Amnesty International: Háborús bűncselekmény volt a csernihivi civilek lebombázása

külföld

"A Csernihiv utcáit érő légi csapás sokkolja az ember lelkiismeretét. Ez egy könyörtelen, válogatás nélküli támadás volt olyan emberek ellen, akik csak a mindennapi ügyeiket indultak intézni, hazafelé vagy a boltba igyekeztek az utcán"- ezt mondta a március 3-án, az Ukrajna északi részén lévő Csernihiv elleni orosz bombázásról Joanne Mariner, az Amnesty International válságcsapatának vezetője. Az emberi jogi szervezet munkatársai kielemezték a 47 civil életét követelő bombatámadásról készült felvételeket, és több tanúval is beszéltek. Ezek alapján Mariner úgy látja, hogy

a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészeinek háborús bűncselekményként kellene vizsgálnia az orosz légi csapást.Az Ukrajna elleni orosz invázió egyik leghalálosabb támadása március 3-án, délután negyed 1 körül történt egy lakott területen, amelynek a közelében semmilyen legitim katonai célpontot nem tudott azonosítani az Amnesty International. A Kyiv Independent korábban szintén azt közölte, hogy a támadás közelében iskolák, kórházak és boltok vannak, amelyeket találat ért, de katonai célpont nincs. Az Amnesty International az adatok és beszámolók elemzése alapján arra jutott, hogy a két utca kereszteződésében elhelyezkedő teret legalább 8, repülőgépről ledobott orosz bomba találta el.

Tűzoltók próbálják menteni, ami menthető a csernihivi bombázások után.
Fotó: HANDOUT/AFP

A bombák okozta kráterek mérete alapján arra lehet következtetni, hogy a bombák legalább 500 kilósak voltak. Orosz és ukrán források alapján a szervezet arra következtet, hogy a bombákat egy Su-34-es vadászbombázóról dobhatták le, legalábbis március 6-án készült orosz videókon látszik, hogy hasonló bombákkal szerelnek föl egy ilyen repülőt.

A támadásban 38 férfi és 9 nő vesztette életét, akik közül beszámolók szerint többen az egyik helyi bolt előtt álltak sorba kenyérért.

Forrás

Az Amnesty Internationalnek nyilatkozó egyik szemtanú, a 21 éves Alina beszámolója szerint a szülei is épp a boltba indultak volna, a támadást csak azért élték túl, mert úgy látták, túl nagy a sor, ezért inkább majd később mennek vásárolni. Több tanú is búgó-zúgó hangokról számolt be a robbanások előtt, ami tovább erősíti a gyanút, hogy a bombákat egy repülő dobta le. Ez azért is lehet lényeges, mert a repülő legénysége láthatta, hová dobja le a bombáit, és tudhatta, hogy nincs a közelben semmilyen katonai célpont.

Kapcsolódó cikkek
Friss

Három kiszúrt autógumi Alcsútdoboz határában

115 millió forintnyi kiegészítő Caprin, a NER-cégeknek adott kastélyok és a tanárok igazsága a 444 napindító hírlevelében.

Herczeg Márk
reggel 4

Egy milánói benzinkúton inzultáltak egy zsidó apát és fiát

Az emberek előbb csak kiabáltak, aztán meg is rugdosták az apát.

Fődi Kitti
külföld

Izraeli művészek és értelmiségiek kérnek szankciókat Izraelre a gázai helyzet miatt

31 kiemelt közszereplő írt levelet a Guardiannek, amelyben nemzetközi szankciókat követelnek.

Fődi Kitti
háború

Másodfokon már az Eötvös és a Vörösmarty kirúgott tanárainak adott igazat a bíróság

Jogszerűtlen volt Kapin Lilla és Törökné Pethő Erzsébet kirúgása a 2022-es polgári engedetlenség miatt.

Herczeg Márk
oktatás

Lemond a II. kerületi alpolgármesteri címéről Berg Dániel

A momentumos képviselő betegszabadságra ment, miután részegen balhézott egy rendezvényen.

Fődi Kitti
POLITIKA

Vigyázz, ha papírra nyomtatott, bitcoinos témájú levelet találsz az utcán elejtve, mert ez egy újfajta csalás lehet

A 444 olvasója találta meg az első bizonyítékot arra, hogy a váratlanul kifinomult csalási módszer nálunk is megjelent.

Szily László
gazdaság

12 évet kapott egy orosz újságírónő, mert korábban Navalnij szervezetének önkéntese volt

A zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson bűnösnek találták abban is, hogy álhíreket terjesztett az orosz hadseregről.

Herczeg Márk
külföld

Kiszúrták Hadházy Ákos autójának kerekeit az Orbán család hatvanpusztai birtokánál

A képviselő szerint Orbán smasszerei voltak.

Fődi Kitti
belföld

Ha Izrael nem egyezik bele a tűzszünetbe, az Egyesült Királyság szeptemberben elismeri Palesztinát államként

Emmanuel Macron korábban már jelezte, hogy Franciaország szintén elismeri a palesztin államot a szeptember 9-i ENSZ-ülésen.

Herczeg Márk
külföld

Túrkevei polgármester a strandról: A gáz többeket veszélyeztetett, de nincs súlyos sérült

A mentőhelikopter egy két és fél éves lengyel kisfiúhoz kellett, mert nem tudta elmondani, van-e baja.

Fődi Kitti
belföld

Az MLSZ a fél NB I. ellen eljárást indított rendzavarások és rasszista rigmusok miatt

A fegyelmi bizottság eljárást indított a Diósgyőr, a Debrecen, a Ferencváros, az Újpest és a Zalaegerszeg, valamint a másodosztályban szereplő Budapest Honvéd, Videoton FC Fehérvár és Soroksár ellen is.

Herczeg Márk
futball

Késésekkel kell számolni a dél-balatoni vasútvonalon egy meghibásodott szerelvény miatt

Balatonberény megállóhelyen vesztegel a tapolcai vonat.

Fődi Kitti
közlekedés

Egy abortuszellenes republikánusnak viszonya volt egy sztriptíztáncossal, és a nő szerint több abortuszát is a férfi fizette

Giovanni Capriglione, aki a nő bejelentése előtt három nappal visszalépett az újraválasztási kampányától, a viszonyt elismerte, de az abortuszokat tagadja.

Herczeg Márk
külföld

Igazán úri muri: a 4iG úgy számol, 10 milliárdjába kerül majd a dégi Festetics-kastély

Megkerestük a négy NER-közeli céget, amelyek ingyen kapnak egy-egy állami kastélyt. Kettő nem válaszolt, de a másik kettő levelében is kevés konkrétum volt.

Haász János
gazdaság

Frontális balesetben meghalt a Barbie babák két vezető tervezője

Egy 82 éves férfi szemben hajtott velük az autópályán.

Fődi Kitti
külföld

Gyászmenet kíséri utolsó útjára Ozzy Osbourne-t Birminghamben

Egy halottaskocsi halad majd végig a Black Sabbath hídtól a padig, ahol rajongók ezrei hagytak üzeneteket és virágokat.

Herczeg Márk
GYÁSZ

Védjegybejelentést kértek a Digitális Polgári Kör kifejezésre

Még azon a napon, amikor a miniszterelnök Tusványosan bejelentette.

Fődi Kitti
POLITIKA

Magyar Orbánnak: Nem fogunk asszisztálni a kisstílű játékához, tudjuk, mit akarnak azzal, hogy a csinovnyikjai egyenként hívják ki a politikusainkat

A Tisza Párt elnöke sokadszor is vitára hívta ki a miniszterelnököt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kisiklott több vasúti teherkocsi a salgótarjáni vonalon

Vonatpótló jár.

Fődi Kitti
közlekedés

Autóval próbáltak végighajtani a vasúti sínen Kőbányán

Az történt, amire gondolsz.

Fődi Kitti
közlekedés

Traumás agysérülése miatt mehetett az NFL irodájához lövöldözni az egykori amerikaifocis Shane Tamura

De a lövöldöző rossz liftbe szállt, egy másik cég irodájánál kötött ki. Négy embert megölt, aztán magával is végzett.

Herczeg Márk
bűnügy

Kós Hubert világbajnoki negyedik 100 méteres hátúszásban

A 22 éves olimpiai bajnok úszó a gyengébbik számában nagy versenyben maradt le a dobogóról.

Benics Márk
sport

Hatalmas üvegtábla esett a Fény utca egyik zebrájára

Szerencsére épp senki nem volt ott.

Fődi Kitti
baleset

Klórgázmérgezés miatt százhúsz embert kellett kimenekíteni a túrkevei strandról

A helyi hírportál szerint tizennégy embert kórházba kellett szállítani.

Inkei Bence
belföld

Szabó Szabolcs: Döntetlenközeli helyzet van, vagy én nyerek vagy a tiszás jelölt

A csepeli parlamenti képviselő a kegyelmi botrány után döntött úgy, hogy mégis elindul a negyedik képviselői mandátumáért. Szerinte a választókörzet kétesélyes, a Fidesz biztos harmadik lesz, és örülhet, ha 20-25 százalékot szerez. Arról viszont egyelőre fogalma sincs, listán kire szavaz majd jövőre.

Molnár Kristóf
interjú