Meghalt Setét Jenő

GYÁSZ
2022 január 25., 05:56
comments 3

50 éves korában elhunyt Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, számolt be a Klubrádió. A hírek szerint szívinfarktust kapott.

Setét a magyarországi roma érdekvédelem egyik legismertebb alakja volt, ő szervezte meg a Roma Büszkeség Napját, és vezette az Idetartozunk Egyesületet is.

Setét Jenő
photo_camera Fotó: botost/444.hu

Legutóbb éppen néhány hete írtunk róla, amikor más roma civilekkel együtt kerekasztal-beszélgetésen kérdezte, kritizálta Karácsony Gergely főpolgármestert a budapesti roma politikával kapcsolatban.

Tavaly többek közt az ő javaslatára neveztek el teret Puczi Béláról a Nyugati pályaudvar mellett.

Setét Jenő rendszeresen és élesen bírálta a kormányt, követelte például a 18 éves tankötelezettség visszaállítását, és Lázár Jánost is keményen kritizálta 2018-ban, miután a politikus arról beszélt, hogy évszázadok óta nem sikerült integrálni a cigányokat. Két éve a Gyöngyöspata-ügy miatt rendezett tüntetésen is felszólalt Budapesten.

2020-ban a Partizánnak adott hosszabb interjút életéről és a magyarországi romák helyzetéről.

Életútját most a Roma Sajtóközpont is összefoglalta. E szerint Setét 1972-ben született, Sárospatakon nőtt fel, és már tinédzserként a Phralipe roma szervezet aktivistája volt. 1995-től Budapesten, a Roma Polgárjogi Alapítványnál, majd később a TASZ-nál (Társaság a Szabadságjogokért) és a NEKI-nél (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda) is dolgozott. 2011-ben kampányt szervezett, hogy minél többen vállalják roma identitásukat a népszámláláson.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.