Szijjártó szerint politikai motivációjú érzelmi zsarolókampány zajlik a német cégek elbizonytalanításáért

POLITIKA
2023 április 21., 17:22

Tényeket nélkülöző, és pusztán politikai motivációjú, jellemezte „a Magyarországon befektetni kívánó német vállalatok elbizonytalanításáért indított kampányt” Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

photo_camera Fotó: BORSOS MATYAS

Szijjártó a Dialog Ungarn német-magyar gazdasági szervezet rendezvényén hosszasan elemezte korunk biztonsági és gazdasági kihívásait:

  • el kell kerülni a blokkosodást, mert abból Közép-Európa mindig rosszul jött ki,
  • az energiaárak szárnyalnak,
  • az infláció is,
  • az eszkaláció kockázatos,
  • a kelet és nyugat közötti - gazdasági - együttműködés fontos,
  • a kínai kapcsolatok felszámolása ebből következőleg nem jó ötlet.

De beszélt lehetőségekről:

  • a nyugati vállalatok teljesen ráfüggtek a keleti akkumulátorgyárakra,
  • amiből nálunk van és lesz még bőven,
  • a keleti és a nyugati cégek pedig Magyarországon találkozhatnak, mert itt a legalacsonyabbak a munkát terhelő adók.

(A globális minimumadó vétóját, alacsony adókat Szijjártó a választások után azzal magyarázta, hogy azokat csak az az ország tudja bevezetni, ahol a költségvetési fegyelem magas szintű és nem osztogatnak a népszerűségért.)

„Ezekért a beruházásokért, amelyek eldöntik, hogy mely ország lesz sikeres az elkövetkező időszakban, hatalmas verseny van. És a kérdés nem az, hogy lesznek-e elektromos akkumulátorgyárak, hanem az, hogy hol lesznek Európában” - mondta, majd hozzátette, hogy a versenyben egyesek tisztességes, mások pedig kevésbé tisztességes eszközökkel vesznek részt. „Vannak nagyon komoly törekvések arra nézve is, hogy a német vállalatokat elbizonytalanítsák abban, hogy érdemes-e Magyarországra jönni, érdemes-e Magyarországon maradni, érdemes-e Magyarországon újra beruházni.”

Szijjártó szerint a törekvések mögött politikai motivációk állnak,a Magyarországgal szembeni kampány pedig nem ténybeli alapokon nyugszik.„Azt látjuk, hogy ez most már megy át egyfajta zsarolásba, egyelőre még csak az érzelmi zsarolás látható. Hogy mi nem látható ebből, azt nem tudjuk, de az érzelmi zsarolás már látható. Azt mondják az itt lévő német vállalatoknak, hogy 'ugye ti sem gondoljátok, hogy egy ilyen rendszert kéne fenntartani” – tette hozzá.

Korábban a Spiegel írt hosszú cikket német autóipari szereplőkre hivatkozva arról, hogy a magyar kormány milyen módszerekkel számolja fel régi barátságát a német tőkével. A cikkben két német beszállítócég történetét, a Heidelberg Materials és a Schwenk Zement idézik. A cég vezetői egy Orbánhoz köthető vállalkozótól finom utalásokkal átszőtt levelet kaptak, miszerint felvásárolnák a két cég magyarországi leányvállalatát, a Duna-Dráva Cement Kft.-t, a cég vezetőinek pedig nincs más választásuk, mint elfogadni az ajánlatot.

Végül üdvözölte, hogy a német cégek mindezek ellenére továbbra is a legnagyobb beruházók Magyarországon. (via MTI)