Második hete tart az ENSZ 26. klímacsúcsa Glasgow-ban, amitől környezetvédők és szakértők nem kevesebbet várnak, mint hogy a világ országai letegyék az asztalra, milyen kibocsátáscsökkentő lépéseket vállalnak a katasztrofális szintű klímaváltozás elkerülése érdekében. A tárgyalókon kívül Glasgow-ban nagyjából 100 ezer ember követelt határozott lépéseket a világ vezetőitől, akik Greta Thunberg aktivista szerint semmit nem hallottak meg, a tárgyalásokon csak mellébeszélnek, a klímacsúcs elbukott. Ennél azért valószínűleg kevésbé borongós a helyzet, a környezetvédő szervezetek között is van, amelyik óvatosan optimista, de kétségtelen, hogy az óriási áttörés, ha egyáltalán számítani lehetett ilyesmire, várhatóan elmarad.

De miről tárgyalnak egyáltalán a kéthetes klímacsúcson, min zajlanak a legélesebb viták, és mi a legjobb kimenet, amit a tárgyalások végén várni lehet?

Egy perccel a vég előtt

Ha nagyon röviden akarnánk összefoglalni, mi történik, azt mondhatnánk: a világ vezetői elkötelezték magukat olyan lépések felé, amelyek a jó irányba haladnak, de még mindig túl lassan. A skóciai tárgyalásoktól azt remélték, hogy a világ országai is előállnak olyan kibocsátáscsökkentési vállalásokkal, amelyekkel legalább elméletben garantálható lenne, hogy az ipari forradalom előtti szinthez képest 1,5 Celsius-fok alatt tartsák a globális felmelegedést.

A globális éghajlat-politikai folyamat legalább a 2009-es koppenhágai ENSZ-klímacsúcs óta arról szól, hogy az országok milyen vállalásokkal tudnak előállni, ezek azonban csak az elmúlt néhány évben kezdtek gyűlni. Az Európai Unió, az Egyesült Államok, legújabban Kína tett több más országgal együtt vállalást arra, hogy meddig teszi klímasemlegessé a gazdaságát, vagyis mikor éri el azt a szintet, hogy a gazdasága csak annyi káros anyagot termel, amennyit amúgy a Föld rendszerei (vagy a széndioxid-nyelő technológiák, amelyekről sokat hallani, de egyelőre nem igazán léteznek) el tudnak nyelni.

Ezek az úgynevezett NDC-k, vagyis nemzeti vállalt hozzájárulásról szóló tervek. Az eddig megjelent ilyen vállalások után elég nagy nyomás nehezedett a hasonló terveket még nem készítő országokra, hogy ők is előálljanak valamivel. Erre utalt a klímacsúcs talán legfontosabb mottója is: “keep 1,5 alive”, legalább a remény maradjon meg, hogy csak 1,5 fokkal nő a globális hőmérséklet. A Párizsi klímaegyezményt 192 ország írta alá, ezek közül 162 adott be valamilyen klímatervet, több ország pedig módosított, szigorított a korábban elfogadottakon, ami mindenképpen fontos lépésnek számít. Legutóbb például – nem sokkal a klímacsúcs előtt – Narendra Modi indiai miniszterelnök jelentette be, hogy kormányának tervei szerint India 2070-re vállalja, hogy karbonsemleges lesz. India mellett még 13 másik ország is nem sokkal a csúcs előtt állt elő új NDC-kkel.

Viszont ezekkel még mindig messze van a cél, hogy ne melegedjen 1,5 foknál jobban a Föld éghajlata 2100-ra.