Az Egyesült Államok egy délutánra banánköztársasággá változott

külföld
2021 január 06., 21:31

Január 6-a négy évente kiemelt jelentőségű nap az amerikai alkotmányos rendben. Az elnökválasztást követő évben mindig ezen a napon hitelesíti közös ülésen a szenátus és a képviselőház a választás eredményét. Ez normál esetben szimplán ceremoniális esemény. Hogy idén más lesz, azt már előre tudni lehetett: Trumpista szenátorok egy apró csoportja saját frakcióvezetőjük és szenátusi frakciójuk többségével szemben a választási eredmény megtámadására készült. És meg is támadta a választás eredményét, amivel azt eleve garantálták, hogy az eljárás rendkívül elhúzódjon. Óvás esetén ugyanis a törvényhozás két házának külön-külön két-két órában tárgyalnia kell az óvást. Még akkor is, ha - mint most - semmi realitása nincs annak, hogy azt elfogadják. Az óvást ugyanis mindkét háznak el kéne fogadnia, de mert a képviselőházban a demokraták vannak többségben, erre reális esély sose volt.

Tüntetők hatolnak be a Capitoliumba, ahova egyébként a koronavírus-járvány miatt csak szigorú intézkedések mellett lehet bemenni.
photo_camera Tüntetők hatolnak be a Capitoliumba, ahova egyébként a koronavírus-járvány miatt csak szigorú intézkedések mellett lehet bemenni. Fotó: WIN MCNAMEE/AFP

Alig kezdődött el a két ház külön ülése az óvás tárgyalásáról, Trump hívei, akiket nem sokkal korábban maga az elnök tüzelt fel, betörtek az épületbe. Nem lehetett tudni, hogy fel vannak-e fegyverezve, így a Capitolium saját rendőrsége első körben az alelnök, a szenátorok, a képviselők és munkatársaik kimenekítésével foglalkoztak. Így a tüntetők elég mélyen behatolhattak az épületbe, a szenátus kiürített üléstermét is megszállták, mielőtt a rendőrök lassan elkezdték kiszorítani őket.

Az elbarikádozott ülésterem, mielőtt a tüntetők behatoltak volna.
photo_camera Az elbarikádozott ülésterem, mielőtt a tüntetők behatoltak volna. Fotó: Drew Angerer/AFP

Mindeközben Donald Trump hosszan hallgatott, majd előbb két, elég erőtlen tweetben szólította a rendőrség tiszteletben tartására híveit. Miközben Trump-zászlókat lobogtató zavargók tomboltak az épületben, az elnök arról beszélt, hogy ők a jog és rend pártján állnak. Trump végül videóban is üzent, de abban többet beszélt - alaptalanul - a választási csalásról, és arról, hogy mennyire különlegesek a támogatói, akiket nagyon szeret, mint arról, hogy fejezzék be a zavargást.

link Forrás

Bő két órával a zavargások kezdete után csillapodni kezdtek a kedélyek. Az időközben megerősített rendőri egységek lassan visszafoglalták a Capitolium épületét, és a szomszédos államokból is érkező erősítés segítségével az épület környékét is megkezdték kiüríteni. Ekkor a demokrata képviselők már azt sürgették, hogy minden képviselő és szenátor térjen vissza az épületbe, hogy folytathassák a választás eredményének hitelesítését.

link Forrás

Update 00:14: Helyi idő szerint este hat előtt pár perccel a rendőrség azt jelentette, hogy sikerült kiüríteniük a Capitoliumot. Washingtonban a polgármester rendelete alapján este hattól kijárási tilalom van, a rohamrendőrök ekkor elkezdték kiszorítani a zavargókat az épület környékéről is.