Szabó Magda Az ajtó című regényét is beválogatta Elena Ferrante a kedvenc 40 olyan kedvenc regény közé, amit nők írtak

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb írója az olasz Elena Ferrante, aki most a kisebb, független brit könyvesboltok megsegítésére elindított oldalon szedte össze, hogy szerinte melyik a legjobb 40 regényt, amit nő írt, írja a Guardian

Ferrante a Nápolyi regények-sorozattal vált világhírűvé, és a négykötetes regényfolyamával sikerült megugrania az egyik legnagyobb kihívást a nemzetközi irodalmi életben: regényét egyszerre szerették nagyon a kritikusok és a közönség is. Legutóbbi regénye, A felnőttek hazug élete épp nemrég jelent meg magyarul is. Azt amúgy, hogy ki is pontosan Elena Ferrante, sokági nem lehetett tudni, hiszen ez csak egy írói álnév, bár pár éve elvben „leleplezték” az álnév mögött rejtőző olasz nőt, de ezt a lépést világszerte komoly felháborodás fogadta. 

A Ferrante által most publikált negyvenes lista nem csak amiatt érdekes, mert helyet kapott rajta Szabó Magda Az ajtó című regénye, hanem mert világhírű és befutott szerzők mellett még kevéssé ismert, de minden jel szerint nagyobb figyelmet érdemlő regények is előfordulnak rajta. 

Szabó MagdaFotó: Fortepan 106459, adományozó: Hunyady József

A lista rendkívül színes, a magyar Szabó mellett japán, nigériai és brazil szerző is felbukkan rajta. Megtalálható rajta a sokszorosan díjazott Toni Morrison A kedves című regénye, az indiai Arundhati Roy nagyszerű és felkavaró Az Apró Dolgok Istene című könyve, vagy például Zadie Smith debütáló műve, a nagyon szórakoztató Fehér fogak. 

Ferrante listája remek kiindulási lehetőség bárkinek, aki szívesen ismerkedne a 20.- és 21. századi irodalom már befutott és még kevésbé ismert, de remek szerzőivel, ráadásul egy csomó minden a felsorolt könyvek közül már megjelent magyarul is. 

A listát itt lehet végignézni