Teljes stratégiai és együttműködési partneri kapcsolatot alakított a Fudan Egyetem a kínai állampárti propagandával

május 11., kedd 13:50

Teljes stratégiai és együttműködési partneri kapcsolatokról szóló megállapodást írt alá a kínai Fudan Egyetem és a China Media Group (CMG).

A Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) azt írja, hétfőn ünnepi eseményt tartottak, ahol Sen Haj-hsziong (Shen Haixiong), a Kínai Kommunista Párt Propagandaosztályának vezetőhelyettese, egyben a CMG vezetője, és Jiao Yang, a Fudan Egyetem KKP bizottságának titkára is beszédet mondott. Az eseményen még hivatalosan megalakult a CMG–Fudan Nemzetközi Sugárzások Kutatóközpont is.

A Fudan Egyetem bejárata Sanghajban. Fotó: Lv Liang / Imaginechina via AFP

A CMG (más néven Kína Hangja) a Kínai Népköztársaságban a rádiós és televíziós műsorszórás révén az uralkodó állami médiacég. 2018. március 21-én alapították a Kínai Központi Televízió, a Kínai Nemzeti Rádió és a Kínai Rádió Nemzetközi nemzeti holdingjaként – írja a Napi.hu.

Kiszivárgott kormányzati anyagok szerint a Fudan Egyetem budapesti kampuszának építését egy kínai cég végezné kínai anyagokból, kínai dolgozókkal, és az egészre a magyar állam még egy 450 milliárd forintos kínai hitelt is felvenne, mellé pedig még 100 milliárd forint támogatás is adna.

Palkovics László kezdeményezi, hogy a kormány nyilvánítsa nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá az építkezést. Szerinte nem lesz ideológiai oktatás a Kínai Kommunista Párt budapesti egyetemén, Hszi Csin-ping kínai elnök szerint a kínai egyetemeknek a párthoz teljesen hű diákokat kell nevelniük. A Fudan chartája az 1960-as éveket idézi, minden jel szerint komolyan gondolják a szocializmus kínai verziójának terjesztését. A Magyar Jeti videója a beruházásról: