Kína Hszincsiang tartományában az elmúlt három évben nagyjából 380 „átnevelőtábor” épült, ahol a hivatalos központi propaganda szerint továbbképzési programokat tartanak a tartományban élő ujguroknak és kazahoknak, a nyugati sajtó és emberi jogi szervezetek szerint valójában viszont internálják, bántalmazzák és munkára kényszerítik őket. A BuzzFeed News szerint legalább 135 táborban húztak fel gyárépületeket, ahol egész napos, fizetetlen vagy durván alulfizetett munkát végeztetnek a foglyokkal.

„Úgy éreztem, mintha a pokolban lennék”

– mesélte a lapnak a kazah származású Dina Nurdybai, akit 2017 és 2018 között tartottak fogva. A nőnek szabóüzlete volt, emellett pedig hagyományos kazah ruhákat árult Kínában. 2017 októberében egy éjjel a rendőrség kereste, amit nem vett észre, mert munkából hazaérve kikapcsolta a telefonját, és elaludt. Onnan tudott csak az esetről, hogy több ismerősét és felhívták, hogy segítsenek elérni. Másnap reggel őt is újra felhívták a rendőrök, majd meg is jelentek az ajtajánál.

Nurdybait egy, a lakóhelyéhez közeli táborba vitték, aminek a létszáma elmondása szerint napról napra nőtt. Több tucat embert vittek oda naponta, bilincsben, lezsákolt fejjel. Tizenöt nővel volt összezárva fűtetlen szobában, ahol Hszi Csin-ping kínai elnök beszédeit kellett tanulmányozniuk. Aztán elkezdődött a kényszermunka.

A BuzzFeed News műholdképek, kormányzati adatok és érintettekkel készült interjúk segítségével próbálta felderíteni, hogy hol és mennyi gyárépület épült az etnikai kisebbségek ellen indított kampány kezdete óta a táborok területén. Az általuk beazonosított gyárak összterülete nagyjából kétmillió négyzetméter, a számuk pedig együtt nő az internálótáborokban fogvatartottak számával.

A gazdaság kényszermunkából hasít

Hszincsiang gazdasága dübörög, a régiónak van az egyik legmagasabb GDP-növekedése az egész országban. Rengeteg terméket készítenek exportra, sok nagy cég ellátási láncába illeszkednek a térség gyárai. A közelmúltban több amerikai nagyvállalat – mint a Coca-Cola, a Nike vagy az Apple – lobbizott azért, hogy az Egyesült Államok képviselőháza ne hagyja jóvá azt a törvénytervezetet, ami visszaszorítaná a kényszermunkások által előállított termékek behozatalát az országba, és előírná, hogy a vállalatok vizsgálják át a gyanús beszállítóikat.

Szakértők szerint a kényszermunka annyira elterjedt a régióban, hogy hiába is állítja egy vállalat, hogy ellenőrzi az ellátási láncait ilyen szempontból, ez gyakorlatilag lehetetlen. A kínai állam nagyon kifinomult, alapos megfigyelési rendszert tart fenn a régióban, ráadásul nem minden esetben zárt táborokban dolgoztatnak, van, akit az otthonától elszakítva gyári munkára küldenek, hogy „kiszakítsák a szegénységből”, az ilyen esetekben pedig még nehezebb biztosan megállapítani, hogy önszántából van-e ott a munkás, vagy kényszerítik.

A BuzzFeed News céges dokumentumokból és más nyilvános adatokból több olyan cég üzleti tevékenységét is visszafejtette, amiknek a címe megegyezik az internálótáborok gyárainak a címével. A világ minden tájára szállítottak árukat innen, többek közt Sri Lankára, Kirgizisztánba, Franciaországba és az USÁ-ba is.

Fogvatartásának ideje alatt Nurdybait többször is másik táborba szállították. Az egyik helyen a saját szemével láthatta, milyen tempóban épülnek a dolgoztatásukra létrehozott gyárak. 2015-ben még csak két ötemeletes lakóépület és tizenegy gyárépület volt a területen. Mikor a nőt 2018 májusában odavitték, további tizenöt gyárat húztak fel, és még kettő épült azon a nyáron. Mikor Nurdybai szabadulása után, évekkel később megereste Google Earth-ön a tábort, újabb épületeket talált a területen. A BuzzFeed News szerint jelenleg 33 gyárépület van az internálótáborban, közel negyvenezer négyzetméternyi területen.

Asztalhoz láncolt ollók

Nurdybait néhány hónap ottartózkodás után fogták először munkára. A többi nőt kellett megtanítania varrni, iskolai egyenruhákat készítettek. Kaptak érte „fizetést” is, havi 9 jüant, azaz nagyjából 410 forintot. Nyolctól délig, majd fél kettőtől fél hatig dolgoztak, utána pedig a Kínai Kommunista Párt propagandaszövegeit kellett memoziálniuk és visszamondaniuk, és mandarinul is tanultak.

A szemtanú szerint az ollókat az asztalokhoz láncolták, hogy a dolgozó nők ne tudják magukkal vinni a hálóikba, ahol esetleg kárt tehetnének magukban, vagy leszúrhatnák velük az őreiket. Minden, még a mosdó is be volt kamerázva. A fogvatartottak 25-30 fős kabinokban dolgoztak, amit az őrök zártak, és rendőrök is járőröztek az épületben. Nurdybai betanítóként különleges helyzetben volt: neki volt kulcsa a mosdókhoz, a többieknek ki kellett kéredzkedniük, ha ki akartak menni.

Tradíció a láger: ha már internálták, miért ne dolgozzon?

A kényszermunkának már az utóbbi évek ujgur és kazahellenes kampánya előtt is nagy hagyománya volt a régióban. Az alacsonyabb biztonsági szintű börtönök lakóit farmokon dolgoztatták, a magasabb biztonsági fokozatú intézményekben pedig nehézipari munkákat végeztettek: ólom- és cinköntödékben, -bányákban.

A gyárak az internálótáborokkal együtt jelentek meg, és leginkább könnyűipari munkára, például ruhagyártásra alakították ki őket. A létesítmények többsége Hszincsiang déli és nyugati részén épült, ott, ahol a legtöbb ujgur és kazah él.

A BuzzFeed News kutatása alapján a kényszermunka-programok 2018-ban pörögtek fel igazán a tartományban. Egy neve elhallgatását kérő kazah gyártulajdonos azt mesélte a lapnak, hogy ebben az évben öt alkalommal keresték fel a rendőrök, hogy ajánljon a munkavállalói közül néhány embert, akiket elvihetnének az „átnevelő programba”. Azt mondták neki, hogy olyan jelekre figyeljen, hogy ki az, aki ujgur írással ellátott tálat használ, vagy nőként fejkendőt hord. Bár maga is félt, hogy elhurcolják, a rendőri kéréseket minden alkalommal elhárította.

Nurdybai 2018 szeptemerében szabadult az internálótáborból. A rendőrök azt mondták neki, a fogvatartásának oka az volt, hogy letöltött egy illegális applikációt: a WhatsAppot. Elengedték, és azt mondták, hogy az „oktatása” véget ért. Ekkorra azonban az élete teljesen szétesett: óriási banki tartozása halmozódott fel vállalkozói hitelekből, amit fogvatartása alatt nem tudott fizetni. Az üzletéből elvitték a drága ruhaanyagokat, a vásárlóinak pedig vissza kellett fizetnie a pénzt a teljesítetlen rendelések után.

A nő a személyes tárgyait kezdte eladni, hogy rendezni tudja a tartozásait. Összegyűjtött annyi pénzt, hogy el tudja hagyni az országot, azóta Kazahsztánban él. Itt új ruházati vállalkozást nyitott, és próbál felépülni. Több egészségügyi gonddal küzd azóta, ami a fogvatartási körülményeknek köszönhető, és azt is fel kell dolgoznia, hogy mindent – tulajdont, pénzt, vállalkozást – elveszített, teljesen érthetetlen okból. Valószínűleg csak azért, mert kazah nemzetiségű volt.