Mindenre, magasról

vélemény
2021 július 25., 07:05

Aprónak tűnő, de egészen új szintet képviselő fordulatot hozott az új nemzeti konzultáció. Most nem arra kell gondolni, hogy az emojikkal hergelő plakátokkal a kormány kiscsoportos óvodásnak nézi a választópolgárokat, hanem konkrétan erre a plakátra:

photo_camera Fotó: Szász Zsófi

És erre a videóra:

link Forrás

Erre már valóban nehéz mást mondani, mint hogy Orbánék már tényleg mindent magasról leszarnak. Már az is nehezen értelmezhető egy klasszikus demokráciában, hogy van egy propagandaminiszter, akinek bevallottan az az egy feladata, hogy a választáson győzelemre vezesse a Fidesz elnökét, vagy hogy az évi 100 milliárdos költségvetéssel működő közszolgálati médiában elvétve is alig találni nem kormánypárti vendéget, vagy hogy a kancelláriaminiszter eleve abban bízik, hogy a kormánypárt jelöltje ellen már el sem mer indulni senki.

De az, hogy most már közpénzből – tehát a DK-s adófizetők pénzén is – „tájékoztatási” kampány néven plakátokon és videókban hergelnek már nem is csak egy mesebeli gonosz árnyékhatalom, hanem név szerint egy ellenzéki párt elnöke ellen (ráadásul azt hazudva, hogy az elvenné a 13. havi nyugdíjat!), egészen új szint a kakisztokráciában.

Olyan kampánya 2006-ban az MSZP-nek is volt, hogy „ne forduljunk vissza”, csakhogy az választási kampány alatt volt, és az MSZP finanszírozta, nem pedig a központi költségvetésből ment. A pártok versengése egy dolog, az viszont, hogy a kormány nyíltan a Fidesz nevű párt érdekei mentén közpénzből hirdeti azt, hogy az ellenzék veszélyes, a rendszerváltás óta példátlan. A végét járja az a színjáték, hogy ez még egy demokratikus ország.

Hadházy Ákos független parlamenti képviselő azt írta: „Ez klasszikus hűtlen kezelés és tiltott pártfinanszírozás. Mindenkinek lehet véleménye a korábbi miniszterelnökről, de az állami propagandahirdetések között ez a plakát átlépett egy határt. A propagandakampányok miatt többször tettünk már feljelentést, hiszen az adófizetők pénzét nyilvánvalóan olyan dologra költi Rogán, ami az államnak nem feladata. A kreatív, de gyáva »nyomozók« mindig azzal dobják vissza a feljelentést, hogy ezekkel a kampányokkal a kormány csak tájékoztat, az meg ugye a kötelessége… Ez a plakát viszont egészen egyértelműen pártpolitikai hirdetés, kíváncsi vagyok, hogy mit lesz képük mondani erre a »rendőröknek«, fogok beadni feljelentést emiatt.”

Megkérdeztük a Kormányzati Tájékoztatási Központot, „hogyan egyeztethető össze a szükségképpen pártsemleges, állami finanszírozású kormányzati kommunikációval konkrét és nevesített ellenzéki parlamenti képviselők negatív értelmű emlegetése tájékoztató plakát- és videókampányban”. Ezt a választ kaptuk:

„A jelenlegi kormány számos kérdésben más álláspontot képvisel, mint a Gyurcsány-Bajnai kormányok. Ez a kormány csökkentette a munkát terhelő adókat és a jövedelemadót, jelentősen bővítette a családtámogatásokat, és nemet mond a tömeges migrációra. Ezzel szemben a baloldal adókat emelne, szűkítené a családtámogatásokat és támogatja a brüsszeli migrációs terveket. Mivel ezek olyan ügyek, amelyek alapjaiban befolyásolják az állampolgárok életét, ezért a konzultáció jó lehetőség arra, hogy minden magyar ember állást foglaljon ezekről.”

Megkerestük a DK-t, hogy mit szólnak a kampányhoz, és tesznek-e miatta bármilyen lépést. Barkóczi Balázs szóvivő azt írta:

„Elképesztő és legalábbis Európában példátlan, hogy egy kormány az adófizetők pénzén folytasson nyílt pártpropagandát. Akik ilyet csinálnak, azoknak a 2022-es kormányváltás után felelniük kell majd! Amit most látunk az az Orbán-rendszer dicstelen végjátéka. Mert hazudhat bármit a Fidesz, a végső lépést az emberek fogják megtenni jövő tavasszal, amikor leváltják a hatalomból Orbánt és bandáját.”