Az Igazságügyi Minisztérium január 18-án nyilvánosságra hozta az igazságügyi reformjavaslatát. A törvénycsomag egy sor jogszabályt módosít, a kormány ezzel hárítaná el az EU Helyreállítási Alapjából (RRF) járó, mintegy 5,8 milliárd euró (kb. 2260 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatás folyósításának legnagyobb akadályát. Az igazságügyi reformhoz az Európai Bizottság által támasztott 27 kötelezően teljesítendő elvárás, a „szupermérföldkövek” közül négy tartozik. Amíg ezeket nem teljesítjük, Magyarország a 22 milliárd eurós (8580 Mrd Ft) fejlesztési (kohéziós) forrásokhoz sem fér hozzá.
A magyar bírósági rendszernek, amihez most hozzá kell nyúlni, két meghatározó intézménye van: az ítélkezési csúcsszerv Kúria és a bíróságok központi igazgatását végző Országos Bírói Hivatal (OBH). Mindkettő vezetőjét a parlament választja. A rendszerben az egyensúlyt a bírók által választott ellenőrző testületnek, az Országos Bírói Tanácsnak kéne biztosítania. Az OBT felügyeli az OBH működését, így egyebek mellett a bírósági vezetők kinevezését és a bírók jutalmazási rendszerét. Ha a rendszer nem átlátható, a parlamenti többség által választott két csúcsvezető hozzájuk lojális embereket juttathat a Kúria és az alsóbb bíróságok kulcspozícióiba, akik a jutalmazással és más kedvezményekkel vagy épp azok elvonásával nyomás alatt tudják tartani a beosztottjaikat.
Ez a probléma egyáltalán nem elméleti: a parlament az OBH és a Kúria szabályozásában is hagyott kiskapukat, az OBT pedig nem kapott elég erős eszközöket a feladataihoz, így a kontrollszerepét nem, vagy csak részben tudja betölteni. Az OBH előző elnöke, Handó Tünde ezért tehette például meg, hogy az OBT-t megkerülve jó pár bírósági vezetői posztra nem a pályázatok nyerteseit, hanem a saját kiválasztottjait ültette. Varga Zs. András is ezért tud a pályázatok együttes kiírásával és elbírálásával úgy kavarni, hogy a Kúrián a saját embereit hozza helyzetbe.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.