Québecben megugrott az oltásra jelentkezők száma, miután bejelentették, hogy megadóztatják az oltatlanokat

járvány
2022 január 13., 06:30

Már órákkal azután, hogy Kanada Québec tartományában bejelentették, egészségügyi adót vetnek ki az oltatlanokra, jelentősen megugrott az első oltásra jelentkezők száma. Azt, hogy mennyit fizettetnének az oltatlanokkal, nem közölték, csak annyit, hogy az összeg „jelentős” lesz.

Szerdai sajtótájékoztatóján Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke azt mondta, nem kíván állást foglalni a kérdésben, hogy jó politikának tartja-e a québeci oltatlanokat sújtó pénzbüntetést, úgy fogalmazott, ehhez további részleteket kell ismernie.

Hangsúlyozta viszont, hogy Kanadában kötelező az oltás a szövetségi alkalmazottak számára és azoknak, akik a szövetségi kormány által szabályozott munkahelyeken dolgoznak, illetve a repülőjáratokra és vonatokra is csak azok szállhatnak fel, akik beoltatták magukat. Hozzátette, hogy továbbra is vitáznak arról, hogyan lehetne a legjobban ösztönözni az oltatlanokat.

A québeci kormány szerint bár az arra jogosultak már közel 90 százaléka kapott legalább egy oltást, az oltatlanok továbbra is terhet jelentenek a közegészségügyi rendszerre, mert ők teszik ki a kórházi esetek közel felét. (CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.