Kirúgott tanárok: A tankerület el akarta hallgattatni, meg akarta büntetni a tiltakozókat

  • A Belügyminisztérium 2022. november 30-án sajtóközleményben jelentette be, hogy három fővárosi gimnázium összesen nyolc tanárának bontották fel azonnali hatállyal a munkaviszonyát.

  • Március 13-án volt az első tárgyalása annak a munkaügyi pernek, amelyet a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára, Törökné Pethő Erzsébet és Kapin Lilla, az Eötvös József Gimnázium tanára indított a Belső-Pesti Tankerület ellen.
  • Az első tárgyaláson a bírónő meghallgatta a két tanárt, akik részletesen beszámoltak, milyen adminisztratív munkát végeztek akkor, amikor polgári engedetlenségben vettek részt.
  • A Belső-Pesti Tankerület vezetőjét - akiről nem csak képfelvétel nem készülhetett, de még a nevét sem lehetett leírni, noha mindenki tudta, kiről van szó - igazmondási kötelezettségre figyelmeztette a bírónő.
23 poszt
Időrend
2023 április 12., 13:08

A tárgyalásnak vége, búcsúzunk mi is

A tárgyalásnak vége, összefoglaló cikkünk hamarosan érkezik. Mivel ez még csak a perfelvételi szakasz, konkrétumokra majd később jutnak a felek.

A következő tárgyalás időpontja június 7-én lehet - de a tankerület képviselője már most belengeti, hogy a tankerület vezetője az érettségik miatt vélhetően nem fog ráérni.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444
2023 április 12., 12:58

Volt, hogy annyira fáztak az iskolában, hogy nem tudtak tanítani

Törökné Pethő Erzsébet azt mondja, október 5-én az ő iskolájuk is elment a tankerület elé, de ő nem tartott velük, inkább visszament dolgozni. Egy héttel később viszont egy válaszlevéllel újra bekopogtattak a tankerülethez, ahova először nem engedték be őket, majd a portáig mégis sikerült bejutniuk. Itt hagytak Marosinak egy levelet, amit át is vett, és ezt írásban igazolta is.

A Vörösmarty Mihály Gimnázium tanárai később ismét elmentek a tankerület épülete elé - akkor azért, mert 15-16 fok volt az iskolában. Annyira fáztak, hogy nem tudtak tanítani.

2023 április 12., 12:52

Marosi Beatrix korábban átvette és alá is írta a tanárok nyilatkozatát

Tavaly október 5-én huszonöten vettek részt polgári engedetlenségben az Eötvös József Gimnáziumban, ezután kaptak írásbeli figyelmeztetést a tankerülettől. Az Eötvös és a Madách Imre Gimnázium közös megmozdulást szervezett a tankerület épülete elé, néhány kollégájuk be is tudott menni Marosi Beatrixhoz, akinek átadták a nyilatkozatot. Marosi átvette és aláírta a dokumentumot.

,,Több száz ember tüntetett a tankerület előtt, ezért nem hiszem, hogy Marosi Beatrixnak ne tűnt volna fel, hogy itt véleménynyilvánítás történik”, mondja Kapin. Állítása szerint ezt követően a tankerület vezetője jelezte is az iskolának, hogy hajlandó leülni velük, de Marosi végül betegségre hivatkozva lemondta. A pótlás is elmaradt.

2023 április 12., 12:34

Kirúgott tanárok: A tankerület el akarta hallgattatni, meg akarta büntetni a tiltakozókat

A tanárok azzal érvelnek, hogy a munkabeszüntetés véleménynyilvánítás volt, amit az Alaptörvény és az Emberi Jogok Európai Bírósága is véd. A tankerület el akarta hallgattatni, jogellenesen szankcionálni próbálta a tanárokat, mondják, akik a bérhelyzetről, a sztrájkhoz való jogról, az oktatás helyzetéről akartak párbeszédet indítani.

Kapin sok polgári engedetlenkedő kollégájával együtt személyesen tájékoztatta Marosi Beatrixot, a tankerület vezetőjét arról, hogy miért engedetlenkednek, milyen követeléseik vannak. A tankerület azt próbálja láttatni, hogy a tanároknak tájékoztatási kötelezettsége van a tankerület felé, de nekik valójában csak az intézményvezetőt kell értesíteniük ilyen esetekben.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444
photo_camera Fotó: Németh Dániel/444
2023 április 12., 12:28

Nem fenyegettek, csak tájékoztattak

A polgári engedetlenkedő tanárokhoz eljuttatott fenyegető levelek mibenlétéről filozofál a tárgyalóterem. A tankerület szerint az egyenszöveggel szétküldött levélben nem figyelmeztették, csak tájékoztatták a tanárokat arról, hogy milyen jogi következményekkel járhat, ha folytatják a tiltakozást az alacsony fizetések és a rossz minőségű oktatás ellen.

Persze, tartalmilag figyelmeztetik is benne a tanárokat, mondja a képviselő.

2023 április 12., 12:17

A tankerület azt mondja, nem azért rúgták ki a tanárokat, mert politikai tevékenységet folytattak

A tankerület szerint nem azért mentették fel a tanárokat, mert politikai tevékenységet folytattak a munkaidejükben, bár az érvelésükbe beleírták.

A köznevelési törvény kapcsolódó szakaszai és az etikai kódex szerint a tanároknak tilos a politikai véleménynyilvánítás, politikai tevékenység munkaidőn belül. A tankerület korábban azt állította, ők nem tudták, hogy politikai tevékenységet végeznek a tanárok, a hozzájuk eljuttatott levélben csupán annyi állt, hogy beszüntetik a munkavégzést - így ők ezt vették alapul.

2023 április 12., 12:05

Nem sérti a gyerekek jogait, ha helyettesítve tartják meg az órát

A bíró szerint a tankerület hiába hivatkozik arra, hogy a gyerekek jogai sérültek, amikor az órák helyettesítéssel voltak megtartva, nem történt jogsértés.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444
2023 április 12., 12:02

Miért csökkenti a tanárok jogsértését, hogy ők is jogsértés áldozatai?

A szünet után folytatódik a polgári engedetlenség következtében kirúgott tanárok pere. A tankerület képviselőjének egyetlen érve továbbra is az, hogy az órákat »meg kell tartani«. A bírónak két kérdése van Kapin Lillához és Törökné Pethő Erzsébethez:

  • Miért csökkenti a tanárok jogsértését, hogy ők is jogsértés áldozatai?
  • Miért ássa alá a jogsértés jelentős mértékét az, hogy a munkáltató nem tömegesen alkalmazta a szankciókat a polgári engedetlenkedő tanárokkal szemben?

A tankerület képviselője hosszan beszél arról, hogy a tanár kötelezettsége a tanóra megtartása, a helyettesítés pedig nem másítja meg, hogy kötelezettségszegés történt. Szerinte a helyettesítés fennakadást okoz az iskolában - végülis ez a polgári engedetlenség egyik lényege is -, problémát okoz az intézményvezetőnek, és a diákokkal és a helyettesítő tanárokkal szemben sem fair.

A kérdésekre a tanárokat képviselő ügyvéd majd írásban válaszol.

2023 április 12., 10:52

A tankerület képviselője a KRÉTA rendszerről: „Tessék vezetni!"

Megy a szőrözés a dátumokon. Október 5-én, 27-én és november 18-án rendkívüli órarend volt érvényben mindkét iskolában, de a tanárok nem vitatják, hogy az óráikat ettől függetlenül meg kellett volna tartaniuk. A rendkívüli órarend a polgári engedetlenség miatt vált indokolttá.

Október 5-én állítása szerint Kapin Lilla dolgozatokat javított, felkészült a másnapi óráira, de aznap nem írt be jegyeket az elektronikus rendszerbe. „Én úgy gondolom, hogy nem egy héttel vagy egy hónappal később kell beírni a jegyeket, ha valaki dolgozatokat javít”, mondja neki a Tankerület képviselője, majd hozzáteszi, hogy aki nem írja be a dolgozatjegyet, az nem is dolgozott. „Tessék vezetni"!

A bíró erre a szemöldökét vonogatja. A KRÉTA használatára vonatkozó elvárások iskolák szerint változnak.

2023 április 12., 10:41

Az évnyitóról megy a vita

Az évnyitóról megy a vita, amit a Tanítanék Mozgalom polgári engedetlenségi akciója miatt országszerte számos iskolában kihagytak a tanárok tavaly. A tankerület szerint épp olyan lényeges kötelezettségszegés, ha a tanárok nem jelennek meg az évnyitón, mint bármilyen más munkavégzés elmulasztása, hiszen az évnyitó funkciója az, hogy itt találkozzanak a diákokkal.

A tanárok ügyvédje, Sziklai Tamás megemlíti, hogy korábban is előfordult, hogy tanárok nem jelentek meg az évnyitón, és ennek soha semmilyen szankciója nem volt. Ebből következik, hogy ezt a tankerület nem tekintheti lényeges kötelezettségszegésnek, hiszen a korábban sem szankcionálta ezt. Ezt az állítását fenntartja.

A tankerület reagál: olyan biztosan nem volt, hogy valaki jelezte volna, hogy nem fog részt venni a tanévnyitón polgári engedetlenség keretében. Azt, hogy előfordult-e, hogy tanárok nem vettek részt a tanévnyitón, elképzelhetőnek tartja a tankerület, de ők erről nem tudtak.

2023 április 12., 10:24

„Nem lehet kérdéses, hogy tanóra alatt tanórákat kell tartani"

Bár a KRÉTÁban valóban van arra lehetőség, hogy a tanárok beírják, mikor mit csinálnak „munka" címszó alatt, Kapin szerint az Eötvös tanárai ezt sose töltik ki, nincs is ilyen elvárás az intézményvezető részéről. Törökné azt mondja, ő korábban nem is tudta, hogy a lehetőség létezik, később szóltak neki kollégái, hogy érdemes vezetni a munkaidőt a rendszerben.

Sziklai Tamás szerint a KRÉTA egyébként is csak egy platform (2018 óta kötelező) nincs szabályozva, minek és minek nem kell bekerülnie. Nincs jogszabályi háttere, így nincs konkrét kötelezettség sem arra nézve, hogy milyen adatokat kell benne rögzíteni.

A tankerület képviselőjének válasza erre az, hogy „nem lehet kérdéses, hogy tanóra alatt tanórákat kell tartani".

2023 április 12., 10:19

A pedagógushiány miatt napi szinten maradnak el órák

A tankerület minden erejével próbálja rábizonyítani a tanárokra, hogy nem dolgoztak, a bíró és a tanárokat képviselő ügyvéd, Sziklai Tamás most azon vitatkoznak, az órarend munkáltatói utasításnak minősül-e. A bíró szerint igen, de az ügyvéd szerint az órarend az igazgató utasítása.

„Egy iskola életében, amióta ekkora a pedagógushiány, napi szinten fordul elő, hogy elmaradnak órák. Korábban a munkáltató nem szankcionálta, ha túl sok volt a helyettesítés vagy órák maradtak el",mondja Sziklai. A bíró szerint ezúttal szándékos óramegtagadásról van szó, ami egész más ügy.

2023 április 12., 10:05

Arcok az éppen zajló tanárperről

Kapin Lilla és Törökné Pethő Erzsébet
photo_camera Kapin Lilla és Törökné Pethő Erzsébet Fotó: Németh Dániel/444
photo_camera Fotó: Németh Dániel/444
photo_camera Fotó: Németh Dániel/444
2023 április 12., 09:57

A bíró szerint aki polgári engedetlenkedik, az nem dolgozik

A bíró szerint munkavégzésnek az számít, amit a tankerület utasításba ad, tehát aki polgári engedetlenkedik, az nem dolgozik.

„Ha engedetlenkednek, de azt akarják igazolni, hogy mégis dolgoztak, akkor ez a kettő hogy jön össze?",kérdezi. A tanárok nem vitatják, hogy részt vettek volna polgári engedetlenségi akcióban, csak azt akarják cáfolni, hogy nem dolgoztak. A polgári engedetlenség során több iskola országosan meghirdetett akcióban vett részt, és habár bizonyos esetekben megtagadták a munkát, sztrájkjogukkal élve előre bejelentették, hogy polgári engedetlenségi akcióra készülnek. Volt, hogy a bejelentés ellenére mégsem vettek részt engedetlenségen, hanem inkább megtartották a óráikat.