Fideszes humorrekord: Bagi Iván szilveszteri Orbán-paródiája már sokkal visszafogottabb az igazi Orbánnál

POLITIKA
2021 január 01., 17:30

Bagi Iván és Nacsa Olivér évek óta a szilveszteri humoros műsorok egyetlen igazi újítói: 2018-ban és 2019-ben is olyan Orbán Viktor-paródiát sikerült alkotniuk, ami gyakorlatilag elmenne egy sima miniszterelnöki beszédnek, csak annál sokkal visszafogottabb, és kevésbé vicces.

A feladatot – hogy a miniszterelnök még véletlenül se sértődhessen meg – a mostani műsorban is sikerült teljesíteni. A Duna Tv adásában 40:17-től látható a beszéd, aminél a Parlamentben buzizó, ünnepi beszédekben parazitázó, migránsmentes övezetet hirdető Orbán félgőzzel is karakteresebb beszédet mondana.

photo_camera Fotó: Duna Tv

A beszéd teljes szövege:

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Először is engedjék meg, hogy így év végén a köszönet hangján szóljak Önökhöz. Hiszen egyébként is viharos történelmünk tengere még nagyobb hullámokat vetett ebben az évben. De hát mi magyarok már csak ilyenek vagyunk.

Hozzászoktunk, hogy küzdenünk, harcolnunk és csatáznunk kell. Idén az ellenség ráadásul nem szárazföldön, nem vízen, hanem a levegőben támadt – leszámítva az alagútásó migránsokat. És bár az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően Magyarország kiváló haderővel rendelkezik, itt most egy egészen másfajta védelemre volt szükség.

És most örömmel számolhatok be Önöknek arról, hogy Magyarország a világ legsikeresebben védekező országa lett. Soros György és Brüsszel után a vírust is igyekszünk megállítani. Igaz, hogy tavasszal az országot is le kellett zárnunk, de ugyanakkor egy soha nem látott mértékű mentőcsomaggal igyekeztünk segíteni, akin csak tudtunk.

Nehéz év áll mögöttünk, de mégis van minek örülnünk. Hiszen mindezen nehézségek ellenére rengeteg pozitívumról is beszámolhatunk. Gondoljunk csak a Fradira vagy a nemzeti válogatottunk sikereire. Nem mindig a győzelem az igazi siker, hanem a tisztes helytállás.

Rendet raktunk az egészségügyben, megdupláztuk az ott dolgozók fizetését, és megszüntettük a hálapénzt. Ettől azt reméljük, hogy egy sokkal hatékonyabb, átláthatóbb és tisztább egészségügy szolgálja majd a következő évben Magyarország állampolgárait.

Még ebben a viszontagságos időben is vissza kellett vernünk a libernyákok támadásait, de hát mi már ezzel csak úgy vagyunk, mint egyszeri székely ember az éhes medvével: ha már megetetni nem tudja, akkor inkább elkergeti, és reméli, hogy soha többé nem jön vissza.

Ami pedig engem illet, nemrég egyeztettem Varga Mihály pénzügyminiszter úrral, és örömmel jelenthetem be, hogy egy rendkívül ígéretes év áll előttünk, ami bár kétségtelenül nehéz lesz, de remélhetőleg meghozza azt a gazdasági fellendülést is, amelyet már igazán megszolgáltunk.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok Önöknek egy sikeres, egészségben teli, boldog újévet. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

Természetesen nem maradhatott el a saját bevallása szerint megrögzötten régimódi és konzervatív Nacsa Olivér Gyurcsány Ferenc-paródiája sem (22:00-tól), amiben az összevissza beszélő DK-elnök mögött Karácsony Gergely biciklisávot fest.

photo_camera Forrás: Duna Tv

Bagi Iván szerint a humoristának szeretettel kell nyúlnia a közszereplőkhöz, nem gúnyolódni rajtuk, és úgy véli, régen jó kritikákat kaptak a baloldali felületeken, de amióta bizonyos közéleti kérdésekben muszáj őszintén megnyilvánulnia, ez megváltozott.

Remélem, Bagi Iván jövőre az Orbán-imitátor Boros Bánk Leventét is „kifigurázza”.