Dőlnek a rekordok, megszenvedjük a második hullámot

járvány
2020 október 20., 15:18
  • Ismét megdőlt a napi halálozás és a pozitív tesztarány rekordja.
  • Az unióban csak két ország áll rosszabbul a halálozást nézve.
  • Semmi sem bizonyítja, hogy egy orrspray megvédené a gyerekeket, Hegedüs Zsuzsa mégsem vonja vissza az iskoláknak küldött javaslatát.
  • Kirúgtak egy vírusszkeptikus orvost a gyöngyösi kórházból, Gődény György pedig oltásellenes kampányba kezdett.
  • Európa-szerte szigorodnak a korlátozások.
  • A 444 járványhírlevele.

Harmincnyolc koronavírus-fertőzött halálát jelentették kedd reggel, ami újabb rekord a járvány kirobbanása óta. Az elmúlt egy hétben naponta átlagosan több mint három halott jutott egymillió főre, ami nagyon magas szám európai uniós összevetésben. Csak Romániában és Csehországban rosszabb a helyzet, az operatív törzs mégis európai középmezőnyről beszél. Persze ez is kijön, ha beleszámoljuk a tavaszi adatokat, más kérdés, hogy annak semmi köze az aktuális helyzethez.

Közel 16 százalékkal újabb rekordot döntött a napi pozitív tesztek aránya is. A WHO ajánlása szerint öt százalék alatt tekinthető kontrolláltnak a járvány. A magas arányszám azt jelzi, hogy keveset tesztelünk a fertőzés nyomonkövetéséhez. Erre sokszor figyelmeztettek a kormány szakértői is, Orbán Viktor hétfőn mégis azt mondta a parlamentben: aki a tesztelést kritizálja, az a szakembereket támadja.

Közel 200-an vannak lélegeztetőgépen, és tízszer annyian kórházban.

Ne keresse a Sanofi influenzaoltását a gyógyszertárakban
A teljes, százezres készletet átadták az államnak. Elsőként a kiemelt kockázati csoportokba tartozók kaphatják meg.

Semmi sem bizonyítja, hogy van értelme orrspray-vel védeni a gyerekeket a vírustól
Ez világos a pécsi virológusok kutatásából, ami alapján Orbán tanácsadója levelet írt a hátrányos helyzetű iskolák igazgatóinak. Hegedüs Zsuzsa utólag sem látja úgy, hogy hibázott volna.

Kirúgtak egy orvost a gyönyösi kórházból
Pócs Alfréd vírusszkeptikus nézeteiről vált híressé, a kamara is elhatárolódott tőle.

Gődény oltásellenes kampányba kezdett
Aláírásokat gyűjt, azt mondja, a kötelező koronavírus-vakcina ellen. A gyűjtőoldalon mégis általános oltásellenes szöveget találunk. Az akciót a Közös Nevező nevű párt szervezi, aminek Gődény az ügyvezetője, és ami ellen azért nyomoznak, mert nem fizette vissza a 153 milliós kampánytámogatást.

Lezárások Európában

Délután kijárási korlátozást vezettek be egy bajorországi járásban. Csak vásárolni, dolgozni és más indokolt esetben mehetnek el az emberek otthonról.

Csütörtöktől két hétig tilos a ki- és beutazás Spanyolország Navarra tartományában. A madridi régióban napokon belül véget ér a szükségállapot, helyette felmerült az éjszakai kijárási tilalom bevezetése. Ehhez vészhelyzetet kellene hirdetni, amit a központi kormány nem tud megtenni az ellenzék nélkül. Egyelőre nem világos, mi lesz.

Szerdától hathetes kijárási korlátozás jön Írországban. Bezárnak a nem létfontosságú boltok, a kocsmák és éttermek pedig elviteles rendszerre állnak át.

Tegnap éjféltől a Belgiumban élők csak indokolt esetben hagyhatják el az otthonukat éjszaka.

A brit kormány Manchesterben és környékén is a legszigorúbb korlátozások bevezetéséről döntött, de a polgármester ellenáll. Szerinte nem kapnak elég pénzügyi kárpótlást a gazdasági szereplők és általában az emberek. A két fél napok óta birkózik egymással, egyelőre eredmény nélkül.

photo_camera Fotó: PAUL ELLIS/AFP

Svédországban sosem volt teljes lezárás, most mégis korlátoznák a tömegközlekedésen utazók és a boltokban vásárlók számát. Pontosabban nem most, hanem valamikor jövő nyárig, mondta a szociális ügyekért felelős miniszter, jelezve, hogy hosszú távon számolnak a járvánnyal.

Franciaországban több mint kétezer embert ápolnak intenzív osztályon. A párizsi régióban az intenzív ágyak fele megtelt.

Belgrádban járványkórházzá alakítottak egy sportcsarnokot, szükség esetén több mint 500 beteget tudnak ott ápolni.

Csehországban, ahol különösen súlyos a járványhelyzet, kétszer tízszázalékos béremelést kapnak az egészségügyi dolgozók a következő két évben.

A leghatékonyabb védekezést

egy német öregúr találta meg: paprikasprével fújta le azokat, akik szerinte túl közel merészkedtek hozzá. Azért mégsem ajánlanánk ezt senkinek, és nemcsak azért, mert rendőrségi eljárás indult ellene.