A kínai és az orosz vakcina mellett

február 2., kedd 5:01
Fotó: Artur Widak/NurPhoto via AFP

Egy évvel a pandémia berobbanása után úgy tűnik, Balaji Srinivasan befektetőguru látta a legjobban a jövőt, aki 2020 januárjában ezt írta:

„Mi van, ha a koronavírus az a járvány, amire az egészségügyi szakemberek már évek óta figyelmeztetnek? Sok, már eddig is jelen lévő folyamatot felgyorsíthat: a határok lezárását, a nacionalizmust, a társadalmi elszigetelődést, a világvégére készülődést, a távmunkát, a szájmaszkok használatát, a bizalmatlanságot a kormányokkal szemben.”

Bár Srinivasan nem említette külön, a kormányokkal, szakértőkkel szembeni bizalmatlanság egyik leágazásaként említhetjük az oltásellenesség terjedését. 2020 előtt a védőoltásokkal szemben leginkább alufóliasisakos-ezotérikus őrülteknek és a világ leggazdagabb szülőinek voltak ellenérzései, a járvány viszont szinte mainstream hobbivá tette a vakcinákkal kapcsolatos legőrültebb elméleteket.

Egy ideig ezek nem sokat ártottak a koronavírus elleni harcban, hiszen a covid-19 ellen nem volt védőoltás. A világ tudósai azonban a legoptimistább várakozásokat is felülmúlva alig egy év alatt kifejlesztették a vakcinát, a nagy gyógyszergyáraknak köszönhetően pedig azt is gyorsan sikerült bizonyítani, hogy ezek valóban működnek, és biztonságosan be is adhatók mindenkinek.

Szerencsére a tudomány ereje ismét megmutatkozott. Hiába lett minden korábbinál népszerűbb nézet az oltásellenesség, a világon mindenhol, így Magyarországon is azt látjuk, hogy az ellenállás az oltási program előrehaladtával együtt csökken. Nyilván lesz egy keménymag, ami ugyanúgy ellenáll majd, mint a gyerekek kötelező oltásának, de a világ bízhat abban, hogy a teljesen diliseken kívül mindenki be fogja magát oltatni, és ez elég is lesz a híres nyájimmunitáshoz, a járvány legyőzéséhez.

Annyira azonban se Srinivasan, se a tudósok nem voltak okosak, hogy lássák, mi történik majd Magyarországon, ahol a vakcina, annak beszerzése és szétosztása úgy lett politikai kérdés, ahogy sehol máshol a világon.

Magyarország az Európai Unió tagjaként részese az uniós vakcinabeszerzési programnak, amelyet az a nemes szándék vezetett, hogy a kontinens egyes országai közösen, és ne egymással versenyezve tárgyaljanak az egyes gyógyszergyártókkal. Azért ne, mert annak egészen biztosan az olyan kis és relatíve szegény országok, mint Magyarország itták volna meg a levét, miután az erősebb és gazdagabb európai országok felvásárolták volna előlük az összes kapható oltóanyagot.

A tagadhatatlanul nemes szándék ellenére a közös beszerzés nem sikerült zökkenőmentesre. Különösen az európai oltási terv szempontjából kulcsfontosságú, több száz millió vakcinára szerződő AstraZeneca csúszása aggasztó. Az sem segít a helyzeten, hogy az EU polgárainak óriási többsége karanténban malmozva várja az oltást, miközben azt látja, hogy más nyugati országok, a közösségből alig néhány hete kilépett Nagy-Britannia, Amerika és Izrael is lényegesen gyorsabban halad saját lakosságának beoltásával.

A frusztráció érthető, a magyar kormány viszont hozzá is tesz a zavaros helyzethez azzal, hogy az EU-ban – egyelőre – egyedül, a közös megállapodáson túl, orosz és kínai beszállítóktól is rendelt oltóanyagot. A többi ballépésüket a 16 000 lélegeztetőgéptől a vakcinaregisztráción át a folyamatos ködösítésig-hazudozásig nem is említve. Innentől pedig életbe lépett Srinivasan tippjei közül az utolsó: a kormánnyal szembeni bizalmatlanság fokozódása, aminek egészen bizarr folyományaként

Magyarországon különböző politikai oldalak támogatói különböző vakcinákat különböző lelkesedéssel adatnának be maguknak.

Abban szinte a teljes lakosság egyetért, hogy ha van választási lehetőség, akkor inkább a Pfizer, a Moderna és a többi nyugati gyógyszercég vakcináját kérné a felkarjába. A kormánypárti szavazók viszont az ellenzékieknél lényegesen jobban bíznak a keleti vakcinákban.

A bizalom a nyugati termékekkel, nyugati tudással szemben kifejezetten szívderítő egy olyan országban, amelynek vezetése tíz éve fáradhatatlanul dolgozik ennek a bizalomnak a lebontásán. Ebből most sem vettek vissza, sőt, egészen gyerekes módon, általuk kitalált szitokszóval „brüsszelinek” nevezik a közös EU-s beszerzésből érkező vakcinákat.

A bizalmatlanság a keletről érkező oltóanyaggal szemben viszont aggasztó. Az orosz és kínai termékekkel szemben nyilván egyébként is lett volna Magyarországon ellenérzés. Erről előbb a szovjet ipar remekei, később az olcsó kínai termékek gondoskodtak – ezekkel minden magyar állampolgárnak vannak mélyreható tapasztalatai. Erre jött rá a NER tíz évnyi munkájának gyümölcse: ma már nehéz elhinni az Orbán-kormánynak, hogy azért boltolnak egy keleti despotával, mert az a magyar embereknek jó, és nem azért, mert nekik személyesen az. És még ezt is megkavarták azzal, hogy az OGYÉI-t félretolva engedélyezték a vakcinák behozatalát, végképp kiiktatva a tudomány hitelesítő pecsétjét a folyamatból. Meg kell azonban említeni, hogy a bizalmatlansághoz az ellenzék, különösen az oltóanyagokkal kapcsolatban hisztérikus hangvételű sajtóközleményeket kiadó DK is hozzátette a magáét.

A bizalmatlanságot, bizonytalanságot meg lehet érteni, de ez a járvány komolyabb ügy annál, hogy ellene személyes pártpreferenciák, évtizedes berögződések szerint védekezzünk.

A jelenlegi állás szerint az a helyzet, hogy sem a kínai, sem az orosz vakcináról nem állította sehol senki, hogy ártalmasak lennének. Legfeljebb annyit, hogy az átadott dokumentáció alapján nem lehetett megállapítani, hogy olyan hatékonyak a koronavírus ellen, mint a nyugati oltóanyagok. Amelyek hatékonysági mutatóival kapcsolatban is vannak egyébként kérdések, de ez, ahogy tudósok és szakemberek most már 12 hónapja egyre elkeseredettebben ismételgetik, a rendes ügymenet része. A tudomány tanul, újravizsgál, kérdéseket vet fel, tökéletesít, és így tovább az emberi fejlődés lelkesítő, ám időnként rögös útján.

A Magyarországra szánt kínai Sinopharm-vakcinával már oltanak, vagy hamarosan elkezdenek oltani olyan egészen különböző országban, mint az Egyesült Arab Emirátusok, Peru és Szerbia. Ezek valóban nem az Európai Unió tagjai, de az, hogy Magyarország is bevetheti ezt az oltóanyagot a járvány elleni harcban, legfeljebb a EU-s politika írott és íratlan szabályaival megy szembe, a betegség elleni küzdelem tudományos racionalitásával nem. A Sinopharm vakcinája – szemben a Pfizer forradalmi, Karikó Katalin tudományos eredményeire építő újításával – évtizedek óta jól működő technológiával inaktív vírusokat juttat a beoltott szervezetbe. A kínaiak maguk is bevallják, hogy a nyugati vakcináknál valamivel kevésbé hatékony, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne hatékony fegyver a covid-19 ellen. Az OGYÉI-t egyébként többek közt azért is kár volt kiiktatni a rendszerből, mert ők akár kérhetnék is a dokumentáció kiegészítését a kínaiaktól.

Az orosz Szputnyik V-vel sem az a baj, hogy ártalmas vagy nem előzi meg a koronavírus-fertőzést, hanem az, hogy az eddigi hírek alapján az oroszok képtelenek belőle nagyobb mennyiséget gyártani. A fejlesztéshez még megvan a tudás az egykor dicsőséges szovjet tudomány romjain, a gyártási kapacitás viszont egészen más ügy. Hogy mennyire nem ártalmas a Szputnyik V, azt az a számtalan újságcikk is bizonyítja, amelyben komoly, nem a szovjet típusú propaganda által megvezetett nyugati újságírók írták le tapasztalataikat az orosz oltóanyaggal. Legutóbb a New Yorker szerzője örvendezett, hogy az oltástól csak egy kis izomfájdalma volt, az antitest-tesztje pedig bebizonyította, hogy az oltóanyag ezentúl megvédi a covid-19-től.

Akár bevetik a keletről érkező oltóanyagokat Magyarországon is, akár nem, a nyájimmunitásra még hónapokat kell várnunk. A kínai és akár az orosz vakcina is segíthet abban, hogy ezen az időn valamennyit rövidítsünk, ami ezrek életét is megmentheti az országban. Ezt hátráltatni, irracionális érveket felhozni egyik vagy másik vakcina mellett vagy ellen nem csak az egyén, hanem a társadalom szintjén is súlyosan káros lehet.