményét a WHO meggyőzőnek, ugyanakkor kiábrándítónak is nevezte, eddig ugyanis úgy tűnt, hogy ez az egyetlen hatásos gyógyszer a COVID-19 kezelésére, amelyet már több országban, többek között Magyarországon is gyártanak és alkalmaznak. Korábbi, az Egyesült Államokban végzett kutatások azt mutatták, hogy az eredetileg az ebola kezelésére kifejlesztett hatóanyag alkalmazása a harmadával csökkenti a súlyos COVID-19 betegek felépülési idejét, bár az enyhébb tüneteket mutató betegeken nem igazán segít. 

A hatóanyagot kifejlesztő amerikai gyógyszercég, a Gilead szerint a WHO kutatása nem jelenti azt, hogy a Vekruly néven forgalmazott gyógyszer nem működik. A cég kiemelte, hogy a WHO kutatási eredményeit még nem publikálták egy komoly orvosi folyóiratban sem, amely során szigorúan ellenőriznék a kutatás eredményeit és az azt megalapozó adatokat, ezért a cég aggodalmát fejezte ki, hogy mennyire megbízható a termékét hasznavehetetlennek ítélő vizsgálat. (CNN