Chloé Zhao kapta a legjobb rendezésért járó Oscart, a Nomadland lett a legjobb film

FILM
2021 április 26., 03:20

A járvány miatt a megszokott februári dátumnál később, április közepén adták át az amerikai filmakadémia díjait, az Oscarokat, és ugyan a cél a csúsztatással az volt, hogy végre ne online, hanem élőben rendezhessék meg a gálát, ez csak félig jött össze. A jelöltek és a díjazottak valóban mindannyian két Los Angeles-i helyszínen vettek részt az ünnepségen, de sok megszokott elem nem élőben zajlott, a zenei betéteket például előre rögzítették.

A másik feltűnő változás, hogy a sokkal kevesebb vendég és a kisebb helyszíni gála miatt fel is pörögtek az események: a legjobb rendezőnek járó díjat például helyi idő szerint este 9-kor kiosztották már, ami itthon hajnali hármat jelent.

Chloé Zhao
photo_camera Chloé Zhao Fotó: POOL/Getty Images via AFP

A legjobb rendező amúgy az előzetes várakozásoknak megfelelően Chloé Zhao lett a Nomadlandért (itthon A nomádok földje címmel fut). Ezzel ő lett a második nő, aki valaha nyerni tudott ebben a kategóriában (az első Kathryn Bigelow volt a The Hurt Locker után), és az első színesbőrű nő, aki nyert.

link Forrás

A különleges körülmények a hangulatra is hatottak: az idei gála meglehetősen visszafogott volt, nyilván a járvány miatt is, de hiányoztak a megszokott viccek és átvezetők, és a legtöbb kategória előtt rövid jeleneteket sem mutattak a filmekből. Ráadásul az idei Oscart nem kísérték olyan előzetes nagy felhajtások sem, mint mondjuk tavaly, amikor mindenki azzal foglalkozott, hogy megkapja-e végre Brad Pitt a szobrát.

Előzetesen arra számítottak a legtöbben, hogy a Nomadland fog tarolni: a 60+-osan egy lakóautóba kényszerülő nő életéről szóló film a modern prekariár munkaviszonyok sokak által dicsért bemutatása lett, Frances McDormand nagyszerű alakításával. Így aztán nem is okozott nagy meglepetést, hogy tényleg a Nomadland lett a legjobb film (amit az idei gálán a szokásokkal ellentétben valamiért nem utolsóként jelentettek be). A film az Oscar előtt már az összes komolyabb díjat, például a Golden Globe-ot is bezsebelte, így tényleg papírformaszerű volt Zhao filmjének győzelme. Ez a második alkalom, hogy egy nő által rendezett film kapja a legjobb film díját, hasonlóan a legjobb rendező kategóriához, itt is Kathryn Bigelow járt csak Zhao előtt.

Folytatva a Nomadland diadalmenetét, a legjobb színésznő Frances McDormand lett, az előzetes találgatások rendre vagy az ő, vagy Viola Davis (a Ma Rainey’s Black Bottom című filmben nyújtott alakításáért) győzelmét valószínűsítették, így ez sem nagy meglepetés. Ez volt McDormand harmadik Oscar-díja: 1997-ben a Fargoért, 2018-ban pedig a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért nyert.

Ebben a kategóriában indult még Vanessa Kirby, aki a Mundruczó Kornél rendezte Pieces of a Womanben nyújtott játékáért kapta a jelölést.

A legjobb színésznek járó díjat Anthony Hopkins kapta, az Apa című filmben nyújtott alakításáért. A 83 éves Hopkins egy öregedő, és demenciája miatt a megszokott világát és kapcsolatait is elveszítő férfit alakít Florian Zeller drámájában. Előzetesen sokan arra számítottak, hogy ezt a díjat a tavaly tragikusan fiatalon meghalt Chadwick Boseman kapja majd (a Ma Rainey’s Black Bottomban alakított szerepe után). Hopkinsnak ez a második Oscarja, 1991-ben A bárányok hallgatnak után díjazták. A mostani díjátadón nem volt jelen, és ez volt az utolsó kategória, amiben győztest hirdettek, utána hamar véget is ért a rendezvény.

A brit Daniel Kaluuya lett a legjobb férfi mellékszereplő a Judas and the Black Messiah című, a Fekete Párducokról szóló történelmii filmben nyújtott alakításáért. Ezért a díjért idén még egy színész, Lakeith Stanfield is kapott jelölést ugyanebből a filmből.

link Forrás

A legjobb női mellékszereplő a 73 éves Yuh-Jung Youn a Minariban nyújtott alakításáért, ezzel ő lett az első koreai színész, aki valaha Oscart nyert. Yuh-Jung Youn hozta össze az este egyik legjobb színpadi alakítását is, amikor nyilvánosan megbocsátott mindenkinek, aki valaha rosszul ejtette a nevét. Az átadó után pedig valamiért megkérdezték tőle, hogy milyen szaga volt a díjat átadó Brad Pittnek, amire csak annyit tudott felelni, hogy nem szagolta meg, mert nem egy kutya.

link Forrás

Ebben a kategóriában volt jelölve Glenn Close is a Hillbilly Elegy című film nyomán, immáron nyolcadik alkalommal, de még mindig díj nélkül. Ezzel Close utolérte Peter O’Toole-t a legtöbb jelölés győzelem nélkül kategóriában.

link Forrás

A legjobb eredeti forgatókönyv díját Emerald Fennell kapta az Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman) című film után, a legjobb adaptált forgatókönyv díja pedig Az apa című filmért járt Christopher Hamptonnak és Florian Zellernek.

A legjobb nemzetközi film díját az alkohol+életközépi válság tematikát feldolgozó fekete vígjáték, a dán Még egy kört mindenkinek kapta, Thomas Vinterberg rendezésében, Mads Mikkelsen főszereplésével. A film szomorú történetéhez hozzátartozik, hogy szerepet kapott volna benne Vinterberg 19 éves lánya is, de a forgatás előtt pár nappal balesetben meghalt. A filmet író és rendező Vinterberg úgy döntött, muszáj leforgatnia a filmet, mert csak így tud bármit kezdeni ezzel az amúgy kezelhetetlen helyzettel. Vinterberg az Oscart is lánya emlékének ajánlotta.

A legjobb operatőr díját Erik Messerschmidt kapta a Mank után: David Fincher fekete-fehér filmje Hollywood aranykorában játszódik, és Herman J. Mankiewicz történetét mutatja be az Aranypolgár forgatókönyvének írása közben. A film megkapta a legjobb látványtervezésért járó díjat is vasárnap este. A Mank kapta előzetesen a legtöbb jelölést, összesen 10-et, ugyanakkor a fontosabb kategóriákban jellemzően nem tartották a végső győzelemre is esélyesnek, és az operatőri volt végül a legjelentősebb díj, amit elvihetett.

link Forrás

A legjobb smink és a legjobb jelmeztervezés díját is a Ma Rainey’s Black Bottom című film alkotói kapták, és a jelmeztervező Ann Roth 89 évesen a legidősebb nő lett, aki valaha Oscart nyert (korábban már nyert egyet Az angol betegért). A sminkért felelős Mia Neal és Jamika Wilson pedig az első fekete nők, akik valaha nyertek ebben a kategóriában.

link Forrás

A legjobb animációs film a Pixar-féle Lelki ismeretek (Soul) lett, melyet a műfaj egyik legismertebb alkotója, a Szörny Rt., a Fel, és az Agymanók rendezője, Pete Docter rendezett. 2002 óta létezik ez a kategória, a Pixar most nyert azóta 11. alkalommal.

A legjobb dokumentumfilmnek járó Oscart sokak várakozásának megfelelően a rendkívül bizarr, de nehezen feledhető My Octopus Teacher című netflixes film kapta, melyben Craig Foster egy év alatt köt egy rendkívül közeli kapcsolatot egy polippal. A dokumentumfilmnek hatalmas rajongótábora lett, így az utóbbi hetekben már egyértelmű esélyesként emlegették, teljes joggal.

link Forrás

A legjobb rövid dokumentumfilm a Colette lett, melyben egy idős nő 75 évvel később felkeresi a koncentrációs tábor helyszínét, ahol a testvére meghalt. Érdekesség, hogy ezt a filmet a brit Guardian mutatta be.

A legjobb rövidfilm a netflixes Two Distant Strangers lett, a legjobb animációs rövidfilm az If Anything Happens I Love You, ami egy iskolai lövöldözésben meghalt lányukat gyászoló szülőkről szól.

A legjobb filmzene díja is a Soulhoz került, egész pontosan a Trent Reznor, Atticus Ross és Jon Batiste alkotóhármashoz. Közülük Reznor és Ross a Mank filmzenéjéért is jelölve volt, így csak akkor dőlt el, hogy a Pixar filmjével nyertek, amikor felolvasták Batiste nevét is. Ez okozott is némi zavart, mivel pár pillanatig a Mank stábja is azt gondolta, hogy nyertek még egy Oscart.

A legjobb dal a Judas and the Black Messiah-ból a Fight for You a H.E.R.-től:

link Forrás

Ebben a kategóriában volt jelölve a Will Ferrell-féle eurovíziós izlandi őrületből a Husavik című dal is, érdemes külön is kitérni rá egy pillanatra:

link Forrás

A legjobb hang a Sound of Metal című filmnek ment, idén először ugyanis összevontak két díjat, a legjobb hangkeverést és a legjobb hangvágást, és mostantól egyetlen kategóriában díjazzák a hangszerkesztőket. A legjobb vágás díja is a hallásproblémákkal küzdő metáldobos történetét bemutató filmnek járt.

A különleges teljesítményeknek járó, úgynevezett különleges Oscar-díjat Tyler Perry kapta több évtizednyi munkájáért.

A legjobb vizuális effektusok díja a Tenetnek ment, Christopher Nolan kimerítő filmjéről tavaly kimerítően írtunk.