„Azt tanácsolták a Volánnál, hogy hívjam fel őket, indul-e a busz vagy sem”

közlekedés
2021 augusztus 24., 04:04
comments 6

„A mai napon történt az eset a tatabányai Volán buszvégállomáson, hogy a fiammal együtt több tucat ember hiába várt a Tata felé induló buszra. A forgalomirányítótól azt az információt kaptuk, hogy ma reggel hat munkavállaló (sofőr) nem vette fel a munkát reggel, ezért nem tudták elindítani az összes, a menetrendben meghirdetett járatot. A leginkább felháborító az volt, hogy kimarad három, egymást követő járat is, de egyáltalán nem tájékoztatták az utasokat. Ezért az összes utas, aki munkába ment volna, több mint egy órát késett a héten már másodszor, a Volán hibája miatt”

- írta nekünk egy olvasónk, Ilona, aki panaszlevelet is írt a Volánnak, de még nem kapott választ.

Több olvasónk is arról számolt be, hogy kimaradnak járatok, olykor egymás után több is, az utasok pedig az állomáson rekednek a hőségben több órára.

„Esztergomból Piliscsabára, Dágon át közlekedő 8516-os járatszámú buszok közül az elmúlt 3 napban délután kb. 4 járat is kimaradt (ha a visszautat is figyelembe vesszük, akkor ez értelemszerűen a duplájára nő). Ha ebbe beleszámítjuk, hogy délután 2 óránként közlekednek a buszok ezen a vonalon, akkor ez tetemes várakozási idő, főleg annak, aki munka után, bérletével a zsebében már csak hazaérni szeretne” - írta egy másik olvasónk, Mihály.

Mihály másfél hete találkozott egy ismerős családdal is a megállóban, akik hétvégi családi programról tartottak hazafele, de kimaradt két járat is, ezért a melegben 3 órát kellett várniuk két óvodás korú gyerekkel a következő buszra. Ebből okulva a család másnap két órával korábbi buszhoz ment ki a megállóba, de ez a járat is kimaradt, ahogy az utána levő kettő is, így csak a 22 óra utáni utolsó buszra tudtak felszállni.

Mihály próbálta hívni a forgalmi irodát, de az folyamatosan foglaltat jelzett, a Volánbusz Zrt. hivatalos honlapján sem talált a kimaradásokra vonatkozó információt.

Nem csak olvasóink, de egy Esztergom környéki zárt csoport kommentelői is napok óta így háborognak:

  • „Mi Piliscsabán egy órát vártunk mert ki maradt a 15:40, és tök jó volt 2 gyerekkel a melegben kinn lenni a 16:40-es buszra várni, és közben izgulni vajon ez a busz jön vagy nem...kiakasztó, ami megy....”
  • „Ma sem jött a 6:15-ös és a, 14:10-es sem! Köszönöm a Volánnak, hogy megnehezíti az emberek életét a 32 fok melegben.”

  • „Tegnap 4 órát vártunk a buszra, kettőnek kellett volna jönnie.”

Az egyik kommentelő szerint ez azonban nem új jelenség, már május óta folyamatosan maradoznak ki buszok.

Az utasok szerint az a legbosszantóbb, hogy a járatkimaradásokról nem adnak tájékoztatást, ezért esélyük sincs elkerülni a több órás várakozást.

„Csütörtökön 1 órát várakoztam buszra, csak Dorogig mentem volna. Ezalatt 6 induló járatot mondtak be, de valahogy egyik sem indult el. Nem is ezen akadtam ki, hogy nem megy, hanem hogy a bemondó akkor miért nem azt mondja, x járat technikai okok miatt kimarad?” - írta egy kommentelő.

Az egyik olvasónk megkérdezte a forgalmi irányítót, hogy miért nem tájékoztatják az utasokat, mire a forgalmi irányító azt felelte, hogy nem tudnak belenyúlni a rendszerbe, nem tudják bemondatni a kimaradó járatokat, ahogy az elektronikus felületre sem tudják kiírni. Ez a válasz azért érdekes, mert a buszállomásokon általában azt is be szokták tudni mondani, ha egy járat 10 percet késik.

A Volán a legtöbb esetben nem reagált a háborgó utasok panaszleveleire, az egyik kommentelő viszont kapott választ:

„Annyira mérges lettem, hogy írtam a Volánnak panaszlevelet. Egy hónap után annyi választ kaptam emberhiány miatt előfordul, hogy bizonyos járatok kimaradnak június-júliusban, augusztusban remélik, hogy erre nem lesz alkalom. Mellesleg a levélbe azt is nagyon kedvesen beleírták, hogy mielőtt buszra szállok hívjam fel őket, akkor megtudják mondani, hogy indul-e vagy sem.”

Kerestük a Volánbusz Zrt.-t, hogy megtudjuk pontosan mi az oka a járatkimaradásoknak, miért nem tájékoztatják az utasokat, és mikorra fogják tudni orvosolni a problémát. A Volánbusz Zrt. annyit írt:

„Társaságunk legfőbb célkitűzése a megbízható, biztonságos személyszállítási közszolgáltatás biztosítása. Ennek érdekében teljes szolgáltatási területünkön folyamatosan figyeljük és elemezzük működésünket, valamint a munkaerőpiaci helyzetet, és szükség esetén átcsoportosításokkal, képzésekkel és új munkaerő felvételével pótoljuk a hiányzó munkaerőt. A megyében is azonnali lépéseket tettünk, első körben önként vállalt túlmunka megállapodásokkal, racionalizálással igyekszünk áthidalni a létszámhiányt. Ezzel párhuzamosan kiemelt toborzást is végzünk. Ennek keretében „D” kategóriás vezetői engedély megszerzését is támogatjuk, a térségben jelenleg 9 fő autóbusz-vezető képzése zajlik. A kellemetlenségekért utasaink elnézést kérjük, megértésüket köszönjük.”

Vannak új buszok, de ki fogja vezetni őket?

Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint azért is lehetnek a Volánbusznál járatkimaradások, mert egyre több buszsofőr mond fel, és nincs megfelelő létszámú utánpótlás.

„A forda az egy autóbusz által ellátandó járatfeladatokat tartalmazó jegyzék, tehát ha például országosan 100 fordára – ami akár több száz járatot is érinthet - a létszámhiány miatt nem tudnak vezényelni autóbuszvezetőt, akkor ezeknek a járatoknak a kiállása, közlekedése kétségessé válik. A forgalmi szolgálattevők ezeket a járatokat próbálják szétosztani a dolgozó sofőrök között, akiket annyira túlterhelnek, hogy sok esetben enni nem tudnak, se mosdóba menni, de még így is van járatkimaradás” - magyarázza Dobi, aki hozzáteszi, hogy ilyen járatkimaradásokról lehet Komárom-Esztergom megyéből is hallani.

Az egyik fő probléma, ami a sofőrhiányt okozza, hogy a buszsofőröket nem fizetik meg rendesen. Jelenleg sok autóbuszvezető 200-250 ezer nettót keres, ami nem elég egy család fenntartásához, ráadásul Dobi szerint állandóan vegzálják őket, és akár egy letört visszapillantó tükörért is 200-300 ezret varrnak a nyakukba, még ha egyértelműen nem is az ő hibájukból sérült meg az autóbusz.

Az amúgy is rossz helyzethez pedig még az is hozzájött, hogy a napokban megvonták a heti pihenőnapért járó bérpótlékot, amire Dobi szerint a közlekedési ágazatban nincs példa. A buszsofőrök eddig 50 százalékos pótlékot kaptak, ha a heti pihenőnapjukon kellett dolgozniuk, és ha nem tudtak másik pihenőnapot kijelölni részükre, akkor járt a 100 százalékos pótlék.

A szakmában jóval 50 év feletti a korfa, a fiatalok számára egyáltalán nem vonzó az autóbuszvezetés, Dobi szerint nettó 400-450 ezer forintot kéne kínálni azért a felelősségteljes munkáért, hogy legyen kedve valakinek a közlekedési társaságoknál munkát vállalni.

„A Volánbusz honlapján csak azt lehet látni, hogy épp milyen új buszokat szerzett be a társaság, de ki fogja ezeket vezetni? Egy buszvezetőnek az álma egy új légkondis busz, de csak ezzel nem fogják a pályára vonzani a fiatalokat” - mondja.

A Volánbusz Zrt. cikkünk megjelenése után levélben tudatta velünk, hogy: „a Komárom-Esztergom megyében nyáron felmerült létszámhiány lokális és átmeneti jelenség, a közszolgáltatási feladatok ellátásában az ország más részeiben nem okoz fennakadást. Augusztus 23-tól átszervezésekkel, más térségből átcsoportosított autóbuszvezetőkkel csökkentettük a kimaradó járatok számát, minimalizálásuk érdekében az iskolakezdésig további beavatkozásokat tervezünk.”

A heti pihenőnapért járó pluszpénzzel kapcsolatban pedig azt írták:

„2020. április 1-jével vezettük be – a bérmegállapodás keretein belül – az egységes autóbuszvezetői bér- és pótlékrendszert. A felek rögzítették, hogy a bérrendszer szerkezeti változása következtében egyetlen munkavállalót sem érhet keresetveszteség, ennek a vállalásnak eleget tettünk. 2020-ban az autóbuszvezetők átlagbére 2019-hez viszonyítva több mint 10 %-kal emelkedett. A teljes munkaidős átlagbér Komárom-Esztergom megyében 2021-ben meghaladja a bruttó 400.000 Ft-ot. Erre az összegre még átlagosan több mint nettó 37 ezer forint üzemanyag megtakarítást fizetünk az autóbusz-vezető kollégáknak. Munkavállalóink további juttatásként önkéntes nyugdíjpénztári kiegészítést (havi bruttó alapbér 3,5%-a, 1% önrész vállalása mellett), utazási kedvezményt (munkavállalóknak és családtagjaiknak is), év végi lojalitást elismerő juttatást kapnak, balesetmentesen vezetett kilométerek után kitüntetésre és pénzjutalomra, valamint törzsgárda kitüntetésre jogosultak, illetve összesen nettó 300.000 Ft SZÉP kártya juttatásban is részesültek 2021-ben. Az elmúlt öt évben több mint 50%-os keresetnövekedés valósult meg, 2022-ben pedig átlagosan 10 %-os bérfejlesztésre kerül sor.”

Címlapkép: Botos Tamás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.