Népszava: Ferencvárosba, a Ráckevei-Duna ág közelébe költözhet az új kínai egyetem

A fejlesztés alatt álló „déli városkapu” területén, a IX. kerületi, jelenleg elhagyott Nagyvásártelep közelében kaphat helyet a kínai Fudan Egyetem budapesti campusa - írja a Népszava „a tervekre rálátó forrásra” hivatkozva.

Ezek szerint a kínai egyetem első európai campusa az új Atlétikai Centrummal átellenben, a Kvassay-híd másik oldalán épülhet fel.

Azt egyelőre nem tudni, a telekegyüttesből pontosan melyikeket, de az biztos, hogy a szükséges ingatlanokat a kormány vásárolja meg a Fudan Egyetem számára több százmillió forintért.

Erre utal egy december végén megjelent kormányhatározat, miszerint „a kormány egyetért a Fudan Egyetem elhelyezéséhez (…) szükséges ingatlanok tulajdonjogának az (...) állam javára történő megszerzésével”. A határozatot kiszúró Mfor szerint már meg is találhatták a kérdéses ingatlant, hiszen pontosan meghatározták: 821 millió forintot biztosítanak az ingatlanok megvásárlására a magyar költségvetésből.

A Ráckevei-Soroksári Duna-ág - Kvassay Jenő út - Soroksári út - Galvani utca vonalában megépülő új Duna-híd határolta területen több ütemben mintegy 8500 férőhelyes kollégiumi, sport, rekreációs, funkciójú új városnegyed épül épp Budapest Diákváros néven, ennek a része lehet tehát a Népszava információi szerint a kínai egyetem.

A mostmár vállaltan is a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt álló intézmény első külföldi kampuszán négy-öt karon indulhat majd meg az oktatás, a tervek szerint 2024-től. Korábban Horváth Levente, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója arról beszélt, hogy  várhatóan gazdasági, nemzetközi kapcsolatok, orvosi, műszaki tudományok területeken tanulhatnak majd a jelentkezők, és öt-hatezres lesz a hallgatói létszám. A Fudan a tervek szerint két, egy magyar és egy nemzetközi diplomát állíthat majd ki, pont ez volt az egyik mondvacsinált ok, amire hivatkozva a kormány elüldözte a több tárgyból is Európa vezető egyetemei közé tartozó CEU-t - írtuk korábban