Harkiv Ukrajna második legnagyobb városa, az ukránok számára a költészet, a művészet, a kereskedelem, az ipar és a tudományos felfedezések központja, de mivel mindössze 40 kilométerre fekszik az orosz határtól, most az Ukrajna jövőjéért folytatott harc egyik fő helyszíne is. Harkivban zajlik az egyik leghevesebb csata, amióta csütörtökön az orosz csapatok átnyomultak a határon. Egyelőre nincsenek hivatalos beszámolók az eddigi áldozatokról, de feltehetően civil áldozatai is vannak a harcoknak, miután a Washington Post cikke szerint lakóházakat és játszótereket is ért találat.

Az orosz erők vasárnap rövid időre átvették az ellenőrzést a másfél milliós város felett, de az ukránoknak órákkal később sikerült kiűzni őket. Azonban nem valószínű, hogy Moszkva felhagy a támadással Harkiv ellen, ahol egyébként túlnyomórészt oroszok élnek.

Horgony

Michael Kofman, a CNA – egy Oroszország-tanulmányokért felelős nonprofit kutatási és elemző szervezet – igazgatója Harkivot „horgonynak” nevezte, mert szerinte „az orosz katonai hadjárat azon a feltevésen alapult, hogy nem fognak erős ellenállásba ütközni”, ehelyett azonban „Ukrajna keleti része a többi részhez képest valóban tartja magát”. Kofman szerint „az ukrán erők erős harcot vívtak, de a legrosszabb még hátra van”, mert úgy gondolja, „az orosz erők még nem próbálták meg komolyan bevenni Harkivot”, és a még több szárazföldi csapat, illetve a város erősebb bombázása „teljesen pusztító” lehet a civilek és az infrastruktúra számára.

A Washington Post cikke szerint a Kreml úgy vélhette, Harkiv könnyű célpont lesz, és kisebb ellenállásba ütköznek majd a város túlnyomórészt orosz ajkú lakossága miatt. Az elmúlt négy napban azonban az ukránok összefogtak Harkivban. Az ukrán erők kezdetben a város peremén tartották az orosz katonákat, több fotó és videó is kikerült a Harkiv külvárosában megsemmisített orosz haditechnikai eszközökről. Szombat éjjel bombázni kezdték a város északkeleti részeit, és vasárnap orosz katonai járművek gurultak be Harkivba. Ezt megelőzően azonban szombaton több százan jelentkeztek önként a harkivi területvédelmi parancsnokságon a civil tartalékos erőkbe, hogy fegyvert ragadjanak az orosz előrenyomulás visszaverésére. Vasárnap délutánra több órás tűzharcok után újra ukrán kézben volt a város.

Harkiv az 1800-as években, a nagy ukrán éhínség alatt és 2014-ben

2014-ben, amikor a tüntetők megbuktatták Viktor Janukovics oroszbarát ukrán elnököt, ő először Harkivba menekült, mielőtt továbbutazott volna Oroszországba. Később, amikor az oroszok által támogatott szakadárok átvették az ellenőrzést Ukrajna keleti régiói, Donyeck és Luhanszk felett, az egyik csoport rövid időre átvette az irányítást a harkivi városháza felett, és kikiáltotta a Harkivi Népköztársaságot. Egy 2015-ös tüntetésen – amelyen a Janukovics megbuktatása óta eltelt egy évről emlékeztek meg – Harkivban bomba robbant, ketten meghaltak. Ukrán tisztviselők szerint Oroszország állt a támadás mögött. De Harkiv megosztottsága ennél is korábbi.

Az 1654-ben alapított város az 1820-as években egyetemi élete miatt az ukrán nemzeti mozgalom egyik központjává vált, később pedig Harkiv lett az új ukrán szovjet köztársaság első fővárosa 1920 és 1934 között. Timothy Snyder, a Yale történelemprofesszora szerint az 1920-as években Harkiv volt „az ukrán kultúra világközpontja”, és kezdetben a szovjet vezetők is támogatták a város művészeti és irodalmi fejlődését, majd az 1930-as évek során az „ukrán kultúra alkotóinak ez a nemzedéke” elpusztult. Az 1932 és 1933 közötti nagy ukrajnai éhínség alatt – amelyet a szovjet mezőgazdaság és az újraelosztási politika okozott – Snyder szerint Harkiv lett „a város, ahová a parasztok elmentek meghalni”, miután az éhezők a városban gyűltek össze, hogy pénzért könyörögjenek. A második világháború alatt pedig a helyi hatóságok Harkivban együttműködtek a német nácikkal: 1941 decembere és 1942 januárja között Harkivban zsidók ezreit lőtték agyon vagy gázosították el.

A Washington Post cikke szerint ezek az emlékek köszönnek vissza most a városban „az arisztokrata kastélyoktól a sztálinista neoklasszicista építményeken, katedrálisokon és költők emlékművén át a modern kori kulturális központokig”.