Jön a dél-afrikai variáns és a gyógyult/oltott igazolványok

járvány
  • A dán és a brit variáns után Dél-Afrikában is új koronavírus mutációra bukkantak.
  • A magyar kormány oltott és gyógyult igazolványokat adna ki.
  • A második hullámban vidéken magasabb a halálozási arány, mint Budapesten.
  • Franciaországban állampolgárságot kapnak a járványkezelés első vonalában dolgozó bevándorlók.

Az elmúlt napok 180 feletti halálozási számai után kedden 154 koronavírusos fertőzött elhunytról számolt be az operatív törzs. Több mint 21 ezer teszt elvégzésével 24 óra alatt 1894 új fertőzöttet regisztráltak, kórházban 6727-en, lélegeztetőn 495-en vannak. A napi halálozások mozgóátlaga továbbra is magas, de a többi mutató csökkenő tendenciát mutat.

Ismét frissítette a magyarországi heti halálozási adatok a listáját a Központi Statisztikai Hivatal, ennek következtében pedig még nagyobb lett a lyuk a teljes halálozás és a hivatalosan koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek között. Az elmúlt évek halálozási adatai így aránylanak a 2020-as számokhoz hetenkénti bontásban:

A hivatalos adatok szerint a járvány második hullámában vidéken valamivel magasabb a halálozási arány, mint Budapesten, az első hullámban, tavasszal ez pont fordítva volt. A jelenlegi adatok szerint a fővárosban 2,31, az ország többi részén pedig 2,67 százalékos a halálozási arány.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az Inforádiónak azt mondta, tévedés, hogy a koronavírus a gyerekeknél teljesen ártalmatlan. A szakember szerint ugyan a gyereknél valóban ritkák a súlyos tünetek, a fertőzés aktív szakasza után akár hetekkel súlyos állapotba kerülhetnek.

Müller Cecília országos tisztifőorvos szerdai sajtótájékoztatóján egyebek mellett arról beszélt, hogy várandósoknak és azoknak, akik gyermeket terveznek a következő 2-3 hónapban, nem ajánlják az oltást.

Elsőként az orvosok, ápolók, intenzív osztályon dolgozók kapnak oltási lehetőséget - mondta Orbán Viktor az operatív törzs reggeli ülése utáni bejelentésében. A miniszterelnök szert még egyszer áttekintették és véglegesítették az oltási tervet, de erről sok konkrétumot nem mondott. Kiderült viszont, hogy azoknak, akik már védettek, átestek a fertőzésen, vagy megkapták az oltást, igazolványt adna a kormány.

Az átlagemberek húsvétja

Dél-Afrikában is új koronavírus-változatot találtak, Nagy-Britanniában már két olyan beteget is regisztráltak, akik a dél-afrikai variánssal fertőződtek.

Szlovákiában már sokkal többet tudhatnak az emberek az oltási tervről, a szerdai pontosítás szerint az országban húsvétkor tervezik megkezdeni a nem veszélyeztetett csoportok oltását, előtte pedig letudnák az egészségügyi, majd a szociális otthonokban dolgozók, a szociális otthonok kliensei, a 65 év feletti páciensek és a krónikus betegek, hajléktalanok, romatelepeken élők és tanárok vakcinálását.

Franciaországban állampolgársággal jutalmazzák a járványkezelés első vonalában dolgozó bevándorlókat. Főleg egészségügyi dolgozók, de takarítóknak, bolti eladóknak és gondozók is állampolgárságot kapnak.

Két és fél hét alatt 97 koronavírusos fertőzöttet azonosítottak az Egyesült Államokban egy észak-karolinai kisvárosban, Hendersonville-ben, akik mindannyian részt vettek egy több napos, templomi ünnepségsorozaton. A következő napokban várhatóan tovább nő majd a fertőzöttszám az érintettek körében.

Családok százai perlik az olasz miniszterelnököt a hanyag járványkezelés miatt. Giuseppe Conte olasz miniszterelnököt, Roberto Speranza egészségügyi minisztert és Attilio Fontanát, Lombardia kormányzóját is perbe fogták, mert nem hoztak megfelelő intézkedéseket a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Kapcsolódó cikkek

Pontosították a szlovák oltási tervet: húsvétkor kerülhetnek sorra az áltagemberek

Az ötmilliós ország annyi vakcinát kötött le, mint Magyarország.

Botos Tamás
külföld

Koronavírus: 154 újabb elhunyt, csúcson az egyhetes halálozási átlag

Hétezer alá csökkent a kórházban levő fertőzöttek száma.

Szurovecz Illés
járvány

Utólag még nagyobb lett a különbség a KSH halálozási adatai és a járvány hivatalos áldozatai között

Az elmúlt évek átlagához képest szeptember eleje és november vége között 2949 olyan többlethalálozás van, ami a hivatalos jelentések alapján nem köthető a koronavírushoz. Máshoz viszont nehéz.

Haszán Zoltán
járvány

A budapesti fertőzöttek valamivel kisebb eséllyel halnak bele a koronavírusba, mint a vidékiek

A hiányos adatszolgáltatás miatt nehéz megmondani, mi lehet a háttérben.

Szurovecz Illés
járvány

A Bethesda igazgatója szerint tévedés, hogy a koronavírus a gyerekeknél teljesen ártalmatlan

Országszerte kezeltek gyerekeket intenzív osztályokon.

Botos Tamás
járvány

Müller: Várandósoknak nem ajánlják az oltást

Az országos tisztifőorvos bejelentette: szabadon választható, hogy melyik karba adják majd be a vakcinát.

Botos Tamás
járvány

Orbán: Az oltási tervet még egyszer áttekintettük és véglegesítettük

De annak tartalmáról semmi újat nem árult el.

Botos Tamás
járvány

Dél-Afrikából is új koronavírus-változat indult útnak, két fertőzöttet már Nagy-Britanniában is találtak

A brit egészségügyi miniszter szerint ez a mutáció még gyorsabban terjed, mint ami miatt a francia határt lezárták.

Csurgó Dénes
járvány

Állampolgársággal jutalmazza Franciaország a járványkezelés első vonalában dolgozó bevándorlókat

Eddig hétszáz egészségügyi dolgozó, takarító, bolti eladó és hasonló feladatokat ellátó bevándorló kapott gyorsított eljárásban állampolgárságot.

Csurgó Dénes
külföld

Közel százan fertőződtek meg Amerikában, miután részt vettek egy templomi ünnepségen

Többen kórházba kerültek az észak-karolinai kisváros lakói közül.

Szurovecz Illés
külföld

Családok százai perlik az olasz miniszterelnököt a hanyag járványkezelés miatt

„Ez az ajándékunk azoknak, akik nem végezték el a feladatukat. Karácsonykor 70 ezer szék marad üresen Olaszországban.”

Szurovecz Illés
járvány