Keményen visszavág a magyar kormány Norvégiának

POLITIKA
2021 november 24., 07:49
comments 9

A magyar kormány megvétózza a Európai Gazdasági Térség országainak ma végződő brüsszeli találkozóján elfogadni tervezett közös nyilatkozatát - írja diplomáciai forrásokra hivatkozva a Népszava. Az EGT az EU tagállamain kívül Izlandot, Norvégiát és Lichtensteint foglalja magába, 30 éve pedig nem volt még olyan, hogy a tárgyalás után ne fogadták volna el a közös nyilatkozatot.

A lap szerint a magyar kormány vétója válaszlépés lehet a Norvég Alap körüli viták miatt. A vita amiatt pattant ki, hogy miután a magyar kormány 2014-ben karhatalmi eszközökkel megtámadta a civil alap pénzeinek elosztására kiírt pályázatot megnyert civil konzorciumot, és követelte, hogy egy kormányközeli szervezet (a Századvég) oszthassa ki a 77 milliárd forintot, a norvég kormány nem fizette ki a pénzt, majd idén nyáron bejelentette, hogy Magyarország többé ne is számítson erre a támogatásra. A norvég alap körüli konfliktus történetét Plankó Gergő foglalta össze ebben a cikkében.

A norvég és magyar kormányok 2020 decemberében kötött megállapodása szerint a Norvég Alap pénzeit egy kormánytól független szervezetnek kell kiosztania Magyarországon és hét hónap van rá, hogy megtalálják, melyik legyen ez a szervezet. Aztán elérkezett ez a határidő, mégsem született döntés. A norvég külügyminiszter akkor arról írt, hogy a donorországok mind a 15 érintett tagországban elvárják, hogy a civil támogatások lebonyolítója a kormánytól és az államtól független legyen. Ezt az elvárást Magyarország elfogadta, mégsem fogadta el a legjobbnak ítélt pályázatot. Ezeket a pályamunkákat a brüsszeli iroda értékeli, és a többi ország mind el is fogadta ezt az értékelést, csak Magyarország nem. Ezután jelentette be a norvég kormány, hogy akkor Magyarország bukja a 2014-2021 közti időszakra szóló pénzeket. Norvégia mellett az EGT-nek is van egy hasonló civil alapja, ezt a csapot viszont ugyanúgy elzárták. A magyar kormány azóta perrel fenyegetőzik, aminek a norvégok szerint semmi jogalapja nincs.

Hogy 2021-2027 között mekkora összeggel járuljon hozzá az EGT az EU társadalmi integrációjához, vagyis mennyi pénzt osszanak ki az alapok, arról a közeljövőben indulnak majd meg a tárgyalások. Ezek előtt lehet egyfajta politikai üzenet az EGT-nyilatkozat magyar vétója, amelynek azonban ezen kívül nincs túl nagy gyakorlati jelentősége.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.