Szusizót nyitott az EKF-es támogatásból a veszprémi Fidelitas volt alelnöke

balaton
2023 február 20., 05:12
comments 9

Nemrég tartották a Veszprém-Balaton régió közös pályázattal elnyert 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) rendezvénysorozat minimum látványosnak mondható megnyitóját.

A 111 milliárd forintból megvalósuló kulturális programsorozat részeként különböző területeken lehetett támogatásra pályázni, így például kulturális, közösségi, gasztronómiai projektekre vagy a régió értékeinek megőrzésére.
A pályázati felhívásban szerepel, hogy működési jellegű támogatást nem tudnak adni, csak új események, programok és projektek létrehozására áldoznak.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

A támogatási listán két cégével is a nyertesek között szerepel Szalay Zsolt, a helyi Fidelitas egykori alelnöke.

Az üzletember neve onnan is ismerős lehet, hogy a 24.hu 2019-ben megírta: társával kamatmentes uniós hitelből nyitott magánorvosi központot Veszprémben. A cikkből kiderül: a Partner Medical megnyitóján ott volt Porga Gyula fideszes polgármester is, aki azt mondta, öröm látni, hogy a városban vannak olyan vállalkozók, akik az állami és önkormányzati egészségügyi feladatokat kiegészítik egy más szemléletű szolgáltatással, és ezzel „a veszprémiek mindennapjait teszik biztonságosabbá és jobbá”. Szalay és társa korábban soha nem is próbálkoztak az egészségügyi szektorban, teljesen más vonalon mozogtak.

A városba látogatókat fogadja a megnyitón repkedő, Verancsics Faustusnak emléket állító bábu
photo_camera A városba látogatókat fogadja a megnyitón repkedő, Verancsics Faustusnak emléket állító bábu Fotó: Németh Dániel/444

Kipróbálta magát a gasztronómia területén is. 2020-ban nyitott Kedvencem néven wok bárt Veszprém belvárosában, az Óváros téren, ez azonban nem sokáig működött. Nem sokkal később, 2022 decemberében, a korábbi wokozó szomszédságában hasonló profilú helyet nyitott Saiko No Sushi néven. Azzal már nem bajlódtak, hogy a sushizónak új Facebook-oldalt csináljanak, inkább átnevezték a Kedvencem Wok & Bar korábbi oldalát. A korábbi helyre vonatkozó posztokat azonban törölték, csak az értékelések között lehet látni olyan posztokat, melyekben valójában a Kedvencemet dicsérik vagy éppen pocskondiázzák a felhasználók.

A Saiko No Sushi étterem Veszprémben, az Óváros téren.
photo_camera A Saiko No Sushi étterem Veszprémben, az Óváros téren. Fotó: Németh Dániel/444

A sushizó 2022-ben 66 millió 400 ezer forintos támogatásban részesült, a VEB2023 Zrt. támogatásával megvalósuló projektek közül ez a „Saiko No Sushi Bar létrehozása” néven futott. A pályázók között szerepelt Szalay egy másik cégével, az Óváros Bisztró Kft-vel is, rögtön két projekttel: az egyik a „Lohonyay vendéglő megvalósítása” volt. Erre több mint 50 milliót szántak volna, ám a pályázó a projektet visszamondta. Viszont ugyanezzel a céggel pályázott programfejlesztés és közösségépítés tematikában, és el is nyert 69 millió 380 ezer forintot arra, hogy közösségi teret hozzon létre az óváros szívében. Hogy ez egész pontosan mit jelent, nem derül ki, ezért kérdéseinkkel megkerestük a Veszprém-Balaton 2023 Zrt.-t, ahonnan válaszokat ígértek, de cikkünk megjelenéséig azokat nem kaptuk meg.

Hasonló tematikában senki más nem kapott akkora támogatást, mint a sushi bár tulaja, gasztronómiai vonalon főként borászati programok nyertek el 1,5 millió és 10 millió forint közötti összegeket. Ennél valamivel többet, 24 milliót szántak a Kávéházak Éjszakája elnevezésű programra, melyet Giró-Szász Krisztina cége, az Ülj Közelebb Produkció Kft. szervez.

Kimagaslóan sok pénzt nyert el a keretből Csúri Ákos Fidesz-közeli médiamunkáshoz köthető Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány: 2021-ben majdnem 74 milliót kaptak a Káli-medencei kulturális rendezvénysorozatukra, további 29 milliót egy kővágóörsi népi kulturális és közösségi kézműipari építmény („Pajta”) felépítésére, korábban pedig 18 milliót a Kőfeszt elnevezésű összművészeti fesztiválra. 2022-ben 113 millió jutott a Káli-medencébe szervezett közösségépítésre és rendezvénysorozatra, további 174 millió pedig népművészeti rendezvénysorozatra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.