Pedagógus szakszervezetek: Orbán hazudott arról, hogy az ő javaslatuk miatt alacsony a kezdő tanárok fizetése

oktatás
2022 december 21., 18:45
comments 10

Ritka alkalom, amikor Orbán Viktor a sajtó kérdéseire válaszol, ezen ritka alkalmak egyike volt a szerdai kormányinfó. A miniszterelnök érthető módon sok kérdést kapott az oktatási rendszerrel és a tanárok tiltakozásaival kapcsolatban, többek között Haszán Zoltán kollégánktól is. Ebből többek között kiderült, hogy Orbán szerint a polgári engedetlenségben részt vevő tanárok csak a fizetésük miatt tiltakoznak, nem azért, mert a kormány teljesen kiüresítette a pedagógusok sztrájkjogát, éppen ezért ami most történik, az nem összehasonlítható azzal, amikor Orbán maga hirdetett polgári engedetlenséget.

link Forrás

A tanárok fizetéséről Orbán azt is mondta, hogy a pedagógus-életpályamodell belső szerkezete miatt sok kritika éri a kormányt, de azt, hogy az életpályamodell egyes kategóriái között mekkora legyen a különbség, azt nem a kormány, hanem a tanárszakszervezetek határozták meg 2010-es évek elején. Ezzel a miniszterelnök lényegében azt állítja, hogy a szakszervezetek javaslatára olyan alacsonyak a kezdő tanárfizetések, és olyan nagy az aránytalanság az életpályamodell kategóriái között. A Telex megkérdezte erről a pedagógus szakszervezeteket. A szakszervezetek képviselői szerint hazugság, hogy bármit is meghatározhattak volna, a kormány ugyanis nem is tárgyalt velük.Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke és Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja is azt nyilatkozta a portálnak, hogy a kormány nem egyeztetett a szakszervezetekkel az a köznevelési törvényről, nem volt semmilyen megállapodás a kormány és a szakszervezetek között, így nem is határozhattak meg vagy javasolhattak semmit az életpályamodellel kapcsolatban. Gosztonyi szerint ha lett volna a szakszervezeteknek beleszólása, nem kellett volna már 2012-ben megalakítani az első sztrájkbizottságokat. A PSZ alelnöke szerint ezzel a hazugsággal Orbán csak a szakszervezetekre akarja kenni a problémát.

Gosztonyi szerint a fő probléma amúgy nem az, amit a miniszterelnök kiemelt, vagyis hogy a differenciált bérezés miatt nagy a különbség a kategóriák között, hanem az, hogy nem a mindenkori, hanem a 2014-es minimálbérhez vannak rögzítve a pedagógusbérek. Nagy Erzsébet szerint pedig az sem igaz, amit a kormányfő állít, hogy a bértáblában jelentős növekedés van, hiszen még a mesterpedagógusnak is garantált bérminimumra kell felhozni a fizetését.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.