Ukrajna és Oroszország megegyezhetnek a gabonaexportról

háború
2022 július 14., 04:23
comments 2

A török védelmi miniszter szerint szavatolva vannak azok a biztonságos útvonalak a Fekete-tengeren, amelyeken Ukrajna újra exportálhatja a gabonát. Hulusi Akar azután beszélt erről, hogy orosz és ukrán ENSZ-tisztségviselők tárgyaltak török közvetítéssel erről. A felek jövő héten esedékes találkozóján alá is írhatják az erről szóló megállapodást. A védelmi miniszter azt is elmondta, hogy sikerült megállapodni a gabonaszállítmányok közös ellenőrzésében is a kikötőkben.

Aratás Ukrajnában 2017-ben.
photo_camera Aratás Ukrajnában 2017-ben. Fotó: PAVLO PAKHOMENKO/NurPhoto via AFP

António Guterres, az ENSZ főtitkára kijelentette, hogy a történtek bizonyítják, hogy Oroszország és Ukrajna képesek egymással tárgyalni, de „a békéig még hosszú az út". Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a nap folyamán az El País spanyol lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy az ukrán gabonaexport orosz blokádjának feloldásáról folyó tárgyalások már "végső fázisban" vannak. Ha valóban így lesz, az megnyugtató, hisz a háború miatt jó ideje kérdés, hogy mit fogunk enni.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.