„Ha kémiából tennének fel olyan áltudományos kérdéseket, mint a 11.-es nyelvtankönyvben a férfi-női kommunikációról, az világbotrány lenne”

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Vasárnap körbejárta az internetet egy magyartanár Facebook-posztja a 11.-es nyelvtantankönyv online kvízfeladatáról, amiben olyan állítások hangzanak el, miszerint a nőket az ételek és italok érdekelnek, a férfiakat pedig a politika és az üzlet.

A 11.-es nyelvtankönyv Kommunikációs zavarok fejezetcím alatt tárgyalja a férfi és női kommunikációs különbségeket egy kvíz formájában, ami azzal felütéssel indul, hogy: „A nők és a férfiak verbális kommunikációs sajátosságai számos ponton eltérnek. Olyannyira, hogy félre is érthetik egymást”.

A kvízt bárki kitöltheti, de akinek nincs kedve szembesülni azzal, hogy mennyire nem korrelál a női és férfi kommunikációról az elképzelése a tankönyv szerzőivel, annak itt vannak röviden a legfőbb állítások, amik a kvízből kijönnek. 

  • Míg a férfiaknál a fejbólintás, igen, nem, hm, ühüm, aha azt jelenti: „Egyetértek.”, addig a nőknél azt jelenti: „Figyelemmel kísérem a beszélgetést, tudom követni, amit mondasz. Nem biztos, hogy egyetértek.”
  • A nők azért kérdeznek, hogy ezzel a kommunikáció menetét előbbre vigyék, magát a kommunikációt fenntartsák. Ezzel bizonyítják érdeklődésüket a téma iránt. A férfiaknál viszont a kérdések csak arra szolgának, hogy információt kapjanak, vagyis csak akkor kérdeznek, ha valami nem világos.
  • A férfiak a társalgásban mellőzik mindazt, ami korábban elhangzott, szívesen „ugrálnak” egyik témáról a másikra. A nők pedig szívesen kapcsolják mondandójukat a megelőzően elhangzottakhoz, utalnak vissza azokra.
  • A nők esetében a problémák másokkal való megosztása alapköve a kapcsolatoknak. Én elmondom neked az én gondjaimat, te elmondod a tieidet, és így bizalmasak vagyunk egymáshoz. A férfiaknál viszont, ha problémáról esik szó, azt tanácsadásra való felkérésnek tekintik, így megoldási javaslatokkal válaszolnak.
  • Tanácsadásnál a nőknél, ha felmerül egy megoldásra váró probléma, akkor a többiek megosztják azonos irányú tapasztalataikat, együttérzően vigaszt nyújtanak, de érdemleges tanácsot nemigen adnak. A férfiak ezzel szemben azonnal megoldási javaslatokon törik a fejüket és tanácsot adnak, mert szerintük azért osztja meg egy ember a másikkal a problémáit, mert attól a másiktól várja az iránymutatást.
  • A férfiak azt gondolják: „Nem mondom neki sokszor, hogy »szeretlek«, mert megunja.” A nők azt gondolják: „Nem mondja elégszer, hogy »szeretlek«, már biztosan megunt engem.”
  • A nők azt gondolják: „Nem tanácsot kértem, hanem beszélgetni akartam, és a támogatását kérni.” A férfiak pedig azt gondolják: „Tanácsot ad, pedig nem kértem. Meg akar változtatni.”
  • A férfiak szerint: „Mit babusgat, miért nem hagy már békén? Nem az anyám. Uralkodni akar rajtam?” A nők szerint: „Gondoskodni akarok róla, mert szeretem.”
  • A nő azt gondolja: „Nehéz napja volt. Leült a géphez, nem beszél a problémáiról. Már nem szeret.” A férfi valójában azt gondolja: „Stresszes napom volt, böngészek egy kicsit a neten.”
  • A férfi azt gondolja: „Látom, hogy nehéz napja volt, békén hagyom, hadd nyugodjon meg.” A nő pedig: „Látja, hogy nehéz napom volt, de nem foglalkozik velem. Már nem szeret.”
  • A férfiak azt gondolják: „Remek állásajánlatot kaptam külföldön. Elfogadom. Ő is jön majd velem.” A nők pedig azt: „Remek állásajánlatot kaptam külföldön. Megkérdezem tőle, mit szól hozzá.”
  • A nők szerint: „Elmondtam a problémámat, de nem érdekelte, nem is hagyta, hogy részletesen elmondjam, csak közölte, hogy szerinte mi a megoldás, mintha ennyiből tudhatta volna.” A férfiak szerint: „Elmondta a problémáját, megmondtam neki a megoldást. Jó, hogy tudtam segíteni.”

Hasraütésszerűen megfogalmazott kérdések

Kálmán László, a Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa szerint a kvíz kapcsán elsősorban 

két kérdésről érdemes beszélni: arról, hogy valóban vannak-e genderkülönbségek a kommunikációban, és arról, hogy ezekről kell-e beszélni a középiskolában, és hogyan.

Az első kérdésre a válasz, hogy természetesen vannak nem szerinti különbségek a kommunikációnkban, amiket a társadalmi elvárások és szerepek határoznak meg, nem pedig a biológiai adottságaink. Például egy jellemző különbség a férfi és a női kommunikációban a „turn taking”, hogy ki, mikor kerül szóhoz egy beszélgetésben, hogyan adja át a szót. Ebben óriási különbség van a nők társadalmi helyzete miatt, ezért a nők például könnyebben átadják a szót a férfiaknak, a férfiaktól pedig az az elvárt, hogy mindig náluk legyen a szó.

„Szerintem ezekről a különbségekről lehet és kell is beszélni az iskolában, főleg 11. osztályban, de ennek a témának a feldolgozásmódját a tankönyvben felháborítónak tartom” - mondja.

Kálmán László szerint ezt a témát egyáltalán nem kvízként kellett volna feldolgozni két választási lehetőséggel, hanem problémaként kezelni, amiről véleményt lehet megfogalmazni, vitát indítani, vagy megfigyeléseket végezni.

Kálmán maguknak a kérdéseknek és a válaszoknak a tartalmát botrányosnak és áltudományosnak tartja, amik sztereotípiákat vonultatnak fel anélkül, hogy megkérdőjeleznék őket.Szerinte már az első kérdés egy hazugság, ugyanis egyáltalán nem igaz, hogy a nők ne beszélnének legalább annyit politikáról vagy a munkájukról, mint a férfiak.

A harmadik kérdést szintén hazugságnak véli, miszerint a nők azért kérdeznek, hogy fenntartsák a kommunikációt, a férfiak pedig csak akkor kérdeznek, ha információhoz szeretnének jutni.

„Ezeket hasraütésszerűen írhatták, egyszerűen nem néztek utána. Ha a kémia vagy a fizika tankönyvben tennének fel ilyen áltudományos kérdéseket, mint a 11.-es nyelvtankönyvben a férfi-női kommunikációról, az világbotrány lenne. Ha a reál tantárgyakban elvárás, hogy legyen tudományos alapjuk, akkor a nyelvtanban miért nem?” - magyarázza.

A nyelvész szerint az utolsó kérdések, a szeretetről és az állásajánlatról pedig egyáltalán nem is nyelvi kérdések.

„Az egész kvíz mögött az a sztereotípia áll, hogy a nők érző, de nem gondolkodó lények, míg a férfiak ne nyilvánítsák ki állandóan az érzéseiket, mert ez a társadalmi elvárás feléjük” - mondja.

Ebből kell tanítani

Bencze Norbert, magyar nyelv és irodalomtanár, alkalmazott nyelvészeti doktoranduszként épp villámrandik kommunikációját vizsgálja egy kutatásában, amiből szintén kiderül, hogy a kvízben megfogalmazott állítások ebben a formában nem igazak.

Kezdve azzal, hogy az, hogy ki, milyen témáról beszél többet, inkább saját, egyéni jellemzőktől függ, nem pedig a biológiai nemtől. A második kérdésben megfogalmazott „ühüm” használata is sokkal árnyaltabb, és sokkal több jelentése lehet, mint amennyit a kvíz bemutat. Bencze Norbert szerint az az állítás sem áll meg, hogy a nők csak azért kérdeznek, hogy fenntartsák a beszélgetést, ugyanis egy sikeres, jól működő diskurzusban mindkét fél arra törekszik a kérdéseivel, hogy a beszélgetés folyamatos legyen. Szerinte a 4. kérdés a témák váltásáról és a 8. kérdés a tanácsadásról még a nemi sztereotípiák alapján is értelmezhetetlen.

„A kérdésekkel az a legnagyobb baj, hogy túlságosan leegyszerűsítik ezt a témakört. Tanárként azt gondolom, hogy kvíz helyett inkább a fiatalok véleményét kellett volna megkérdezni ezekről a sztereotípiákról, mert ebben az állításokat igazságként kezelő formájában el tudom képzelni, hogy egy 11. osztályos is csak nevet ezeken a kérdéseken. Talán az ilyen feladatoknál nem a különbségekre, hanem a hasonlóságokra kellene koncentrálni, hiszen a sikeres kommunikáció alapja mégiscsak az együttműködés” - mondja.

Schiller Mariann, a Magyartanárok Egyesületének egyik vezető tagja is ostobának tartja a kvízt, és mélyen felháborítja. 

„Nem az a legnagyobb gond, hogy egy ilyen megjelenhet egy könyvben, hanem az, hogy ez az egyetlen tankönyv, amiből az iskolában taníthatnak, a tanárok nem választhatnak ehelyett másikat” - fogalmaz.

Szerinte a tankönyvben leírtak teljes mértékben egyeznek a kormány sokat hangozatott nő- és családképével. Úgy véli, hogy a kvízben felvonultatott szemlélet ugyanazt tükrözi, amiről Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozata is szól, amikor Karikó Katalin immunológust az asszonyság szóval illette.