Így raboltak el az oroszok 46 kisgyereket egy herszoni gyermekotthonból

háború

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

A népirtásról szóló ENSZ-egyezmény jogi meghatározásában öt pontban írják le a bűncselekmény definícióját. Nemcsak az követ el népirtást, aki egy csoport tagjait megöli, vagy a csoporthoz tartozásuk miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz, vagy olyan életfeltételek közé kényszeríti, melyek a csoport tagjainak életét veszélyeztetik, hanem az is, aki megpróbálja megakadályozni, hogy a csoporton belül újabb gyerekek szülessenek, és az is, aki a csoporthoz tartozó gyerekeket más csoportba elhurcolja.

Nagyon úgy tűnik, hogy az oroszok pontosan utóbbit tették a megszállt ukrajnai területeken. A Daily Beast riportja szerint Herszonban negyvenhat gyereket raboltak el egy gyermekotthonból, az akciót humanitárius segítségnek álcázva. Ez az intézmény nem árvaház, az itt élő gyerekek közül soknak a közelben éltek a szüleik, nevelőiket mamának szólították.

Október 21. óta üresen áll az egykor otthonukként szolgáló épület, az udvaron sem játszik már senki. A Daily Beastnek az otthon egykori dolgozója, Anasztaszija (biztonsága érdekében a nevét megváltoztatták a riportban) azt mondta, aznap ismeretlen járművek és személyek jelentek meg az intézmény előtt.

„Amikor beléptem az épületbe, [egy másik nevelő] azt mondta nekem: »Valószínűleg ma fogják elvinni a gyerekeket«” – mondta az amerikai portálnak Anasztaszija, aki bement az otthonba, de sikerült kisurrannia még azelőtt, hogy az orosz hatóságok megérkeztek volna.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!