Hétvégi olvasnivaló a halálos novembertől a magyarok pénzéig

2020 december 19., szombat 7:55

Kellemes szombat reggelt! Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.

Minden szombat reggel emailben küldjük el azokat az anyagainkat, amiket az utóbbi napokban írtunk a 444-re, és tökéletesek hétvégi olvasgatáshoz. Itt tudsz feliratkozni erre, és minden hétköznap reggel küldött hírösszefoglalónkra.

JÁRVÁNY

Fotó: Datawrapper/444

Több mint 20 év leghalálosabb hónapja volt a november – A megugrott halálozás és a járvány hivatalos áldozatai között szeptember óta több mint 2000 fős különbség van.

Fotó: -/AFP

Lassan jön a vakcina, de még nem tudjuk, hogyan oltaná be a kormány a magyarokat – Orbán Viktor szerint rég kész van az oltási terv, mégsem hozzák nyilvánosságra. Így csak sötétben tapogatózunk.

„Nem szeretnék visszamenni az időben, hogy írótáblát rakjak a nyakamba és azzal kommunikáljak” – A hallássérültek számára a kötelező maszkviselés fontos kommunikációs csatornát vág el, hiszen így nem tudnak szájról olvasni. Ezzel gyakorlatilag ellehetetlenül az orvoshoz járás, a banki ügyintézés és a barátokkal való találkozások is.

A MAGYAROK PÉNZE

Fotó: Jessica Bordeau/BSIP

Szerződéssel tenné transzparensebbé az orvosfogadást az orvosi kamara, amíg teljesen felszívódik a választott orvosos szülés igénye – Januártól tilos lesz hálapénzt fizetni és elfogadni, de a választott orvossal szülés egy ideig még velünk maradhat, a társadalmi igény e téren még találkozik az szülész-nőgyógyászok anyagi érdekeivel. A K-Monitor és az EMMA Egyesület friss, nagyszabású szülésélmény-kutatása megmutatja, miért.

Orbán Győző drágán adja a termékeit Fotó: Direkt36

Orbán apja jóval drágábban ajánlja az építőanyagait, mint a versenytársai – Idősebb Orbán Győző cége esetenként 60-70 százalékkal magasabb áron kínálja a termékeit, mint a konkurenciája - derítette ki a Direkt36. Az árukat gyakran állami beruházásokra szállítják, tehát közpénzből fizetnek érte.

KÍNA ÉS A VILÁG

Kínai egyenruhás a pekingi ausztrál nagykövetségnél Fotó: NICOLAS ASFOURI/AFP

Kína Ausztrálián teszteli, meddig mehet el a nyugattal szemben - Néhány éve még ők voltak a jó példa demokrácia és diktatúra békés, kölcsönösen elönyös együttélésére. Aztán jött a koronavírus, a farkasharcos-diplomácia, az alpári üzenetváltások, és a nyílt kereskedelmi háború, a széntől a homárig.

A 47-es villamos csábereje Forrás: immigration-hungary.com

A „gyerekminőség” növelése miatt választották Magyarországot, de sokszor csalódnak a magyar iskolákban az itt letelepedett kínaiak – A kínai szülők hamis illúzióikat táplálnak a magyar oktatás „boldog” természetéről és magas minőségéről, ezért Magyarországon idővel egyre kínaibbá válik a gyerekek időbeosztása. Beck Fanni társadalmi antropológus kutatásai arra utalnak, hogy az itt nevelkedő gyerekek az érettségi után már Nyugat-Európából indulnak neki felnőtt életüknek.

KEGYETLEN ÜGYEK

Fotó: VLADIMIR SIMICEK/AFP

Egy újságíró meggyilkolása tette láthatóvá a maffiaállam működését – Soltész Árpád író, újságíró magyarázza el, hogyan lehetséges, hogy idén egymás után csuknak le rendőrfőnököket, vezető ügyészeket és bírókat, volt államtitkárokat és titkosszolgálati főnököket Szlovákiában.

Idős örmény férfi pakol egy karabahi faluban november 18-án, két nappal az azeri hadsereg bevonulása előtt Fotó: ANDREY BORODULIN/AFP

A karabahi háború vége után jönnek az igazán brutális jelenetek – Folyamatosan érkeznek a felvételek kegyetlenkedésekről, háborús bűnökről. Nagy részüket az azeri hadsereg követhette el a hátramaradt örmény civilek ellen.

NEDVES

A 2020-as év dala Cardi B nedvesedéséről szól, ami egy rakás republikánust és Snoop Doggot is kiborította – Pedig a WAP csak arról az örömről szól, hogy annyira szereted a tested és a nemi szerved, hogy ezt az örömöt bimbótapasszal a melleden és tigrisekkel az oldaladon ünnepled meg pár barátnőd társaságában.